Századok – 1990

Történeti irodalom - Harsányi Iván: A Franco-diktatúra születése (Ism.: Jemnitz János) III–IV/540

540 TÖRTÉNETI IRODALOM HARSÁNYI IVÁN A FRANCO-DIKTATÚRA SZÜLETÉSE. Budapest, Kossuth Kiadó 1988, 313 old. Ez a monográfia, amely most megjelent, tíz évvel korábban „piaci" siker is lehetett volna, ha a szerző az akkori igényeknek kívánt volna megfelelni. Harsányi Iván a témával közel három évtizede foglalkozik, s a kérdéskörből sok tanulmányt publikált. Ezekben az 1930-as évek spanyol politikatörténetének különféle problémáit dolgozza fel szinte „fejezetenként". A monográfia tulajdonképpen a nemrégiben védett disszertációnak csak egy hányada; ugyanis a hosszú évtizedeken át kutatott 1936-1938-as korszakra csak „háttéranyagként" tér ki. A munka a Franco-diktatúra kialakulásának folyamatát állítja a középpontba, illetve a különféle baloldali erőknek az erre való reagálását tárgyalja. A részkérdések vizsgálata előtt indokolt néhány általános megállapítást tenni az egész munkáról és Harsányi Iván munkamódszeréről. Kétségtelen, hogy a téma és a szerző szerencsés „találkozásáról" beszélhetünk ebben az esetben. Ε három évtizedes gyűjtőmunkával Harsányi Iván hihetetlen mennyiségű irodalmat dolgozott fel alapos szakmai kritikával. Néhány jelentős irodalomtörténeti és esszé-jellegű „nemzettudat"- szempontú vizsgálódástól eltekintve Harsányi Iván az elmúlt két évtizedben „magányos lovagként" gazdagította a magyar hiszpanisztikának az 1930-as évekre, időnként későbbi korszakra vonatkozó irodalmát. A tény rögzítése egyúttal ismét felhívhatja a figyelmet arra a kettős jelenségre, hogy egyrészt Magyarországon is lehet egyetemes történetet kutatni és írni, de ez az egyetemes történetírás elég sanyarú feltételek között „fejlődik", vagy inkább azt lehetne mondani, „vegetál". S ugyancsak itt érintenék egy sok évtizedes problémát — ami ebben a műben is megjelenik. Ez az egyetemes történetírás és a „kapcsolattörténet" megkülönböztetése, amit sokan azonosítanak. Harsányi Iván tisztán egyetemes történeti írása egy fejezetben adózik ennek a „kapcsolattörténetnek"; a sajátos magyar összefüggéseknek. Nyilvánvalóan külön érdekes, sőt izgalmas az, hogy milyen volt a Budapest-Burgos kapcsolat, mi motiválta a Horthy-Magyarországot a Franco-kormány elsők közötti hivatalos elismerésében. A kötet értékét növelő vonások közül kell kiemelni azt, hogy Harsányi Iván jól szerkesztő és eleven stílusú szerző, aki pontosan körvonalazza a vitapartnerek álláspontját, elemzései után saját véleményére is sort kerít. A másik mozzanat: noha Harsányi kényszerűen inkább könyvészeti anyagra, kiadott dokumentumkötetekre, önéletrajzi írásokra stb. támaszkodott; a korszak sajtóanyagának felhasználása mellett a madridi, moszkvai és budapesti levéltári állagokat is tanulmányozta. A kötet két nagyobb részre oszlik, amit epilógusként egészít ki a harmadik, jóval rövidebb rész. Az első, ami a kötetnek majdnem a felét teszi ki, a mű címében megjelölt tematikát dolgozza fel: a Franco-diktatűra keletkezését és kiépülését. A szerző semmilyen vonatkozásban nem halad kitaposott ösvényeken. Gondos és minden esetben nagyon sokoldalú vizsgálódás alapján — előszeretettel szembesítve különféle forrásokat — elemzi a Franco-kormányoköszszetételét, szerepét, helyét a diktatúrában, kiemelve a kormányok és az új egypártrendszeröszszefüggését. Harsányi Iván külön fejezetet szentelt az új egységpárt megszületésének. A pártalakulatot a tradicionalista monarchisták (a karlisták), a Falange különféle irányzatú fasisztái hozták létre. Erre hatott Franco egyszemélyi törekvése, ügyes egyensúlyozó játéka, amelynek révén megszületett a „caudillátus", a vezérszerep. Ε korszakban Franco ténylegesen támaszkodhatott bizonyos nemzetközi „modellekre", nem beszélve arról, hogy Spanyolországban is voltak e rendszernek előfutárai. A szerző külön fejezetet szentelt az olyannyira fontos