Századok – 1990

Történeti irodalom - Problemü vnutrii vnesnepoliticseszkoj isztorii Rumünii novogo i novejsego vremeni (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/534

535 TÖRTÉNETI IRODALOM evszkij kétkötetes munkája nyomán (ismertetését ld. Századok 1987. 2-3. sz. 482-486. 1.) a formális alkotmány ellenére a rendszert nem tekinti polgári demokratikusnak. A liberális burzsoázia az 1880-as évekre társadalmi vonatkozásban már konzervatívvá vált, még a további reformokat is ellenezte. Majd csak a kommunista párt tudja a reformokat a forradalmisággal egyeztetni. Sz. A. Magyievszkij „A romániai uralkodó osztályok politikai csoportosulásainak jellegéről az 1860-as évektől 1918-ig. (A kérdés története és elmélete)" nagyszabású áttekintést ad arról, hogyan látták a kortársak és a történészek a két nagy párt osztályjellegének kérdését. Károly királytól kezdve sokan csak egyéni érdekek képviseletét látták a konzervatív és a liberális pártban, viszont szocialista oldalról a nagybirtokot és a nagytőkét látták bennük megtestesülve. Magyievszkij ragyogóan sorjázza a véleményeket a szakirodalomban is, amelyek inkább az első változathoz csatlakoznak. A megoldás kulcsát a romániai választási rendszerben látja, amely kevés állampolgárnak adott választójogot, azt is származás és vagyon szerinti kuriális megosztásban, az egyes választók pénzért vagy egyéb előnyökért áruba is bocsátották szavazataikat, pl. az értelmiségi túltermelés révén szegény sorban lévő nagyszámú értelmiségi. A nagyburzsoázia mindössze néhány tucat embert jelentett, ez is lehetővé tette azt a látszatot, hogy a párt csak egyéni érdekeket képvisel. A nagybirtokosok a nagyon lassú fejlődésben voltak érdekeltek, a velük szoros kapcsolatban lévő (nagybérlő, gabonakereskedő) burzsoázia ugyancsak, viszont a burzsoázia másik része számára a minél gyorsabb gazdasági fejlődés volt a kívánatos. Innen az eszmék amorf volta, az érdekek összegabalyodása, ami persze pl. Görögországban hasonló helyzetet teremtett. Még a fejlett nyugati országokban sem volt teljesen egyértelmű az osztályok és pártok összefüggése. A román helyzetet a szerző végül úgy jellemzi, hogy alapvetően itt is osztálypártok voltak, de klikkek sajátosságaival. A. K. Mosanu „A romániai munkásmozgalom a 19. század végén és a nemzetközi proletariátus harcának tapasztalata" ezt a tapasztalatot igen fontosnak, de a munkásmozgalom számára nem elégségesnek látja, a mozgalomnak a hazai helyzetből kell kiindulnia. Az 1880-90-es éveket vizsgálja, a szocialista párt létrejöttének előzményeit és fejlődését az önfeloszlatásig. Sorra veszi a nemzetközi tapasztalat átvételének módjait: Marx és Engels munkáinak lefordítását, Engels személyes kapcsolatait Dobrogeanu-Ghereával, az I. Internacionálé, a Párizsi Kommün, a II. Internacionálé harcait, amelyekről a szocialista sajtó már rendszeresen tudósított (majdnem 30 országból). Reformisták és anarchisták munkáit is lefordították. Fontos közvetítő volt a Romániában dolgozó külföldi munkásság, meg a külföldre került románok, a szervezkedés, a sztrájkok példája. A tapasztalatot persze a román mozgalom csoportjai különbözőképpen értették, a forradalmárok lelkesedtek, a reformisták szerint az eltérő körülményei miatt a nyugati tapasztalat nem hasznosítható, sőt egyenesen káros. Mosanu azt is hangoztatja, hogy az agrárkérdésre a román szocialistáknak kellett megtalálniuk saját válaszukat. Amikor 1899-ben feloszlatták a munkáspártot, a tapasztalat kérdése még élesebben vetődött fel. G. N. Negru ,,C. Dobrogeanu-Gherea társadalmi-politikai és közgazdasági nézeteinek értékelése a szovjet történetírásban" felsorolja a munkákat, amelyekben eleinte egyértelműen csak bírálták reformizmusát. Csak az utóbbi években mutatkozik bizonyos megértés, bár nézeteinek téves voltát továbbra is hangsúlyozzák. így az elmaradott országok fejlődési törvényében, amely szerint ezeknek a fejlődését a vezető országok szabják meg, és ez a hatás elsősorban a felépítményen keresztül valósul meg, Magyievszkij egyik munkájában a valóság egyes reális elemeinek a tükröződését látja. Egyértelmű az a bírálat, hogy az agrárkapítalizmus fejlődéséi lebecsülte, és a nyugati reformisták példáját propagálta. Helytelennek tartják azt a következtetését is, marxista alapon, hogy Románia fejlődését éppen ellentétesnek találta a nyugati országokéval. De a marxizmus terjesztésében szerzett érdemeit az újabb szakiro-