Századok – 1990
Figyelő - Gunst Péter: Töprengések egy magyar Sztálin-életrajz ürügyén III–IV/487
FIGYELŐ 523 ebben Sztálin meghirdette az átmenetet a szocializmusról egy „fejlettebbnek" tartott formára. Ennek szerves része volt a kolhoztulajdon átalakítása „össznépi tulajdonná". A kérdés ilyen erőteljes felvetése önmagában is jelzi, hogy volt valamiféle elképzelése arról, mi lesz a következő lépés, ha azt már nem is valósíthatta meg. Az, hogy olyan mereven elzárkózott a gépállomások felszerelésének akkor már felvetődő eladásától a kolhozoknak, az áru- és pénzforgalom minősítése a termelésben, ugyanakkor a másik oldalon az iparban az állami tulajdon azonosítása az össznépivel — mindez együtt arra utal, hogy a következő lépés a kolhoztulajdon felszámolása és „társadalmasítása" lett volna. Sztálin gyakran mondogatta élete utolsó éveiben, hogy nem tudja, mennyi ideje van még, pedig szeretné „művét" befejezni. Lehetséges, hogy úgy érezte, gyorsíthatja a tempót, s átvezetheti a társadalmat a „kommunizmusba". Mindezt azért emelem ki, mert a szerzők ebben az utolsó elméleti munkában éppen mindennek ellenkezőjét látják, egyfajta „piaci szocializmus" érvényesítésének elképzelését. Valószínűleg az értéktörvény érvényesüléséről írottak okozták, okozhatják a szerzőknél a félreértést. A kommunizmus utópiája szabta meg Sztálin egész tevékenységét. Ennek rendelt alá mindent, egyéni életét éppúgy, mint az emberek százmillióinak életét a Szovjetunióban, mindenhol, ahol erre alkalom nyílt. Ez a rendkívül egyszerű, száraz, szikár meggondolás a magyarázata minden tettének, hidegen számító, minden lehetséges eszközt felhasználó politikájának. A maga puritánságában, beszűkült látásmódjával fanatikusa volt egy eszmének, s ez a fanatizmus nem kímélt sem családot (gondoljunk német fogságba került fia sorsára), sem barátokat, sem harcostársakat, s főleg nem az ártatlan, egyszerű emberek millióit. Ez a fanatizmus rendkívüli elhivatottság-tudattal, még inkább küldetéstudattal, s egyúttal óriási politikai érzékkel és szervezői tehetséggel párosult. Ez dobta felszínre, ez hajtotta az élre, s ez diktálta lépéseit, akár egyéni előrehaladásáról, akár a társadalom átalakításáról volt szó. 11. Ugyanakkor nem lehet elmenni egy másik kérdés mellett sem. Sztálin, mint történelmi jelenség egy sajátos szituáció terméke, s ennek a szituációnak valószínűleg mindmáig legtehetségesebb, legrátermettebb személyisége. De a szituáció legalább annyira hozzájárult alakjának formálódásához, lehetőségeket kínálva számára, mint egyénisége azok megragadásához. Ma már, az elmúlt évtizedek sok hasonló jelenségének ismeretében, úgy tetszik, hogy ott, ahol a társadalmi körülmények hasonlóak, sok tekintetben ugyanilyen fejlődésvonalat járnak be azok a népek, amelyek a forradalom „szocialista" útjára léptek, függetlenül vezetőik alkatától. A legszélsőségesebb példák erre Kína, Észak-Korea és Románia, részben Kuba és Nicaragua. Ezek tehát elsősorban a nem európai régió országai (ebben az értelemben Románia nem európai ország), úgy látszik, ez a fejlődési modell elsősorban a fejletlen, nem európai gazdasági-társadalmi-kulturális fejlődésmenetben fogan meg. Mindegyik országot a parasztság abszolút társadalmi túlsúlya, azon belül a szegényparaszti rétegek erős többsége jellemzi. A kapitalizmusnak csak elemeit találjuk mindenütt, s ezek az elemek sem belső, szerves fejlődés eredményei, hanem vagy külföldi tényezők gyökereztették meg, vagy idegen etnikum tagjai képviselték az adott társadalom keretei között. S mindenhol rátértek a történeti fejlő-