Századok – 1990

Figyelő - Gunst Péter: Töprengések egy magyar Sztálin-életrajz ürügyén III–IV/487

512 FIGYELŐ kívüli, hogy valóban tanult, s megfelelő gyakorlatot szerző ipari munkások a korabeli normákat jóval meghaladó eredményeket érnek el. Ez az egész jelenség-csomag persze még tudományos feldolgozást igényel, ami eddig egyáltalán nem történt meg. Az azonban nagyon hihető, hogy éppen a paraszti sorból munkássá válók közül került ki a legtöbb sztahanovista, hiszen a mennyiség növelésére irányuló törekvések nagyon jól párosulhattak a paraszti munkafolyamatokban legények között gyakori virtuskodással. Ilyen virtus tárgya lehetett számukra — legalábbis részben — a termelés növelése. 7. Ez a jelenség is, s persze a sztálini évtizedek megértésének igénye is azt sugallja, nem lehet a társadalom átalakulásának vizsgálata nélkül megérteni e korszakot. Nem a nyilvánvaló dolgokra gondolunk, tehát arra az átrétegződésre, amelynek nyomán megnőtt az össznépességben a munkások, az iparban foglalkoztatottak száma és aránya, a városi népességé stb. Inkább a politika felől közelíthetünk ehhez a kérdéskörhöz. Az 1930-as évekre felépült az új szovjet államapparátus, kicserélődtek az államapparátusban dolgozók, az új értelmiség, s az állami alkalmazottak körében nagyarányú személycserék következtek be. Megnőtt a pártapparátus létszáma is, ha az egész apparátust egységesnek fogjuk fel, tulajdonképpen alábecsültnek tűnik az a három milliós létszám, amiről a szakirodalomban többnyire szó esik. De ha csupán három milliós apparátust tételezünk fel, akkor is nyilvánvaló, hogy ez a hatalmas tömeg, amely lélekszámát tekintve mintegy 50%-kal nagyobb, mint a háború előtti egész munkásosztály, természetes módon felszívta a párt szempontjából legmegbízhatóbb kádereket, a régi szervezett ipari munkásságot. Nyilvánvalóan más társadalmi osztályokból is verbuválódott a párt- és állami apparátusba kerültek egy része, de a derékhadat ezek a megbízható elemek alkották. A szervezett, elsősorban szakmunkások tehát részesévé váltak az államapparátusnak, közülük került ki az új vezető réteg. S még nem is említettük a hadsereget, amelynek tisztikara nagyrészt szintén a megbízható munkásokból került ki. A régi szakemberek, szervezett munkások helyét a parasztságból frissen verbuválódott új szakmunkások foglalták el. Majdnem teljes cseréről van szó, nem csupán arról tehát, hogy a munkásság számszerű növekedéséből a növekmény származott faluról. Éppen ez a jelenség, ti. a nagyarányú csere a magyarázata annak, miért lehettek elégedettek a munkások, noha a szakképzett munkások életszínvonala alacsonyabb volt, mint 1913-ban. Ez önmagában igaz, de figyelembe kell venni, hogy nem ugyanazokról a szakmunkásokról van szó. Az 1913-as szakmunkások az apparátusnak, a hadseregnek a tagjaiként részévé váltak a társadalom elit rétegeinek, a 30-as évek szakmunkásai pedig korábban parasztok voltak, számukra a munkássá válás, a városba költözés önmagában is az életszint emelkedését hozta akkor is, ha a reálbér nem érte el az első világháború előtti színvonalat. Jelentős átrétegződés ment végbe falun is. Nem csupán az 1917. évi földreformra gondolok, hanem különösen az 1928-1933 közötti átrétegződésre. A szegényparasztságot anyagilag is érdekeltté tették az átalakulásban, a rekvirálások, nagy területeken a kulákok és tehetősebb középparasztok kitelepítése egyet jelentett kifosztásukkal, ingó és ingatlan javaik szétosztásával a szegényparasztok között. A tehetősebb paraszti rétegek kifosztása átmenetileg mindenképpen a szegény-