Századok – 1990

Figyelő - Gunst Péter: Töprengések egy magyar Sztálin-életrajz ürügyén III–IV/487

FIGYELŐ 501 területi engedmények fejében (elsősorban a nemrégiben megszállt Baltikumról és Besszarábiáról lehetett volna szó) időt nyerhet, majd később alkalmas pillanatban felléphet a németek ellen. Nyilvánvalóan éppen ezért nem fogadta el Hitler ezt az ajánlatot (ha ti. bebizonyosodik, hogy valóban létezett ilyen ajánlat). Ezzel ugyanis számára semmi sem oldódott volna meg. A későbbi tapogatózások is nagyon fontosak voltak, bár teljesen tisztázatlan, hogy ezeknek a tárgyalásoknak mi volt a valódi célja: valóban különbéke megkötése, vagy csupán a német politikai értékelések kitapogatása. Mindenesetre ezekről sok mindent tudunk, s ezért sajnálatos, hogy a kötetből említésük is kimaradt. A háború körülményei közül csupán egyetlen, ismert körülményre térünk ki: az ipar keletre menekítésére. A kötet ezt nem említi, pedig a jelentősége közvetlen katonai szempontból, de a háború utáni gazdasági fejlődés szempontjából is rendkívül nagy, nem is beszélve arról, hogy milyen hatalmas szervezési munkát jelentett csupán az óriási mennyiségű szállítás megszervezése. A szovjet haditermelés következő évi felfutása jelzi ennek a szervezési munkának a pontos lebonyolítását. Ebben Sztálin szerepe igen nagy volt, mint általában a hadsereg ellátásának minden vonatkozásában. Teljesen érthető, hogy a szerzők csupán elnagyolt képet tudnak rajzolni a háború utáni viszonyokról, s az eseményekben Sztálin személyes szerepéről. A háború idejéről, s persze az azt megelőző évtizedekről már sok minden megjelent, az 1945 utáni évekről azonban ma még nagyon keveset tudunk. így csupán néhány eseménnyel kapcsolatban lehet megjegyzéseket tenni. Elsősorban a tények. Bár a hidegháborúhoz vezető úton csupán egy lépés a sok közül, mégis szükséges, hogy pontosítsunk: az ún. Truman-elv meghirdetése nem az 1947. tavaszi moszkvai négyhatalmi külügyminiszteri konferencia után, hanem még a konferencia alatt, nem sokkal annak megnyitása után történt. így a Truman-elv meghirdetését a szovjet kormány joggal tekinthette barátságtalan gesztusnak, s amellett kimondottan udvariatlan lépésnek, eltekintve attól is, hogy Görögország esetében a Szovjetunió betartotta a megállapodásokat, s a görök kommunistákat nem támogatta fegyverekkel. A szovjet politikával ellentétben a már ekkor meglehetősen önálló jugoszláv politika volt az, amelyik a görög kommunisták támogatását szorgalmazta. Elképzelhető persze, hogy az amerikaiak nem tudták, hogy a jugoszlávok a szovjet álláspont ellenére nyújtanak támogatást a görögöknek. A Truman-elv meghirdetésének időzítése azonban mindenképpen szokatlan és barátságtalan gesztus volt, s még az amerikai külügyminisztert is kellemetlen helyzetbe hozta Moszkvában, hiszen előzetesen ő sem volt informálva a tervezett lépésekről. Ebben az összefüggésben kell szólni néhány szót a szovjet-jugoszláv viszonyról, amelynek nem is annyira okaira, vagy lefolyására gondolunk, hiszen ez elég jól ismert, hanem arra a körülményre, hogy míg a Szovjetunió, a sztálini politika céljai nagyjából ismertek, fordítva már sokkal kevésbé vagyunk tájékozottak. Úgy látszik, hogy végeredményben a jugoszláv ügy volt az egyetlen, amelyben valóban szerepet játszhattak a szovjet politika érdekeivel ellentétes törekvések, akár Jugoszláviának Albánia bekebelezésére irányuló törekvéseire gondolunk (ld. a jugoszláv hadsereg egységeinek Albániába telepítését, vagy a Hodzsával szemben a jugoszláv vonalat képviselő Dodzse politikáját stb.), akár a jugoszláv-bolgár föde-