Századok – 1990
Közlemények - Szinai Miklós: Az első Teleki-kormány megalakulása. 1920. június 26–1920. szeptember 15. III–IV/423
AZ F.LSŐ TELEKI-KORMÁNY MEGALAKUIÁSA 441 az egész tervezettel és ezen belül az Országos Földbirtokrendező Bírósággal kapcsolatban. Az értekezleten Nagyatádi Szabó hívei és a be nem avatott nagybirtokosok kérdéseire, hogy ti. „a törvényjavaslat nem mondja meg, hol, hogyan, mikor és mennyit fognak kapni az igénylők", Sebess Dénes, a törvényjavaslatnak a kidolgozója (Bethlen István bizalmi embere) ezt válaszolta: „Hát kérem, ennek a törvényjavaslatnak egyik principális része éppen az,hogy ez ne legyen benne. Szándékosan, akarattal és helyes intencióktól vezéreltetve mellőztük ezt a tüzetes körülírást a javaslatban. Ennek következtében ez a javaslatnak integráns része, amellyel összefüggésben áll a birtokrendező tanács széles hatásköre és az a további rendelkezés (kiemelés — Sz. M.), hogy az elővásárlási és megváltási igények és lehetőségek is körül vannak bástyázáva, de úgy, hogy azt lehet magyarázni tágabb és szűkebb értelemben is."7 4 Természetesen július közepén az Új Barázda ezeket az érveket — a nyilvánosság előtt — nem emlegette. Rubinek hívei ezzel szemben küldöttséget szerveztek, és Budapestre küldték július 15-én és 16-án, hogy követeljék Rubinek számára továbbra is a földművelésügyi tárca megtartását.7 ' Nagyatádi Szabó kijelentette, hogy ha nem az ő földreformjavaslatát fogadják el, kilép a kormányból, és ellenzékbe vonul.7 6 Két nappal Nagyatádi Szabó kijelentései után, 1920. július 19-én megalakult az új Teleki-kormány. A kormány földművelésügyi minisztere — ideiglenesen bár — továbbra is Rubinek Gyula maradt. Az új kormány összetétele és pártállása (zárójelben a Simonyi-Semadam-kormány reszort-beosztása és a pártállás): Miniszterelnök: Teleki Pál gróf (Simonyi-Semadam Sándor, ker.) Külügyminiszter: Teleki Pál gróf (Teleki Pál gróf) Belügyminszter: Ferdinándy Gyula, kisg. (Dömötör Mihály ker.) Igazságügy miniszter: Tomcsányi Vilmos Pál kisg. (Ferdinándy Gy. kisg.) Honvédelmi miniszter: Sréter István kisg. (Soós Károly pártonkívüli) Földművelésügyi miniszter: Rubinek Gyula kisg. (Rubinek Gyula kisg.) Vallás- és közoktatásügyi miniszter: Haller István ker. (Haller István ker.) Pénzügyminiszter: Korányi Frigyes báró kisg. (Korányi Frigyes kisg.) Kereskedelemügyi miniszter: Rubinek Gyula kisg. (Emich Gusztáv kisg.) 74 Lásd: a 72. sz.jegyzetet. 75 Új Barázda, 1920. július 17., Szózat, 1920. július 17. 76 Szózat, 1920. július 17.