Századok – 1990
Tanulmányok - Majoros István: Franciaország szibériai politikája (1918–1920) III–IV/383
410 MAJOROS ISTVÁN az összekötő szerepét a továbbiakban, mivel bolsevik lett. 1918 végére tehát a szövetséges hatalmaknak nem volt képviseletük Szovjet-Oroszországban, sőt az első 127 szovjet nagyköveteknek is el kellett hagyni az európai fővárosokat. Kapcsolatteremtési kísérletek azonban ilyen körülmények között is voltak. 1918 novemberében a szovjetek VI. összoroszországi kongresszusa béketárgyalásokra tett javaslatot. A franciák válaszát ismerjük: ekkor már javában folyt a dél-oroszországi partraszállás előkészítése. A szovjet kísérlet azonban ennek ellenére kapott valamiféle választ. Igaz, nem a franciáktól, hanem Wilsontól. 1919 január első felében egy Buckler nevű amerikai diplomata három alkalommal is találkozott Litvinovval Koppenhágában. A szovjet diplomata késznek mutatkozott a külföldi adósságok elismerésére, ennek fejében viszont gyáripari termékeket kért. Megígérte azt is, hogy a béke megkötésekor a nyugati országok felé irányuló bolsevik propaganda is abbamarad. így amikor a békekonferencia Párizsban 1919. január 18-án megnyílt, úgy tűnt, van lehetőség a megegyezésre. Wilson január 21-én felolvasta Buckler jelentését a Litvinovval folytatott tárgyalásokról, s az elhangzott javaslatokat elvben mindenki elfogadta. Ennek következtében a szövetségesek rádiófelhívást intéztek Oroszország valamennyi kormányához, hogy vegyenek részt egy konferencián a Herceg-szigeteken (a Márvány-tengeren található). A szovjet kormány február 4-én a meghívást elfogadta. A fehér kormányok azonban francia bátorításra elutasították a konferencián való részvételt, így ez a terv elbukott. A szovjet hatalom februárban megpróbált Párizzsal is kapcsolatba lépni. Egy delegációt küldtek Franciaországba, hogy az ott lévő katonák hazatelepítéséről tárgyaljanak. A delegációt azonban - tagjai voltak: Manuilszkij, Davtyan és Inesza Armand - a franciák nem fogadták, egy szigeten, Saint-Malo közelében várakoztatták, majd kiutasították őket. Március elején újabb kapcsolatteremtési kísérlet történt Moszkva és a szövetségesek között, amely William Bullitt nevéhez fűződik, aki a párizsi amerikai delegáció tagja volt. Bullitt márciusban Moszkvába érkezett, ahol Csicserinnel találkozott, akinek egy tervezetet adott át. Ebben azt javasolta, hogy stabilizálják Oroszországban az elért pozíciókat, a cári adósságokat pedig valamennyi orosz kormány felosztaná egymás között. Az ellenségeskedés beszüntetésével a szovjet fél is egyetértett, de követelte még a szövetséges csapatok kivonását, valamint a támogatások megvonását a szovjetellenes erőktől. Bullitt-nak Párizsba visszatérve e javaslatok alapján kellett volna közvetítenie, s mindenekelőtt a franciák beleegyezését megszerezni. Párizs ezúttal is hajthatatlan maradt. Clemenceaut sértette az, hogy Wilson nem értesítette őt a misszióról. Később ezért Lansing Jusserand-nak azt is tagadta, hogy Bullitt-nak hivatalos megbízatása lett volna. A Bullitt misszió után mintegy fél évig nem volt közvetlen kapcsolatteremtési kísérlet Moszkva és a szövetségesek között. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott az, hogy 1919 tavaszán a szovjetellenes erők sikereket értek el, illetve az, hogy az 1919-es esztendő a forradalmak éve volt. Közép-Európa forradalmasodott, 127 így Litvinovot kiutasították Londonból, Berzin elhagyta Svájcot, Vorovszki Stockholmot, Szuric Koppenhágát, Rozin Hollandiát.
