Századok – 1990
Folyóiratszemle - Koch H. W.: A Barbarossa-hadművelet: a vita jelenlegi állása II/348
348 FOLYÓIRATSZEMLE főpontját jelentő 1960-as esztendő ezen kettős kapcsolat felülvizsgálatára késztette Washingtont. 1972-ben Okinawa szigetét elhagyták az amerikai csapatok, s az USA katonai bázisból ismét a Ja pá η-szigetek része lett. Ez az esemény az amerikai-japán viszony - és így a japán külpolitika történetének - íj fejezetét nyitotta meg. Journal of Japanese Studies 1985. 11. vol. 2. no. F. I. Η. W. KOCH A BARBAROSSA-HADMŰVELET: A VITA JELENLEGI ÁLLÁSA A Szovjetunió elleni támadás tervéről kontántsem sine ira et studio folyik a vita. Különösen nem Nyugat-Németországban, ahol a jelenlegi keleti külpolitikai irányvonalat az a kép határozza meg, amelyet a Barbarossa-harműveletről konstruáltak. Az angol történetírás számára szokatlan módon ezért fogadja oly nagy felháborodás az újabban megjelenő kutatási eredményeket. A hitleri Németország története még mindig nem pusztán történelem: politikum is, melynek „érdekében" bizonyos tényeket „okosabb sötétben tartani a nép előtt". Amikor Fritz Tobias 1962-ben közzétette a Reichstag égésével kapcsolatos kutatásait, vajúdni kezdtek a hegyek, de a néhány lemondással és politikai kellemetlenségekkel fűszerezett polémia, a cikkek és az azóta vaskos kötetekben publikált tanulmányok egeret szültek. A kritika álláspontját Golo Mann egy korábbi olvasói levele (Der Spiegel, 1960/23)érzékelteti leginkább: ha Hitlerék nem gyújtották fel a Reichstagot, vajon nincs-e más is, amit hasonlóképpen nem tettek meg? Ennek keresése pedig sem a „népnevelésnek" (Volspädagogie), sem az NSZK-nak nem érdeke. A Barbarossa-terv is tabu. Ezért örvendetes, hogy a bonni Honvédelmi Minisztérium alá tartozó, tehát a német adófizető pénzéből fenntartott közintézmény, a Militärgeschichtliches Forschungsamt (MGFA) 1985-ben „A Német Birodalom és a második világháború" negyedik köteteként megjelentetett munkájában helyt ad az 1941 nyaráról kialakított, egymásnak ellentmondó véleményeknek. Bár az MGFA nem „hivatalos" történelmet szállít, szerzőit megrendszabályozhatja, amennyiben a sorozat irányával ellentétes nézeteket juttatnak kifejezésre. Úgy látszik, a titok megtört. A Szovjetunió német megtámadásának kérdése ismét a kutatás középpontjába került. Annál is inkább, mert ugyancsak 1985-ben látott Angliában napvilágot egy, a Brezsnyev-éra tábornoki karához tartozó, Victor Suvorov néven író disszidens doktori értekezésének fejezete: „Ki akart megtámadni kit 1941 jóniusában, Hitler vagy Sztálin?" Suvorov tekintélyes forrásbázisra támaszkodva körültekintően elemzi a szovjet - és csak a szovjet - csapatmozdulatokat. 1941 júniusában Sztálin 183 hadosztályt dobott át a nyugati határra: a műveletnek július 10-ére kellett befejeződnie. Az akció csak egy célt szolgálhatott: a támadást. A megfélemlítést azért nem, mert mindez a legteljesebb titokban zajlott le, alaposan megcáfolva Hitler kevéssé hízelgő véleményét a vörös hadseregről. Védelmi célokat pedig azért nem, mert a hadosztályok a legkisebb védelmi előkészületeket sem tették. Sztálin június 13-i TASSZ-nyilatkozata, melyben a fenyegető német támadásról szóló híreket „pletykának és ellenséges propagandának" nevezte, stratégiai húzás volt. Suvorov ennyit állít és nem többet. Nem foglalkozik a német katonai készülődéssel és azzal az általam felvetett - 1940-re vonatkozóan bizonyítottnak vehető - kérdéssel, vajon nem az 1940-41-es szovjet hadmozgás alakította-e ki a Barbarossa-tervet? Az MGFA-kiadványban Joachim Hoffmann ugyancsak a szovjet katonai helyzetet vizsgálja, talán még Suvorovnál is alaposabban. Bialystok és Lvov térségébe Hoffmann szerint is támadó céllal irányították a hadosztályokat: ezt sem védelmi szempontokkal nem lehet magyarázni, sem a védelem hibáinak számlájára nem lehet írni. Fogságba esett szovjet tisztek és a Vlaszov-hadsereg tagjainak vallomása alapján Hoffmann azt a változatot fogadja el, hogy Sztálin 1942-re készült. Suvorov a támadás időpontját 1941-re teszi. A Suvorov-tézis tehát azt állítja, hogy 1941 nyarán a két agresszor fejjel rohant egymásba. A vita kirobbant és hamarosan politikai térre helyeződött. Az egyik oldal szerint a hitleri támadás adott alkalmat Sztálinnak arra, hogy a birodalmak konfliktusát „nagy honvédő háborúnak" állítsa be. Mások - köztük Rolf-Dieter Müller, Hoffmann kollégája az MGFA-nál - ezt azzal utasítják vissza, hogy a
