Századok – 1990
Közlemények - Gunst Péter: Egy történeti monográfia születése. (Marczali Henrik: Magyarország története II. József korában) II/275
MARCZALI HENRIK II. JÓZSEF CÍMŰ MUNKÁJÁRÓL 295 fogva ellentmondásos. Pauler elismerte ugyan Marczali tehetségét, olvasottságát, széles látókörét, ugyanakkor azonban talán befolyásolhatta az Árpád-kor egyes problémáival kapcsolatos ellentétes álláspontjuk, különösen az Anonymus-kérdésben, melyről Marczali egészen más nézeteket vallott, de más forráskritikai területeken is. 2 Ezek az ellentétek egészen addig mélyültek, hogy Pauler „A magyar honfoglalás kútfői" c. kiadvány szerkesztőjeként, a megfelelő fejezetben Marczali forráskritikai eredményeit egyenesen annak a Mátyás Flóriánnak tulajdonította, akivel pedig Marczali az Anonymus-kérdésben igen sokat vitatkozott.7 3 De a számos irónikus megjegyzés ellenére sem ez a vita váltotta ki Pauler lényegében negatív véleményét Marczali munkájáról, s nem is azok a kritikai szempontok, amelyeket rendre felsorolt (Marczali nem tud egyéneket jellemezni, nem tud elbeszélni, viszonyokat „festeni", nem használta fel az összes forrásokat, így pl. az úrbérrendezés iratait sem, nem is szólva a családi levéltárakról, és a helytartótanács, a kamara iratanyagáról stb.). A pauleri bírálatot a valóságban Marczali könyvének társadalomkritikája váltotta ki. Ebből a szempontból jellemzőnek tartjuk, hogy már az első kötet meglehetősen elmosódott társadalomszemlélete, a nemesség nagyon is kevéssé kritikus ábrázolása is olyan hatalmas ellenállást váltott ki, mint amilyen Pauler ismertetésében tükröződik. Pauler egyértelműen jelzi, ő a maga személyében büszke arra, hogy „apáink", az ő és hasonló származású társainak ősei táblabíró nemesek voltak, míg viszont Marczali munkáján érződik, hogy nem rendelkezett ilyen ősökkel. A sűrű oldalvágások Marczali stílusának magyartalanságára, „idegenszerűségére", arra, hogy a szerző „kívülről" szemléli a nemesi társadalmat és intézményeit - minden egyetlen célt szolgál: annak bizonyítását, hogy Marczali zsidó származása idézte elő, váltotta ki azt a kritikát, amelyet a nemesi származású történetíró viszont elutasít.74 Paulernek ez az álláspontja, amely egészen annak hangoztatásáig megy, hogy itt tulajdonképpen „apáink küzdenek az ellenséggel".7 5 egyúttal mutatja azt a személeletváltozást, amely az 1848-as nemesi nemzedék legjobbjait saját, következő generációjától elválasztotta. Pauler Tivadar - Eötvös József, Csengery Antal és társaik elvbarátja és küzdőtársa - nyilvánvalóan másképpen látta ezt, mint a fia Pauler Gyula, aki a 18. századi nemesség 12 Pauler pl. Marczali könyvének (A magyar történet kútfői az Árpádok korában. Budapest, 1880.) egyik bírálójaként javasolta a munka dicséretében részesítését, de elutasította akadémiai díjjal történő kitüntetését, ami csak Ipolyi Arnold állásfoglalása nyomán következett be. Ld. erre Marczali: Emlékeim. Nyugat, 1929. II. 227. 73 Marczali vitájára Mátyás Flóriánnal az Anonymus-kérdésben ld. Századok, 1879. 170-176. Pauler magatartására: Marczali: Emlékeim. Nyugat, 1929. II. 368. Ezt „A magyar honfoglalás kútfői" egyik ismertetése is kiemeli. 74 Budapesti Szemle, 1880. 30. k. 157. 75 Uo. 1885. 41. k. 139.
