Századok – 1990
Közlemények - Lukács Lajos: Anglia és a magyar kérdés 1860–61-ben. Mr. Graham Dunlop magyarországi küldetése II/242
ANGLIA ÉS A MAGYAR KÉRDÉS 1860-61-BEN 261 kinthető az 1861-es országgyűlés összeülését megelőző hónapok túlfeszített légkörére, a bizonytalan kilátásokra, a vezető társadalmi osztályok aggodalmaira, hogy önmagában a Kossulh-bankók ügye milyen keserű érzéseket, félelmeket, túlzott aggodalmakat, már-már hisztériás rém látásokat idézett elő. Ezekből Dunlop valóságos kis csokrot kötött, mely ha nem is a magyar emigráció vezetőjétől kiinduló újabb kezdeményezés valóságos lehetőségeire volt jellemző, de nagyon is rávilágított a hazai ellenzéki mozgalmakat irányító körök szándékaira, eszközeire, erejük korlátozottságára. A politikai élet élvonalában állók főleg arra utaltak, hogy mennyire kompromittáló, miszerint „Kossuth úr a magyar ügynek ily módon adott a külföldön nyilvánosságot". Másrészről kifejezésre juttatták azon nézetüket, hogy a jelzett bankók netaláni beérkezése az országba, forrásává válhatna nemkívánatos népmozgalmaknak, és ha esetleg Kossuth is bejönne, akkor az 1848-as forradalmi idők megismétlődésétől kellene tartani, és a mérsékelt liberálisok kezéből kicsúszna a vezetés. Mindehhez hozzáfűzték, hogy ezen számukra nem kívánatos fordulat bekövetkezése aligha rendelkezhetne stabilitással, mert meggyőződésük szerint „még a forradalmi párt sem bízná rá magát Kossuthra, miután az előkészítette a talajt számukra". Habár e feltételezés alátámasztására előadott indokok korántsem voltak mentesek elfogultságtól és túlzásoktól - a nevezeit arroganciájára, adminisztratív és katonai tehetsége hiányára utalva -, annyit mégis tükröztek e vélemények, hogy a magyarországi ellenzéki mérsékelt körök legalább annyira tartanak Bécs újabb önkényuralmától, mint egy számukra kiszámíthatatlan radikális politikai-társadalmi fordulattól. Mindezen tendenciák figyelembevételén túl arra is utalhatunk, hogy ugyanezen politikai csoportok egyáltalában nem nézték volna jó szemmel, ha az angliai bankók ügye következtében nyilvánosan meghurcolják Kossuthot és „bűnösnek" kiáltják ki - ahogy ezt Bécs a Palmerston-kormánytól igényelte.3 9 Az utóbbi, ha nem is kívánt hivatalos megtorló akciót indítani Kossuth ellen az illegális bankjegynyomtatás miatt, de az ellen nem emelt gátat, hogy az osztrák császár nevében polgári kereset induljon Kossuth ellen - végül is elítélve, jogtalan lépésnek minősítve eljárását, a bankjegyek teljes megsemmisítését elrendelve és súlyos perköltséget kiróva az alperesre. Az ilyen természetű következmények nemcsak Kossuth Lajost késztették arra, hogy véglegcsen eltávozzon Angliából, de a hazai mérsékelt ellenzéki csoportok sem fogadták örömmel az angliai bankóperről érkezett híreket. Nem alaptalanul tartottak a magyar ügy nemzetközi népszerűsége csökkenésétől a lezajlott események nyomán.4 0 Időközben pedig Magyarországon 1861 márciusában kezdetét vették az országgyűlési követek választásával kapcsolatos küzdelmek, melyek mindig is lehetőséget nyújtottak az ellenzéki hangulat fokozására, az osztrák kormány eljárásainak bírálatára. Különálló pártokról voltaképpen aligha lehetett szólni, miután a közhangulat szinte egységesen azok melleit foglalt állást, akik az 1848-as alkotmányt írták zászlajukra. Ennek ellenére megállapítható volt, hogy a radikálisabb hangvételű jelölteket, különösen azokat, akiket a politikai tevékenység területére ismét visszatért gróf 3i> Dunlop Bloomfieldnek, Pest, 1861. márc. 12. (PRO. Foreign Office. Gen. Corr. F. Ο. 7. 608/11.). 40 Vö. Kossuth: Irataim. III. 366. és köv. 1.; Az angol külpolitika kossulhi interpretálásához lásd Gv. Szahatl: Kossuth and the British „Balance of Power" Policy (1859-1861). Studia Historica. 1960/34.
