Századok – 1990
Tanulmányok - Heiszler Vilmos: Hadsereg társadalom külpolitika Közép-Európában a 19. század második felében. Külpolitika és társadalmi berendezkedés II/219
HADSEREG, TÁRSADALOM, KÜLPOLITIKA A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 239 különbözőségének s az abból fakadó lokális és partikuláris konfliktusok sorozatát produkálta.93 A szomszéd, mely vetélytársból szövetségessé lépett elő, sajátos árnyalatokkal gazdagította az alapvetően azonos képet. A stratégiai fenyegetettség érzete Ausztria-Magyarországon is létezett s egyre erősödött. Itt azonban Oroszország volt a „stabil" ellenség, mely ellen 1871 óta készültek a haditervek.94 A másik potenciális ellenfél szerepét Olaszország játszotta, mely azonban csak egy orosz támadás esetén léphetett akcióba. A kétfrontos háború fenyegetése tehát itt is fennállt, de a lehetséges ellenfelek súlya nem volt azonos a nézetekre nehezedő nyomás veszélyével: Oroszország túlsúlya nyomasztó volt, míg az olasz királyság önmagában véve veszélytelennek tűnt. Éppen ezért a bécsi katonai vezetők jóval kisebb intenzitással sürgették a háborút: Oroszország ellen támadni őrültség lett volna, az olasz fenyegetést pedig nem lehetett igazán komolyan venni, bár próbálkoztak az innen jövő veszélyek riasztó kiszínezésével.9 5 A helyzet 1867 dacára sem változott: a soknemzetiségű Monarchiát a nemzeti kérdés megoldatlansága miatt továbbra is elsősorban belső problémái fenyegették. A katonai kombinációk elősegítették a politikai szövetségek létrejöttét is: így pl. a porosz tisztikarban régóta létező erős franciaellenesség gyengítette az ugyancsak meglévő osztrákellenes reminiszcenciákat, s így a porosz, majd német hadsereg vezetése, s maga Moltke is az osztrák szövetség egyik fő szószólója lett.96 A jelenség a másik félnél is jelentkezett: a porosz hadsereg teljesítőképessége iránti elismerés nagyban hozzájárult előbb a bécsi revanstervek félretételéhez, majd a szövetségesi viszony elismeréséhez, sőt igenléséhez. Azt mondhatjuk tehát, hogy a Kettősszövetség létrejöttében a katonai számításoknak pozitív, ösztönző szerep jutott. Más a helyzet a Hármasszövetségnél: itt az osztrák katonai vezetés régről eredeztethető olaszellenessége sem tudta megakadályozni a politikai szövetséget. Hiába készítették szorgalmasan a haditerveket a vezérkarban, s hiába nyilvánította maga Albrecht főherceg, a közös hadsereg főfelügyelője az elképzelhető legkedvezőbb variációnak az olasz háborút,97 a diplomaták szövetségesi viszony kreálásával tették ártalmatlanná a délnyugati szomszédot a katonák által ajánlott megelőző csapás helyett (az már más kérdés, hogy 1915-ben végül is a katonák bizalmatlansága igazolódott). Ugyanaz ismétlődött a 80-as években még alig-alig számításba vett kis szomszédok, Szerbia és Románia esetében is. A bizalmatlanság légköre olasz-osztrák-magyar viszonylatban a szövetségesi viszony dacára is fennmaradt: a két hadsereg kapcsolatai mindvégig hűvösek maradtak, meg sem közelítették a német-osztrák-magyar katonai kapcsolatok intenzitását. 91 Mcssersclimitll, M.: Militär und Politik in der Bismarckzeit. Darmstadt 1973 : 57-58. 91Holzer i. m. 236. 95 A Haymerle osztrák katonai attasé (Róma) által írott Italicae res (1879) c. brosúra is e célt szolgálta. 9"Craig i. m. 210. 97 Hciszler V.: A bécsi katonai vezetők olaszellenes háborús tervei. Folia Historica 1976.
