Századok – 1990

Tanulmányok - Bárány György: A liberalizmus perspektívái és korlátai az 1843/44-es országgyűlés vallásügyi vitáinak tükrében II/183

212 BÄRÄNY GYÖRGY ropolita „felhatalmazás nélkül, időnek előtte és kétes, szabad értelmezések alapján" úgy döntött, hogy közzéteszi az előző rendeletet papsága körében. Bár a júniusi határozat nem helyezte érvényen kívül a február 21-ikit, hangsúlyozta a római és görög katolikus egyházak uniójának kívánatos voltát, fenntartva a lelkiismereti szabadság elvét minden alattvaló számára. A kritikus pont az volt, hogy ha az unitus falvakban tömeges áttérés történne az ortodoxiára, ott a rendelet külső ösztönzést tételezett fel, amelyre fel kell hívni mind a helytartótanács, mind az udvar figyelmét s a választ „óvatosan meg kell várni", hogy megelőzhető legyen a templomok, iskolák és más egyházi épületek erőszakos elfoglalása vagy más helyi rendzavarás. Az 1791 : 26. tc. 13. pontjára hivatkozva a második királyi rendelet utasította a hatóságokat, hogy szigorúan büntessék meg azokat az ortodox papokat, akik unitus egyéneket vagy csoportokat áttérésre bírnak rá. A bihari rendek emlékeztették a helytartótanácsot, hogy sok éven át, több diétán támogatták minden törvényesen bevett vallás szabadságát, s a zalai és más megyei rendekhez hasonlóan elítélték s sérelmesnek tartották azt a módot, amelyet a kormányzat a máskülönben dicséretes cél elérésére választott, mert e célt az országgyűlésen törvényes úton kell megvalósítani. Vitatták az 1791 : 26. tc. érvényét is erre az ügyre nézve, mivel az a protestánsokkal foglalkozott. Ε törvény 13. cikkelyének felhasználása a görögkeletiek megregulázására ellentmond a bécsi és a linzi béke elveinek, melyeken a törvény alapul. Ezek a békemegállapodások kifejezetten megengedték egész közösségek áttérését a protestantizmusra. Az, hogy királyi hatóságok regisztrálják a más vallásra áttérő közösségeket, a szabad vallásgyakorlatot sérti, és azokra a protestánsellenes intézkedésekre emlékeztet, melyek az 1791 : 26. tc. törvénybe iktatása után ötven évvel is fennmaradtak. A bihari megyegyűlés bírálta a karlócai metropolitát is amiatt, hogy papsága útján közzétette a királyi rendeletet, mielőtt az a megyékhez eljutott volna. A bihari határozat utalt rá, hogy a megye számos román közösségében sokan kívánnak áttérni a nem egyesült görög hitre. Míg a megye hajlandó volt elfogadni azoknak az áttérését, akik követték az 1844 : 3. tc. előírásait, régi vallásukhoz tartozónak tekintette mindazokat, akik ezt nem tették meg, és vegyesbizottságot küldött ki az unitusok és ortodoxok között a jövőben esetleg felmerülő nézeteltérések tanulmányozására. A románok közötti nyugtalanságtól és a protestánsok jogainak újbóli megsértésétől való félelem, valamint a római és a görög katolikusok vonakodása az áttérés megkönnyítésére mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a bihari megyegyűlés résztvevőinek többsége alkotmányos alapon elutasította mind a februári, mind a júniusi királyi rendeletet.9

0 rókiák és iskolák létrehozására három faluban. A kérdéses megyék a következők voltak: Bihar, Szabolcs, Bács, Arad, Temes, Krassó, Torontál, Békés, Csanád, Csongor, Mármaros, Körös, Varasd, Verőcze, Pozsega és Szeré m. 90 A márciusi és júniusi királyi rendeletek ellentétes megítélésére ld. az eperjesi görög katolikus püspök 1846. június 25-i panaszát, mely szerint veszély fenyegeti nyáját az 1844: 3. tc. ortodoxokra történő kiterjesztésével, valamint a Temes vármegyéből 1846. október 27-i dátummal írt jelentést, mely szerint a kél rendelet semmi gondot nem okozott. MOI-, Consilium Locumtenentiale, C 77. Deparlemenlum religio-