Századok – 1990
Tanulmányok - Bárány György: A liberalizmus perspektívái és korlátai az 1843/44-es országgyűlés vallásügyi vitáinak tükrében II/183
AZ 1843-44-ES ORSZÁGGYŰLÉS VALLÁSÜGYI VITÁI 191 tiszteletreméltók maradtak. Az indulatkitöréseket gyakran humanitáriánus, bár néha rossz vágányra futott törekvések kudarca fölötti elkeseredés váltotta ki. A lutheránus egyház szuperintendense, gróf Zay Károly - aki szerint „...honpolgár előbb valék, mintsem protestánssá kereszteltettem" - nem látott okot arra, hogy a felvilágosult 19. század magyar törvényhozása ne hatálytalaníthatná azt a helyhatósági rendeletet, mely megtiltja protestánsoknak a Horvátországban való letelepedést. Gróf Pálffy József hozzátette, hogy magyarok között nem szabad vallási megkülönböztetésnek lennie, mert „a protestáns olly magyar mint a zsidó, olly magyar mint a catholicus", és ha a horvátok szabadon telepedhetnek le Magyarországon, magyarok mért ne élhetnének Horvátországban. Zichy Ottó gróf elítélte a „rút" türelmetlenséget és vallási fanatizmust, utalt a keresztény emberszeretetre, Hollandia, Nagy-Britannia és különösen Észak-Amerika példájára s kijelentette, hogy „itt a kor, melynek szelíd szelleme elűz minden homályt, megsemmisíti a rossz törvényeket -meg a hasztalan municipalis jogokat". Engedtessék meg tehát a protestánsoknak a letelepedés és a szabad vallásgyakorlás Horvátországban. Majláth János gróf, a katolikus Nemzeti Újság nagy műveltségű szerkesztője viszont irónikusan a visszájára fordította a 19. század szellemével kapcsolatos érvelést, miszerint az a józan ész és az emberiesség kora lenne és figyelmeztetett arra, hogy a helyhatósági rendeletek fenntartásával Horvátország csak az egyes protestáns országokban, például Svédországban, Norvégiában és Dániában fennálló katolikusellenes intézkedéseket utánozza. A türelem nem „a vallásbeli szeretet és a szelídségnek, hanem tisztán a szükségnek a szüleménye" - mondotta. Sőt, mivel a magyarság és a protestantizmus állítólag egymást erősítve, kéz a kézben halad, a helyhatósági rendeletek és a katolikus hit egységének egy új vallás elleni védelmével a horvátok nemzeti létüket is védik. Majláth megjegyzéseire reflektálva Lonovics püspök kifejtette, hogy ő a 19. századot a türelem korszakának tekinti, és reméli, hogy Horvátország, mihelyt lehet, feladja megkülönböztető helyhatósági rendelkezéseit, és nem követi tovább a katolikusokat kizáró protestáns országok példáját.19 Hely hiányában nem idézhetünk több példát. Elég legyen egy annak bemutatására, hogy milyen hőfokra hágott a vegyesházasságok körüli vita. Feldühödve a pápai brevéη és a prímás körlevelén, Zay gróf azt javasolta, hogy mindkettőt nyilvánítsák semmisnek, és vonassák vissza a placetum regiumoi, ha a kormányzat vonakodna cselekedni. Zay, mint szószólója a kálvinista és lutheránus egyházak uniójának (amelyet úgy képzelt el, hogy az utóbbi szlovák hívei elmagyarosodnának), a magyarságot azonosította a szabadsággal és a protestantizmussal, s pajzsnak tekintette az „északi kolosszus" által támogatott pánszlávizmussal szemben. Idézte a körlevél azon részét, mely szerint „azon protestáns férfival házasságra lépő cath. némber, ki magzatit férje hitében neveltetni engedi, természet és Isten ellen bűnt követ el", s heves támadást intézett a klérussal szemben. Kirohanása végén utalt egy meg nem nevezett „jeles ember" szavaira, ki állítólag azt mondta, hogy „ha üdvözítőnk az egekből még egyszer szállana a földre, őt többé nem a zsidók feszítenék meg, hanem a hierar-19 Uo. 2. köt. 18. 15-19., 24-26., 62.
