Századok – 1990
Tanulmányok - Bárány György: A liberalizmus perspektívái és korlátai az 1843/44-es országgyűlés vallásügyi vitáinak tükrében II/183
184 BÁRÁNY GYÖRGY Bár töprengett azon, hogy Tocqueville megjegyzései érvényesek-e arra a Magyarországra, ahol még mindig az arisztokrácia hatalma a döntő a törvényhozásban, amely a törvényes változások egyetlen forrása, és ahol a papság, az arisztokrácia szövetségese, még mindig teljes birtokában van előjogainak, Horváth mégis arra a következtetésre jutott, hogy „az egyenlőségi elv a nemesi hatalomtól korlátolt, alkotmányos monarchiánk keblében is fejlésnek indult. Úgy gondolom, hogy a demokrácia foglalásai a civilizációval és felvilágosulással egy arányban terjednek és gyarapodnak". Mivel Horváth Mihály maga is katolikus pap volt, felfigyelt az egyházat érő egyre fokozódó támadásokra, de nem a felvilágosodás szellemének vagy a vallásos érzület hanyatlásának, hanem inkább az egyenlőség felé való haladás jelének tekintette azokat. A vallást a világi hatalommal való szoros összefonódásában vizsgálta, a papságot pedig az arisztokrácia szerves részeként, mely jelentős politikai befolyással bír a társadalomra, és támogatja a királyi hatalmat, amely viszont segíti az egyházat. Azok tehát, akik gyengíteni akarják a monarchikus elvet és erősíteni az alkotmányt s „az egyenlőség magvát", mely benne rejlik, természetesen nehezményezik az egyház hatalmát. „Vajon nem éppen a legszabadabb elvűek egyszersmind a legindulatosabb megtámadói-e az egyháznak? ... S hogy ezen hatás kiváltképpen az alnemesség kebeléből jő ki, legvilágosabb tanúsága annak, hogy a demokrácia innen szíja tenyészetének legerősebb nedveit."1 Horváth Mihály példája is azt mutatja, hogy a nagy magyar „reformnemzedék" olyan katolikus vezéralakjain kívül, mint Széchenyi, Deák és Eötvös, papokat is magával ragadott az átfogó európai liberális áramlat, mely magán az egyházon belül is megfigyelhető volt az 1830-as években. Az 1843/44-es diétán a liberális katolicizmus és a XVI. Gergely pápa által képviselt ultramontán irányzat régóta folyó harca a vallásügyi vitákban tört a felszínre, mikor az alkotmányos világi állam liberális szószólói összecsaptak az autoritáriánus, klerikális kormányzati elv támogatóival. Az 1830-as és 1840-es évek reformországgyűlésein a hosszúra nyúló és gyakran heves vita a ,,vallás dolgában" lényegében a liberálisok által kézben tartott alsó táblának ama követelése körül forgott, hogy biztosítsanak a lutheránus és kálvinista protestánsoknak egyenlő jogokat és viszonosságot (reciprocitást) a római katolikusokkal. Időnként megtárgyalták más felekezetek kéréseit és panaszait is, de ezek kevesebb figyelmet keltettek. Az 1839/40-es országgyűlésen az alsó tábla által a szerb ortodox egyház panaszainak orvoslására tett javaslatot nem támogatta a főrendi tábla. Ugyanezen az országgyűlésen terjesztettek elő a követek egy másik javaslatot, hogy ti. az unitárius vallás kapja meg a bevett vallás rangját Magyarországon is (Erdélyben ugyanis már a 16. század vége óta az volt). Ezt elvben elfogadták a főrendek, de megtárgyalását elhalasztották addig, amíg nem születik döntés az erdélyi részek Magyarországgal történő újraegyesítésével kapcsolatban. Sikeresebb volt az alsó tábla kezdeményezése az ország zsidó lakossága sorsának javítása érdekében. A felső tábla - legalábbis részben - elfogadta, s a 1 Horváth Mihály kisebb történelmi munkái, 1-4 köt. Pest, 1869. 3. köt. 435-41.
