Századok – 1990

Történeti irodalom - Hunfalvy Pál: Napló 1848–1849 (Ism.: Hermann Róbert) I/153

157 TÖRTÉNETI IRODALOM rokonszenvez. Március 29-én megemlíti, hogy Görgei ellen sok a gyanú. A tavaszi hadjárat alatt jórészt csak híreket közöl, de április 14. és nem utolsósorban Szemere május 2-i republikánus kormányprogramja után ó is egyre inkább Görgeiben fedezi fel azt a személyiséget, aki képes Kossuth - Hunfalvy által végzetesnek ítélt - politikájának útját állni. Részt vesz a Békepárt és Klapka találkozójának létrehozásában, és ott van június 1-én, amikor Görgei és a Békepárt először és utoljára „tárgyal". Aggasztja Buda ostroma, de a vár bevétele után dicséri Görgei „kitűnő intézkedéseit". Július elején, a tábornok leváltása idején pedig nagy ellenszenvvel figyeli a Görgei elleni intrikákat. Ám ekkor sem hazudtolja meg önmagát. Amikor a radikális Marczius Tizenötödike Görgei letétele miatt Szemerét támadja, Hunfalvy feltételezi, hogy e támadás Kossuth tudtával történik, nehogy Szemere és Görgei összefoghassanak ellene. Július közepén már úgy véli, hogy „egyedül Görgei képes még annyit a hazából megmenteni, mennyi még menthető". A szegedi ülések idején Görgei fővezéri kineveztetését pártolja, bár világosan látja: „Ha Görgei megragadhatja a hatalmat, ő bizonyosan az 1848-ki törvényekre fogja visszaállítani követeléseinket, de arra is győzelem szükséges." Görgei iránti rokonszenve ezután egészen a végnapokig tart. Nyugodtan s a szemben álló erőkkel számot vetve veszi tudomásul a világosi fegyverletétel hírét. Feljegyzi a szóbeszedéket a tábornok árulásáról és a lengyel tisztekkel szembeni állítólagos rideg magatartásáról. „Mi igaz Görgei dolgaiban, nem tudom. De alkalmam volt tapasztalni, hogy a magyar nem számít, nem méri soha a lehetőséget a valóság mértékén, hanem nagyszavú mondások által elámíttatja magát, s bízik végtelenségbe. Ha azután a szigorú valósággal és nem engedő kényszerűséggel találkozik — mintegy saját számítani nem tudását kimentendő —, árulásról beszél. És eképp soha nem lép ki ámíttatásaiból. De a haza elveszettül" A Görgei-kérdéssel kapcsolatban érdemes itt bővebben szólni egy sokat emlegetett, sokat vitatott problémáról, Görgei és a Békepárt kapcsolatáról. Hunfalvy naplója ugyanis e szempontból is új ismeretekkel szolgál. Ebből pontosan kiderül, hogyan indult meg a Görgei megnyerését célzó kísérlet. Amikor Klapka május 5-én Debrecenbe érkezett, május 6-án felkereste Kossuthot, majd Asbóth Sándornak elmondta, hogy Kossuth „a külföldi politikától legkisebb biztosítást sem bír függetlenségünkre nézve". Klapka nyomban foglalkozni kezdett a Nyilatkozat visszavonatásának gondolatával, s Asbóth Sándor bátyja, Asbóth János útján üzen Hunfalvynak, hogy szeretne „ápr. 14. ellenzékével" találkozni. S nemsokára készen is volt a terv: „...szükséges, hogy Szemere és Görgey egyetértsenek: Szemere az országgyűlést, Görgey a hadsereget tartsák kezeikben". így május 7-én Kemény Zsigmond és Kovács Lajos felkeresték Klapkát: az ott elhangzottakról mind Kemény, mind Kovács beszámol emlékirataiban. A találkozón Klapka a parlamenti visszavonatás gondolatát pendítette meg. Kemény és Kovács pedig a katonaság fellépését kívánták. Klapka nem sokkal ezután Budapestre utazott, ahol Görgeinek beszámolt a hallottakról. Buda bevétele után pedig az országgyűlés küldöttsége, élén a Békepárt egyik tagjával, Kazinczy Gáborral, kereste fel Görgeit, és értekezett vele. így jött létre (Hunfalvy naplójából végre pontosan tudjuk) június l-én Görgei és a Békepárt első és egyetlen találkozója. A találkozóról Görgei és Kemény emlékiratai nagyjából egybevágóan számolnak be, csupán egy lényeges kérdésben mond ellent egymásnak a két memoár: Ki javasolta és ki utasította vissza a katonai hatalomátvétel gondolatát? Ε kérdést Hunfalvy naplója sem tisztázza, de más forrásokból úgy tűnik, hogy Görgei is a detronizáció országgyűlési visszavonatásának híve volt, mert a katonai megoldást már Buda ostroma alatt, az orosz intervenció hírének hatására túl későnek tartotta. (így pl. amikor Máriássy János ezredes, az I. hadtest egyik hadosztályparancsnoka felajánlotta neki, hogy hadosztályával Debrecenbe megy, és szétkergeti a szájhősöket, Görgei azt válaszolta neki, hogy „Ez nem olyan könnyű, mint amilyennek képzeled, ez mindkettőnk fejébe kerülhet, és most már túl késő lenne.") Hunfalvy csak annyit ír a nevezetes találkozóról, hogy Görgei „szabadon, tartózkodás nélkül kárhoztatta a 14. áprilist és a Debrecenből! elvonulást". Érdekes viszont a már idézett, Szemerére vonatkozó utalás. Kemény Zsigmond emlékirataiból már eddig is tudtunk a Békepárt Szemeréhez fűződő reményeiről. Kemény szerint azért bíztak Szemerében, mert a kápolnai csata után Tiszafüreden Görgeit nevezte ki ideiglenesen fővezérré, ill. mert hír szerint rosszallta a detronizációt. (Erről a hírről Hunfalvy is említést tesz.) „Mihelyt Szemere Debrecenbe érkezett — folytatja Kemény —, minket keresett fel, s lenézéssel nyilatkozott a flamingókról. A Kossuth jogainak szorítása körül a maga nézeteit a miénknek föláldozván, tőlünk ment a miniszteri konferenciákra, s elbeszélvén az ottan folyt dolgokat, megegyezésünket Kérte ki teendői iránt." Hunfalvy idézett naplóbejegyzése azonban még ennél is határozottabb tervekre mutat. Egyéb forrásokból pedig úgy tűnik, hogy Szemere e terveket nemcsak ismerte, de talán egyet is értett velük. így