Századok – 1990

Történeti irodalom - Hunfalvy Pál: Napló 1848–1849 (Ism.: Hermann Róbert) I/153

154 TÖRTÉNETI IRODALOM István, id. Szász Károly, Pompéry János naplója, a katonákéi köztil pedig Vidos Elek vagy Pongrácz István napi feljegyzéseinek gyűjteménye. S egy mondatnyi említést megérdemelnek az olyan elveszett vagy lappangó naplók is, mint Vasvári Pálé, Csányi Lászlóé. Ε naplók íróinak többsége nem a nyilvánosságnak, csupán önmagának vagy szűkebb családjának szánja feljegyzéseit. Kevés az olyan csak történetírói szándékkal papírra vetett feljegyzés, mint pl. Petőfi Históriai jegyzetek c. munkája. S éppen ez a személyes jelleg az, ami izgalmassá, de gyakran unalmassá teszi e naplókat. Izgalmassá, mert a napló írója gyakran még közvetlen családtagjaihoz írott leveleiben sem olyan őszinte, mint akkor, amikor papírra veti e feljegyzéseket. De unalmasak is lehetnek, ha a naplóíró képtelen észrevenni a kor eseményeiben a lényeges, a feljegyzésre érdemes dolgokat, s csak saját örömeiről és bánatairól tud szólni. (Ez utóbbi a jellemző pl. id. Szász Károly 1849-es debreceni naplófeljegyzéseire. Szász ugyanis e hónapokban szerelmes volt, s így naplójában oldalakon keresztül nincs egyetlen olyan adat sem, ami a történeti kutatás számára hasznosítható lenne.) A magasabb látkörről való szemlélődést gyakran magának a naplóírónak a helyzete is akadályozta: egy minisztériumi fogalmazótól vagy egy kereskedőtől ritkán lehet elvárni, hogy a körülötte vagy fölötte zajló események lényegébe bepillantást nyújtson. Hunfalvy Pál most megjelent naplója, a Széchenyié mellett, e korszak politikai történetének kétségkívül legfontosabb napló formájú forrása. Ε napló korántsem árul el olyan szélsőséges hangulatváltozásokat, nem érinti annyira írójának magánéletét, mint Széchenyié; s egyes személyeket kivéve, a szélsőséges ítéletektől is tartózkodik. Emellett mind az első népképviseleti országgyűlés, mind a képviselők egyik csoportja, az ún. Békepárt történetének szempontjából a szó szoros értelmében véve, nélkülözhetetlen forrás. Az országgyűlés története szempontjából azért, mert egyedül e naplóból tudjuk pontosan megállapítani, hogy a zárt üléseken mikor mi hangzott el. A Békepárt története szempontjából azért, mert e naplóban napról napra követhető nyomon a békepárti magatartásforma kialakulása. Az 1848-1849-es népképviseleti országgyűlés képviselői közül többen is hagytak hátra emlékiratokat. így Kemény Zsigmond, Kazinczy Gábor, Kovács Lajos, Irányi Dániel: jórészt ezek adatainak, a már megjelent emlékiratok egyes részleteinek és a Közlöny cikkeinek színvonaltalan kompilálásával Madarász József; a miniszterként és képviselőként egyaránt szereplő személyek közül Vukovics Sebő, Szemere Bertalan, Horváth Mihály, Mészáros Lázár. Egyes zárt ülések történetéről tudósítanak Szemere Bertalan, Stuller Ferenc, Hankovics György levelei, vagy Jókai egy nemrég felfedezett munkája is. Kétségkívül sajnálnunk kell e szempontból is a kistermetű, népszerűtlen „rendőrminiszter", Madarász László elveszett emlékiratait. Ezeknek az emlékiratoknak azonban volt egy közös hibájuk, amelybe többé-kevésbé minden memoár írója beleesett: a szabadságharc leverése után az igazolás vagy az önigazolás szándékával íródtak, s szerzőik vagy nem egészen, vagy torzítva írták le mindazt, amit tudtak. Kemény emlékirata haditörvényszéki védőiratnak készült, csakúgy, mint Kazinczy Gáboré. A „Forradalom után" politikai célzatú és irányú röpirat, amely fennen hangoztatott tárgyilagossága ellenére egyike e korszak legelfogultabb forrásainak. Kovács Lajos két emlékezése és Madarász József memoátja az 1880-as évek egyik nagy történeti-politikai vitájának részeként született, s ily módon rengeteg bennük az egymásra utaló, ma már csak nehezen érthető momentum. A miniszterek emlékirataira ugyanez a politikai töltés a jellemző, kivéve talán Vukovics memoárját, de emellett többségük csak az 1849 áprilisa utáni országgyűlési eseményekre használható forrásként. Hunfalvy Pál naplója mentes mindezen hibáktól. Kortársi dokumentum, nincsenek benne a kortársiság álcájába bújtatott utólagos okoskodások; s bár a napló a békepárti magatartásforma kialakulásának hű tükre, a szerző kellően kívülről, legfeljebb a baloldaliaknál több megértéssel figyeli a Békepárt személyiségeit és törekvéseit. Hunfalvy naplójából korábban 1888-ban a Budapesti Szemlében jelentek meg részletek. Görgey István akkor publikált munkájának (1848 és 1849-ből. I—III.) ürügyén. Ezek a több helyütt átírt vagy kiegészített passzusok azonban még csak keresztmetszetét sem adták az eredeti naplónak, hiszen teljes egészében hiányoztak közülük az 1848 júliusától 1849 februárjáig terjedő időszakra vonatkozó bejegyzések. A későbbi időszakra vonatkozóak közül is inkább a Kossuthra nézve kedvezőtlen kicsengésűek kerültek bele ebbe a válogatásba. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a közlemény a már említett történetipolitikai vita utóhangjaként jelent meg az ilyen nézeteknek szívesen helyet adó Gyulai Pál szerkesztette Budapesti Szemlében. A most megjelent kötet bevezető tanulmányában Urbán Aladár áttekinti Hunfalvy pályájának egészét, különös tekintettel 1848-1849-es tevékenységére. Ε tanulmány talán legfontosabb megállapítása az,