Századok – 1989

Folyóiratszemle - Guida Francesco: Magyarország és Olaszország az első világkonfliktus végétől a trianoni szerződésig V–VI/730

730 FOLYÓIRATSZEMLE munkabérek, a venezuelai adótörvények, a helyi uralkodó osztály együttműködési készsége a külföldi olajvállalatokkal, valamint az a tény, hogy amíg az újabb olajmezők utáni kutatások Venezuelában sikerrel jártak, adddig Mexikóban a kutatás stagnált. így válik érthetővé, hogy miért fordultak a külföldi kitermelők Venezuela felé. J. C. Brown tanulmánya végső elemzésben nem cáfolja a korábbi elméleteket, melyek a politikai viszonyokban keresték a címben jelzett változás fő okát, mindössze az újonnan feltárt dokumentumok segítségével árnyaltabb képet ad a folyamatról, melyben a gazdasági, technológiai szempontok is szerepet kapnak. (The American Historican Review, Vol. 90. No. 2.. April 1985, pp. 362-385) M. T. FRANCESCO GUIDA MAGYARORSZÁG ÉS OLASZORSZÁG AZ ELSŐ VILÁGKONFLIKTUS VÉGÉTŐL A TRIANONI SZERZŐDÉSIG A szerző részletes áttekintést ad — különböző feldolgozások, dokumentumkiadványok és levéltári források alapján - az 1918 és 1920 közötti magyar-olasz kapcsolatokról. Emlékeztet arra, hogy ezek a kapcsolatok a római kormány és Tisza, illetve az ellenzék (főleg Károlyi Mihály) között még a háború alatt sem szüneteltek. A római kormány meg akarta nyerni magának a magyarok rokonszenvét, akikkel szinte semmi ellentéte sem volt — annáll több oka volt viszont az együttműködésre, túl a Risorgimentóra visszanyúló kapcsolatok hagyományán. A Róma és Budapest közti kapcsolatokban először Orazio Pedrazzi újságíró (később fasiszta képviselő és diplomata) játszott szerepet. 1918 decemberében Károlyi interjút adott neki, és rábízta a Sonnino külügyminiszternek címzett üzenetet, amelyben segítséget kért kormánya konszolidálásához. Ugyanezen hónap végén érkezett Budapestre Sonnino megbízásából Gino Scarpa, a közép-európai kérdések egyik szakértője, aki felkereste a gazdasági tárcák vezetőit és Jászi Oszkárt, a nemzetiségi ügyek miniszterét. E két látogatás tájékozódó jellegű volt. 1919 első hónapjaiban erőteljessé vált a Róma és Budapest közötti jövés-menés, aminek célja a két ország politikai és gazdasági együttműködésének megteremtése volt. Jászi felkérésére Fiúméba, majd Rómába utazott Fülep Lajos, aki — noha a Bécsben dolgozó Charmant Oszkár értesítette az olaszokat, | hogy az utazónak nincs semmilyen hivatalos megbízatása — még Orlando miniszterelnökkel is találkozott. Ez volt az első, jelentős érintkezések egyike, noha konkrét gyümölcse nem lett. Ugyancsak 1919 elején két kiküldött érkezett Budapestről (habár nem lehet tudni, hogy kinek a megbízottai voltak): egy Kőszegi nevű fiumei tanár és Gino Zambra, aki később a budapesti egyetem ta- 1 nára lett. Ezalatt a Sienába internált Pór Ödön az olasz sajtóban megjelent cikkeiben védelmezte a magyar ügyet. Pór összehozta a „La Voce dei Popoli" című tekintélyes, ám rövid életű folyóirat főszerkesztőjét, Umberto Zanotti-Bianchit Jászival, de ez csekély eredménnyel járt. Sonnino külügyminiszter egyik munkaktársa, Augusto Biancheri-Chiappori, „Az Est" munkatársával, Vészi Margittal - Csáky külügyminiszter sógornőjével — találkozott. I 1918 decemberének végén és 1919 januárjában Charmant Oszkár kétszer is hiába próbált Sonninóval találkozni. Ehelyett azonban februárban felkereshette Tacoli márkit és Camillo Rossit, akiknek ki- { fejtette, hogy Károlyi elnök szívesen venné az olasz égisz alatt megvalósítandó magyar-román uniót. Néhány nappal később azonban Károlyi Mihály Budapesten arról tájékoztatta Tacolit, hogy a magyar ' külpolitika célja egy adriai konföderáció, amely magában foglalná Magyarországot, Olaszországot, Jugoszláviát és Ausztriát, és amely lengyel támogatást élvezne. Tacoli arra a meggyőződésre jutott, hogy Magyarország politikai orientációját illetően hiányzik a konkrét terv, s hogy Károlyira és környezetére erős hatással van Franciaország és Jugoszlávia. Február végén Charmant végre megkapta az olasz vízumot, és Rómában fogadta őt Orlando miniszterelnök és Biancheri-Chiappori. A magyar küldött a magyar-román föderációt jelölte meg Károlyi céljaként, amiből az olaszok arra a következtetésre jutottak, hogy Charmant nem — vagy már nem — hű tolmácsa az elnök elképzeléseinek. A magyar-olasz tárgyalások alapvető eleme azonban a kereskedelmi egyezmények megkötése volt Károlyi idején, s a Tanácsköztársaság alatt és a békeszereződés aláírásáig egymást váltó kormányok ide-