Századok – 1989
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Az 1948–49-i magyar forradalom bajor szemmel (A diplomáciatörténet és az imagológia határán) V–VI/644
BAJOROK AZ 1848-49-ES FORRADALOMRÓL 673 mányt adna Magyarországnak, amely gyakorlatilag lehetetlenné tenné a germanizációt. Magyarország számára a germanizáció nem lehetett vonzó perspektíva, viszont a német politikai közvélemény jelentős része ilyen vágyakat is táplált. (A frankfurti magyar követek is beszéltek arról, hogy Magyarország jogai a dunai tartományokra újraélednek).8 9 Mindezt, mármint a német [vagy magyar] hegemóniát hangoztató frazeológiát nem szabad túlbecsülni - figyelmeztet Nipperdey. „A retorika nem volt azonos a gyakorlattal", és a frankfurti parlament határozatai mérsékeltebbek lettek, hiszen a cél a nemzeti állam volt és nem az impérium9 0 Bajorország is lényegében nemzeti állami igényt akart kielégíteni, az impérium, melyet hirdetett, már belső szerkezeti felépítésénél fogva sem lehetett hódító jellegű, jóval kevésbé agresszív képlet, mint a magyar és lengyel függetlenséget ugyan elismerő, de a cári Oroszország ellen, a haladás nevében keresztes hadjáratot hirdető baloldal Németországa. Csakhogy amikor Bajorország a liberális Frankfurt ellen foglalt állást, akkor ítélte halálra a triász-politikát, a realitásokra tekintő benne rejlő gondolattal. A „rend", mint jeleztük, többet ígért, mint a „mozgás". Többet ígért, de kevesebbet hozott, még a hivatalos Bajorországnak és a hivatalos Európának is. Helyeselték a magyar forradalom leverését, részben Magyarország megfegyelmezését is, aztán keserűen kellett tudomásul venniük, hogy elmarad a birodalom liberalizálása, holott ebben Magyarországnak nagy szerepe lehetett volna. Bajorország ezt a saját bőrén jobban érezte, a maga érdekeinek védelmében Magyarország mellett szavát is emelte - eredménytelenül. A magyar image-t kirajzoló források mégis többet jelentenek, mint egyszerű kuriózumot. Politikai nézőpontjuk azonban nem lehet mérce a magyar fejlemények megítélésében. Nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a magyar félnek több „mérsékletet" kellett volna tanúsítania, akkor a birodalmat, Közép-Európát föderalizálni lehetett volna. Ilyen „üzenetet" is ki lehet belőlük olvasni. De vajon a magyar „mérséklet" az abszolutista-militarista centralizációt önmérsékletre ösztönözte volna? Azok, akik a forradalom és a nemzeti küzdelem belső logikáját kárhoztatják, megfeledkeznek az ellenforradaloméról. És ha figyelmesen olvassuk a magyar ön> védelmi harcról szóló jelentéseket, láthatjuk, akkor becsülték a legtöbbre, amikor erőt mutatott fel, olykor még szurkoltak is a magyaroknak, azok, akik a „zavaró" fejlemények gyors végét kívánták.9 1 Nem véletlen, hogy amikor Hajnal István az 1950-es években 1848 mérlegének megvonásával küszködött, miközben újra és újra fogalmazta mondanivalóját, az önvédelem reálpolitikáját hangsúlyozva, többször is visszatért annak hangsúlyozására, hogy kár lett volna az abszolutista Ausztriát, a 92 ' i zsarnokságot nem megverni. A zsarnoksággal szembeni kiállás erkölcsi tőke. Es 89 Hajnal: A Batthyány-kormány, 52. 90 Thomas Nipperdey: Deutsche Geschichte 1800-1866. München, 1983. 630. 91 Jól példázzák ezt az 1848-49-i bécsi francia követjelentések. Ezeket ismertette: Kosáry Domokos: Magyar és francia külpolitika 1848^49-ben. Századok, Pótfüzet, 1938. Hajnal István-Urbán Aladár bevezetésével újrakiadott (1987) - klasszikus művének (lásd. 1. jegyzet) kéziratai: MTAK Kézirattár Ms. 5388/12-13.
