Századok – 1989
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Az 1948–49-i magyar forradalom bajor szemmel (A diplomáciatörténet és az imagológia határán) V–VI/644
650 MISKOLCZY AMBRUS z6, nagy szenzációt keltő útleírásáról, pontosabban pamfletjéről számol be. Dicséri stílusát. De a kis kitérő árán tett diszkusszió Custine könyvére is vonatkoztatható: „Napjaink íróinak indiszkréciója általában hallatlan pontig jutott. Amikor mindent megmondanak és közölnek, mindenki ki van téve a kritikának. A túlzás és a rágalom akkor a legveszélyesebb, amikor tényekkel és igazságokkal együtt jelentkezik. A Párizsban tartózkodó nagyszámú orosz utazó nagyon dühös Custine márki könyvére, mohón olvassák és többet gondolnak, mint amit meg mernek vallani."2 2 Jól látható, hogy Luxburg nem nyilatkozik egyértelműen. Egyik kijelentését a másikkal korlátozza. Állásfoglalásai a kor átmeneti jellegét, képlékenységét tükrözik. Kétely és kérdés járja át minden észrevételét, ugyanakkor a pontos diagnózis megállapításának az igénye is vezeti. Anglia és Franciaország - írja 1843-ban - erősebbek, mint Oroszország, Poroszország és Ausztria együttvéve. „Európa nem kockáztatja, hogy kettészakad, az abszolút és tisztán monarchikus hatalmakra, valamint a többé-kevésbé korlátozott alkotmányos monarchiákra?" Vajon a liberális eszmék és az emelkedő középosztályok hatására nem kényszerülnek-e az abszolút monarchiák az alkotmányos formák bevezetésére? De rögtön azt is hozzáteszi, hogy az alkotmányosság mennyi visszaéléssel, korrupcióval jár, és így Franciaországban is sokan, természetesen a jó szelleműek kijózanodnak az alkotmányosságból. A lényeg, egyelőre, a béke, ami „bármi is történjék fennmarad", mert létszükséglet.2 3 1848-ban Luxburg Párizsból Bécsbe került. Beszámolóiban már egyre szókimondóbb, a béke fenntarthatása szerinte egyre inkább illúziónak látszik. Jellemző, hogy a kérdéseket őszintén taglaló jelentéseit nem bízza postára, hanem a minisztérium megkerülésével közvetlenül az uralkodóhoz intézi, olykor a fogalmazványt is megsemmisíti. Csak az uralkodóban bízik. Joggal, a bizalmát megint kiérdemelte. Méghozzá azzal, hogy alaposan megkeserítette intrikáival Párizsba kerülő utódja életét, Ludwig Öttingen-Wallerstein hercegét, aki a bajor liberális ellenzék vezére volt, és azért adtak neki külföldön megbízatást, hogy elszigeteljék, most viszont, 1846-ban, valósággal könyörögve kéri, hogy Luxburgot már hívják vissza, mert éppen úgy lehetetlenné teszi őt, mint korábban berlini utódját, és tegyük hozzá, elődjét, a bécsi követet."4 Ez utóbbit, Franz Olivier Jenisont, Luxburg franciául jól tudó, művelt, ám hiú és elhamarkodottan nyilatkozó emberként jellemezte, akit könnyen félrevezettek, és magukat barátnak kiadó kollégák Metternich szalonjában lehetetlenné tettek.25 Ezzel szemben ő, Luxberg, már bennfentesként a hercegnél kártyázik. De - teszi hozzá - az államügyeket nem hanyagolja el. „Először erősen meg kell vetni a lábat, bizalmat kelteni, őszinte embernek számítani."2 6 így írt akkor, amikor már két hónapja, ha nem is ellenségesen, de meglehetősen sötét színekkel ecsetelte a Habsburg-monarchiabeli állapotokról adott képet. Az osztrák államgépezet bonyolult, nehezen áttekinthető, a francia típusú központosítás kivihetetlen. 22 München Bayerisches Hauptstaatsarchiv, Ministerium des Äußern (továbbiakban: MA) 2103. 1843. jún. 3. 23 MA 2103. 1843. dec. 18. 24 GH Ludwig I. XIX 586. (1846. júl. 7.) 25 GH Ludwig I. XXII. 587. (1847. szept. 13.) 26 Uo. (1847. aug. 25.)
