Századok – 1989
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Az 1948–49-i magyar forradalom bajor szemmel (A diplomáciatörténet és az imagológia határán) V–VI/644
646 MISKOLCZY AMBRUS 1. Bajorország és királya, II. Miksa Bajorország sajátos képlet a német államok között. Alulról ható „hagyomány" és felülről érvényesíett államépítő politika Bajorországnak a 18-19. században olyan önálló arculatot adott, hogy a napóleoni háborúk után az emelkedő Poroszország és az újjászülető, ám mégis stagnáló Ausztria között három és félmillió lakosságával mint a harmadik legnagyobb német állam, önálló erőként szerepelhetett. Pontosabban a két naggyal szemben a egyensúlyt biztosító középhatalom szerepét akarta játszani. Ez volt a fokozatosan körvonalazódó triász-eszménye, amelyet 1848-tól kezdve a bajor külpolitika a rendelkezésére álló eszközökkel érvényesíteni akart. Bár ez a triász-politika a regionális hegemónia és az egyenjogúság eszménye között ingadozott, úgy látszik, a méltányos partnerkapcsolat igényét képviselte a nagybirodalmi hegemóniára való törekvéssel és haszonleséssel szemben. Némileg sarkítva, azt lehetne mondani, hogy Bajorország, a többi német államhoz viszonyítva, ugyan konzervatív jellegű, külpolitikájában viszont liberális. Pontosabban föderalista, a szerződés elvét az államközi kapcsolatokban akarták alkalmazni. A bajor vezetőkörök maguk is egyre inkább elvetették a Bundot, amelyet 1815-ben a német nemzeti egység problémájának megoldására hoztak létre a nagyhatalmak. Úgy látták, a frankfurti konzultatív gyűlés és a közös katonai védelmi szövetségi rendszer nem felel meg a nemzeti egység politikai programmá emelkedő követelményének. A fennálló Staatenbund ellenében elismerték a Bundesstaat igényének jogosultságát, ha tagjainak széles körű önállóságot biztosít és teljes belső önállóságot. Az egymás belügyeibe való be nem avatkozás kétségtelenül a belső rend, a konzervatív jelleg védelmét szolgálta. De ez a konzervativizmus viszonylagos. Bajorország korántsem volt annyira iparosodott, mint Szászország. A 19. század első felében kézműves ipara az iparosítás válságával küzdött, miközben a modern ipar is nehezen hódított teret, mint erre a városi proletariátus létszámának stagnálása is utal. Ugyanakkor mezőgazdaságának teljesítőképessége is kisebb volt, mint a poroszé. Amit nem tudtak a politika és a gazdaság terén elérni, azt a művelődési életben próbálták behozni, a 19. század két nagy király-egyénisége következetes kultúrpolitikát folytatott. Az egyetemekre igyekeztek a legjobb erőket hozni. A sajtó és a közélet is szabadabb volt, mint Ausztriában.6 Még akkor is, ha I. Lajos király az 1830-i júliusi forradalomtól megrettenve egyre erósebb autokrata politikára tört - saját kormányzatával és - a rendi alkotmányos fórumokon szerveződő ellenzékkel szemben, amíg 1848 márciusában a forradalom hatására le nem mondott. Utódja, fia, II. Miksa magát öntudatosan alkotmányos uralkodónak nevezve aktív szerepet játszott a feudális rendszer megszületésében, aztán az 1848 utáni jobbratolódásban is.7 Mégsem lett primitív autokrata-bürokrata. Alighanem őszintén gon-6 A bajor történetírást értékelóen mutatja be Hubert Glaser: Zwischen Grossmächten und Mittelstaaten. In: Österreich und die deutsche Frage im 19. und 20. Jahrundert. Hrsg. Heinrich Lutz, Helmut Rumpier. Wiener Beiträge zur Geschichte der Neuzeit, 1982. 140—158. A legújabb Bajorország történetiszintézis: Andreas Kraus: Geschichte Bayerns. München, 1983. 1 Michel Dirrigh: Maximilian II. König von Bayern 1848-1864. München, 1984.
