Századok – 1989
Tanulmányok - Popély Gyula: A felvidéki magyarság számának alakulása az 1921. és 1930. évi csehszlovákiai népszámlálások tükrében I–II/44
56 POPÉLY GYULA a magyarság száma az impériumváltás után hivatalosan több mint 300 000 fővel csökkent. A csökkenést - amint erre már rámutattunk - főleg a trianoni Magyarország területére való önkéntes vagy kényszerű elköltözés (101 762 fő), a zsidóság többségének statisztikai kiválása a magyarságból (114 341 fő) és az állampolgárság megtagadása (16 392 fő) okozták. Azonban mindezt figyelembe véve is hiányzik még az 1910. évi népszámlálás nemzetiségi adataihoz viszonyítva több mint 100 000 felvidéki magyar. Ez a hiányzó százezer volt a csehszlovákiai magyarság első valóságos disszimilációs vesztesége. Elvitathatatlan tény, hogy az impériumváltás előtt Magyarországon - s így a Felvidéken is - létezett egy bizonyos spontán magyarosodási folyamat. Egyre több ember sajátította el a magyar államnyelvet, a kétnyelvű, kettős kötődésű egyének közül pedig egyre többen vallották magukat magyar anyanyelvűeknek. Az 1910-ben magukat magyar anyanyelvűeknek valló, de lényegében kettős kötődésű egyének azonban az államfordulat után - részben spontánul és őszinte meggyőződésből, részben taktikából, részben pedig valamilyen politikai, gazdasági vagy társadalmi nyomásnak engedve - kiváltak a magyarságból, és többnyire az államalkotó „csehszlovák" nemzet sorait szaporították. Az 1921. évi csehszlovák népszámlálás nemzetiségi statisztikája szerint különösen nagy volt a magyar elem visszaszorulása a magyar etnikai tömb peremén, valamint a városokban. Mindent egybevetve: az 1910. évi népszámláláshoz viszonyítva a Felvidéken összesen 102 helységben szorult kisebbségbe az addig ott többségben levő magyarság, 81-ben Szlovákiában, 21-ben pedig a Kárpátalján. E 102 helységből a magyar elem mindössze 38-ban tartotta meg a legalább 20%-os arányát, 64-ben azonban ez az arány mindjárt 20% alá zuhant.4 4 Ennél is nagyobb méretű volt azonban a magyarság visszaszorulás azokban a vegyes lakosságú vagy keverék népességű helységekben, amelyekben a magyar anyanyelvűek aránya 1910-ben is csak 20-50% között mozgott. A Felvidék csaknem valamennyi ilyen jellegű városában és falvában - pontosan 179 helységben, 156-ban Szlovákiában, 23-ban Kárpátalján - a magyar népesség 20% alá szorult, esetenként teljesen el is tűnt.4 5 A zárt magyar etnikai tömb azonban ekkor még megbonthatatlannak látszott. Peremei, kiszögellései töredezni kezdtek ugyan, a színtiszta magyar, illetve magyar többségű falvak százai azonban ennek ellenére olyan szirteknek tűntek, amelyeket belátható időn belül nem moshatnak el egy terjeszkedő idegen etnikum hullámai. Feltűnően jelentős volt a magyarság visszaszorulása és a „csehszlovák" elem térhódítása a városokban. A nagyarányú nemzetiségi színváltás mellett ez azzal is magyarázható, hogy a Magyarországra expatriáló értelmiségi, közhivatalnoki és közalkalmazotti réteg helyét rohamosan új, többségében a cseh országrészekből beözönlő elem foglalta el. Ennek a kulturális és társadalmi szempontból oly értékes és pótolhatatlan városlakó rétegnek az elvesztése különösen érzékenyen érintette a felvidéki magyar társadalmat. 44 Flachbarth Erntl: A csehszlovákiai népszámlálások és a felvidéki kisebbségek nyelvi jogai. Pécs 1935., 67-72. 45 Uo. 55-64.