Századok – 1989

Tanulmányok - Péter Katalin: Női családfők Sárospatakon a 16. és 17. században V–VI/563

NŐI CSALÁDFŐK SÁROSPATAKON A 16.-17. SZÁZADBAN 579 A számok mellett szólnak bizonyos tények is. így azok, amelyek a telektói visszahúzódó nők 16. századi illetve 17. század végi magatartásáról feljebb már kiderültek: a 16. században rendszerint a vagyonmegosztás céljával nem vették át a férjtől örökölt telket, utóbb azért, mert egyszerűen nem voltak hajlandók a gazdálkodást folytatni rajta. Eltérően viselkedtek azonban nemcsak azok, akik a telket visszautasították, de a telket vállaló asszonyok, azaz a valódi női családfők is. A 16. századi urbáriumok alapján még úgy tűnik, mintha menekültek volna az özvegyi állapottól, a 17. században viszont hosszú időn át maradtak özvegyek. Az első benyomást az a tény kelti, hogy a 16. századból ismert 22 özvegy közül csak egyetlen, Chyzar Kristófné szerepel két urbáriumban is, 1567-ben és három évvel később. A többiek - és legtöbbjük neve illetve telke azonosítható - ezek szerint az 1554 és 1567 közötti illetve az 1567 és 1570 közötti tizenhárom, illetve három év alatt eltűntek. A nők eltűnésének meghökkentő voltát jól érzékelteti példaként az a tény, hogy a két, nagyobb időközzel fennmaradt urbárium, az 1554-i és az 1567-i között a Felső hóstátban élő férfiak 34,6%-a személy szerint, tehát nem utódjában, megmaradt. A 17. század során viszont sok özvegy női telektulajdonost írtak össze ismételten. így - csak néhány példát és kétségtelenül azonosítható neveket vagy azonosítható telkek tulajdonosait említve - özvegy Szabó Tamásné, Turi lánosné, Pathai Sámuelné, Sidó Imréné, Gerczeli Györgyné, Körösi Mihályné bírt telket 1648-ban és 1657-ben is, vagy például Dobozi Istvánné szerepel mind az 1657-i, mind az 1676-i urbáriumban. Valamennyien özvegyek, és kilenc illetve tizenkilenc év telt el felvételeik között. A magyarázatot azonban nem az adja, amit első pillantásra gondolni lehetne, hogy tudniillik a 16. századi özvegyek hamarabb mentek volna férjhez, mint a későbbiek. Igaz, ha ilyen eltérés lenne, az adott források alapján nemigen lehetne kimutatni. Világosan e magyarázat ellen szól viszont néhány adat a 16. századi özvegyekkel kapcsolatban. A követhető esetekben ugyanis rendszerint azért tűntek ugyan el a telektulajdonosok közül, mert fiaik ültek helyükre a telken, és nem lehet tud-1 ni, hogy éltek-e tovább, vagy haláluk szabadította fel az örökséget. De egyes ese-1 tek adatai szerint vitathatatlanul éltek még, özvegyek is voltak, amikor megváltak a korábban bírt telektől. Hangsúlyozni kell tehát, hogy ezekben az esetekben nem az történt, amit az özvegyek telektől visszahúzódásának lehetett nevezni, hanem férjük halála után átvették a telket, de továbbadták, mielőtt maguk is meghaltak volna. Több, a névazo-I nosítás nehézségei miatt ilyen szempontból bizonytalan eset mellett egyértelműen világos özvegy Wayda Pálné sorsa. Ő 1567-ben még egy egész telek tulajdonosa volt, 1570-ben viszont már csak dézsmát fizetett. Élt tehát, de a férjétől örökölt telken az 1570-i urbárium szerint Péter kovács ült. Waydáné és a kovács összeköttetésére utaló adat nincs. Ez az egyetlen bizonyos eset azonban valószínűleg nem gondolkodtatna el, ha analógiája nem fordult volna elő férfi családfőnél is. A meghökkentő azonban az, hogy - megint csak több, a névazonosítás nehézsége miatt vitatható eset mellett - egyszer kétségtelenül élő férfi telke ment tovább. Ez a sok Kowach család