Századok – 1989

Könyvismertetések - Molnár Erik: A magyar társadalom története az őskortól az Árpád-korig (Ism.: Moór Elemér) III–IV/554

544 KÖNYVISMERTETÉSEK 554 MOLNÁR ERIK A MAGYAR TÁRSADALOM TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL AZ ÁRPÁD-KORIG Budapest 1945, Szikra, 352 1. 8°. E mű, mely négy korábbi tanulmány egybeszerkesztése révén jött létre, a valóságban lényegesen többet és mást nyújt, mint amit címe ígér, sőt azt mondhatjuk, hogy tudományos érték és érdekesség szempontjából is az a jelentősebb része, amelyben a magyar társadalmi viszonyoknak a honfoglalás korától körülbelül 1200-ig való fejlődéséről van szó (86-352 1.1). E fejtegetéseiben M. azt akarja bemutatni, hogy a termelőeszközök tulajdona, a termelés módja és az értékesítés lehetősége mennyire ad alkalmat bizonyos társadalmi osztályoknak a dolgozók által létrehozott termelési eredmény egy részének „elsajátítás"-ára; s hogy ennek a társadalom fejlődésére gyakorolt szükségszerű és törvényszerű hatása szabta meg Árpád-kori történetünk egész alakulását. Ezt a fejlődést idegen hatások elősegítették vagy hátráltatták, de semmiképp sem önmagukban idézték elő, így tehát „a magyar történet magyar történet és nem idegen befolyások érvényesülésének története", ahogy egy a társadalmi fejlődés öntörvényűségéről szóló függelékben tanulmányának végső eredményét összefoglalja. Az előadottakból is nyilvánvaló, hogy M. az Árpád-kori társadalmi viszonyok vizsgálatában tudatosan egy egyoldalú szempontot érvényesített. E szempontnak a társadalmi viszonyok alakulására való rendkívül nagy jelentőségét még azok is bizonyára elismerik, akiknek felfogása szerint a történeti fejlődésben még más tényezőkkel is számolni kell. Mivel pedig M. előadása műve e részében a tárgy és a források alapos ismeretéről tanúskodik és mivel szempontját logikus következetességgel vitte keresztül, ezért fejtegetéseit azok is érdekesnek és gondolatkeltőnek fogják találni, akiknek Árpád-kori történetünk bizonyos kérdéseiről vallott felfogása lényegesen eltér az övétől. Ehhez hozzátehetem még, hogy tudatosan elhárított magától minden olyan eszmét, amelynek a közönség egy része társadalomalakító jelentőséget hajlandó tulajdonítani, anélkül, hogy azt igazolni lehetne (ilyen például a török népek állítólagos államalkotó képessége). Ami az adatok értékelését illeti, több esetben Meroving-kori és Karoling-kori analógiákkal dolgozik, amennyiben szerinte ezeknek a koroknak termelési és társadalmi viszonyai felelnek meg Nyugat-Európában azoknak a gazdasági és társadalmi állapotoknak, amelyekre a magyarság az Árpád-kor folyamán fokozatosan eljutott. De későbbi korok ismertebb viszonyaiból is következtet alkalmilag visszafelé. Persze akadnak imitt-amott még így is bizonyos hézagok a tények között, amelyeket természetszerűleg feltevésekkel igyekszik kitölteni, amelyek szerinte „a társadalom törvényszerű szerkezetének és fejlődésének ismereté"- bői származnak. Ezen lényegileg, azt hiszem, Engelsnek az elméletét kell értenünk (Der Ursprung der Familie, des Privateigentums und des Staats, 1884). Az persze más kérdés, hogy megfelelnek-e az elméletnek M. következtetései és hogy mennyiben állta ki a kritikát közzététele óta az Engels-féle elmélet. Mindenesetre szerzőnknek a társadalmi fejlődés fokozataira vonatkozó terminológiája (pl. a „vadság felső foka", középsőfokú barbár társadalom stb.) nagyon múlt századi ízű, és azt hisszük, hogy a „vadak" terminust korunk etnológusai már csak macskakörmök között volnának hajlandók leírni. M.-nak a társadalmi és gazdasági viszonyokra vonatkozó terminológiája más téren sem mindig egészen kielégítő. Nem tudjuk pl. helyeselni, hogy a feudalizmus kifejezésnek - tudatosan - olyanféle általánosabb értelmet tulajdonít, amint az a zsurnalisztikában kifejlődött. A Naturalwirtschaft-плк „ természeti gazdálkodás"-sal való magyarítását sem tartjuk különösen sikerültnek, talán a „termékgazdaság" kifejezés volna megfelelőbb, ha már a Geldwirtschaft kifejezést „pénzgazdaság"-gal értelmezzük. Az a körülmény, hogy M. terminológiáját nem tartjuk egészen kielégítőnek, természetesen semmit sem von le műve érdeméből és érdekességéből. Ez azonban, ezt hangsúlyozni kívánjuk, csak tanulmánya második felére vonatkozik. Annak első részét ugyanis, ezt nem akaijuk elhallgatni, több okból is teljesen elhibázottnak tartjuk. M. műve e részében lényegileg a Zichy-Németh-féle magyar őstörténeti elméletet tette némi módosításokkal a magáévá, s erre igyekezett alkalmazni Engelsnek a társadalomfejlődés kezdeteiről fent idézett művében kifejtett elméletét. Persze már a kiindulás is hibás volt, mert hisz szó sem lehet arról, amint ezt másutt már több ízben is behatóan kifejtettük, hogy a magyar nép ősei valahol Nyugat-Szibériában valami török nép ráhatása, illetve nyelvcseréje révén alakultak volna át halász-vadász ugor népből lótenyésztő nomádokká. Ellenben a magyarság őshazája kétségtelenül Európában volt, és őseink az Urai-hegységet soha át nem lépték. így tehát Szibéria és Közép-Ázsia pusztaságain, mint szerzőnk is felteszi, sohasem kóborolhattak.