Századok – 1989

Könyvismertetések - Levéltári Közlemények XXIV. évfolyam (Ism.: Juhász Lajos) III–IV/543

544 KÖNYVISMERTETÉSEK 543 formátus egyházmegyék területi kialakulásáig vezetnek. Behatóan ismerteti a marosi, udvarhelyi és a háromszéki (pontosabban: erdóvidéki, ordai, sepsi, kézdi) egyházmegyék történeti kifejlődését és kereteit. A hitújítás megszilárdulásában döntő jelentősége volt annak, hogy az esperesi, illetve fóesperesi kerületek örökségeként az egyházmegye tovább élt, mint szervezeti egység, kormányzó, bíráskodó és fegyelmező hatóság. A székelyföldi református egyházmegyék nem véletlen módon, nem csupán a földrajzi tényezők hatására s nem a világi közigazgatáshoz történő alkalmazkodással alakultak ki, hanem az erdélyi középkori egyházszervezetnek a hitújítás idején való fönntartása és a református egyházi élet kívánta továbbfejlődés következtében. A könyv második része a református egyházmegye történeti életéről szól. Míg az első részben megismertük az intézmény fejlődését, ezúttal sajátos működésén, a keretet betöltő tartalmon van a hangsúly. A kezdet szerényebb forrásanyaga után a XVIII. századtól fogva az egyházmegye életének minden fontos mozzanatát részletes jegyzőkönyvek sorozata és bőséges levéltári anyag örökítette meg. A történeti kutatás eddig nemigen méltatta figyelemre ezeket a forrásokat. Mivel a szerző célja a levéltári anyag földolgozásán nyugvó részletes egyházmegye- és egyházközség-történetek megírásának előkészítése, azért e fejezetekben összefoglalja a református egyházi törvényalkotó szerveknek azon általános rendelkezéseit, amelyek a hitújítás óta szabályozták az erdélyi s azok sorában a székelyföldi református egyházmegyék szervezetét és életét. Külön csoportosítja az egyházmegye szervezetére és kormányzására, az egyházlátogatásra (canonica visitatio) s az egyházmegyei bíráskodásra vonatkozó törvényeket. E részben kitűnő történeti összefüggésben kapjuk a református belső egyházi élet szinte minden mozzanatát: az esperesi kormányzat körét, az egyházmegyei jegyzőség intézményét, a papságnak a részleges zsinatokon vitt szerepét, a főrendek, főtisztviselők, kegyurak s különösképpen a konzisztórium érvényesülését; megismerjük az egyházlátogatás intézményének nagy fontosságát a lelkészek és tanítók hivatalának és életének ellenőrzésében, a hívek egyházfegyelmi irányítása által a társadalomra gyakorolt hatásában és az egyházi vagyon felügyeletében; végül megtudjuk, hogy a középkori gyakorlat s hitűjítóknak az egyház ítélkező hatalmáról vallott tanítása miként alakítja ki az erdélyi református bíráskodást. A könyv harmadik részében a szerző teljes alapossággal és részletességgel egyenkint ismerteti - saját tanulmányútján készített jegyzetei alapján - a marosi, udvarhelyi, sepsi,erdővidéki, orbai és kézdi egyházmegye levéltárát. Részletes irodalom és mutató egészíti ki a nagyon hasznos kötetet. Előző sorainkban ugyan törekedtünk rá, de megközelítő fogalmat sem adhattunk a mű rendkívüli gazdagságáról, tárgyát teljesen kimeríteni igyekvő széles körű levéltári és könyvészeti fölszereltségéről. (Pótlásként megemlítjük Balássy Ferenc tanulmányát: A Székelyföld régi fő- és alesperesi kerületei és egyházai. Magyar Sión, 1867. 801-21.) Azon egyre ritkuló munkák közül való, amelyekben a szerény köntös, viszonylag csekély teijedelem, a tényeket tisztelő történetírói erkölcs, tudományos tárgyilagosság, nyugodt hang és teljes módszertani fölkészültség egyesül. Szívből kívánjuk, hogy kiváló szerzőnk hasonló szellemű útmutatót adjon lelkésztársainak az egyházközségek történetének földolgozásáról. Vanyó Tihamér (Pannonhalma) LEVÉLTÁRI KÖZLEMÉNYEK XXIV. évfolyam. Szerk. Sinkovics István. Budapest 1946, Országos Levéltár, 360 1. 8°. Jánossi Dénes: Budapest ostroma és az Országos Levéltár. (1-11 lap.) A légitámadások 1944 nyomán szükségessé tették az Országos Levéltár anyagának fokozottabb védelmét. E célból a középkori oklevelekről nagyszámú filmfelvételt készítettek, a legbecsesebb anyagot a légoltalmi szempontból alkalmas tárgyi-óvóhelynek kiképzett alagsori raktárhelyiségekbe szállították. Szálasi kiürítési parancsát nem hajtották végre, ellenben a levéltár főigazgatója több munkatársával együtt családostul az épületbe költözött, hogy a pótolhatatlan kultúrkincseket a hosszúnak ígérkező ostrom idején őrizze. 1945 január közepéig viszonylagos nyugalomban élhettek, de január 17-én a németek betörték a főkaput s minden tiltakozás ellenére az alagsorban elhelyezett tárgyi-óvóhelyet mintegy 400 SS sebesült számára főkötözőhelynek, majd hadikórháznak rendezték be. Január 25-én foszforos lövedéktől kigyulladt az egyik harmadik emeleti raktárhelyiség, az ott tárolt iratok elégtek, tüzelő-, víz- és élelemhiány állt elő, a lépcsőházban többhetes hullák feküdtek a szenny és hulladék között. Február 1-én az orvosok és ápolószemélyzet -