Századok – 1989
Tanulmányok - Popély Gyula: A felvidéki magyarság számának alakulása az 1921. és 1930. évi csehszlovákiai népszámlálások tükrében I–II/44
48 POPÉLY GYULA ját maguk mondják be a számlálóbiztosnak nemzetiségüket. Ha a megszámlált személy két nemzetiséget mond be, vagy pedig egy nemzetiséghez tartozónak sem vallja magát, először is megfelelő módon kioktatandó; ha azonban válasza az ilyen kioktatás után sem kielégítő, akkor az ilyen személyek nemzetiségét a számlálóbiztos azok anyanyelve szerint állapítja meg. A háztartás fejének családjához nem tartozóktól (cselédség, albérlők, ágyrajárók, vendégek stb.) a számlálóbiztosnak közvetlenül kell megkérdeznie azok nemzetiségét. A számlálóívekben a számlálóbiztosnak a nemzetiségi adatot csak akkor szabad megváltoztatnia, ha nyilvánvalóan téves adatról van szó. Ebben az esetben a módosítást az érintett személy beleegyezésével kell eszközölnie, aki aztán aláírásával tanúsítja egyetértését. Amennyiben az érintett fél ebbe nem egyezne bele, a számlálóbiztos az ügyet döntés végett a felettes politikai hatóság elé terjeszti, amely az érdekelt személyt kihallgatja (esetleg az általa kijelölt szerv közvetítésével), és 14 napon belül határoz. Ez ellen a döntés ellen benyújtott fellebbezésnek nincsen halasztó hatálya."1 7 Az 592/1920. sz. kormányrendelet, illetve annak 20. paragrafusa nem határozta meg konkrétan a nemzetiség fogalmát, sem azokat az objektív és szubjektív tényezőket, amelyeknek alapján egy bizonyos nemzetiséghez való tartozás megállapítható. A nemzetiségi hovatartozás eldöntését a megszámláltakra bízta, fenntartva persze a számlálóbiztosok, ellenőrök és politikai hatóságok jogát a bevallott nemzetiségi adatok módosítására. A számlálóbiztosok számára kidolgozott útmutató pedig - amint arra már rámutattunk - a nemzetiség-anyanyelv összefüggését is kérdésessé, félremagyarázhatóvá tette és tág teret biztosított a sorozatos visszaéléseknek. A tudományos felkészültséggel rendelkező cseh statisztikusok véleménye megoszlott a két álláspont, az anyanyelv, illetve nemzetiség felvételezése között. Anto- J nín Bohác, az Állami Statisztikai Hivatal osztályvezetője, valamint Cyril Horáéek és Dobroslav Krejéí egyetemi tanárok - mindhárman tagjai az Állami Statisztikai Tanácsnak is - az Állami Statisztikai Hivatal szakfolyóiratában, a íeskoslovensky statisticky vestník-ben közölt tanulmányaikban részletesen kifejtették nézeteiket erről a kérdésről, írásaikból azonban mindössze az derült ki, hogy az illetékes szakemberek véleménye sem egységes a nemzetiségi hovatartozás eldöntésének tudományosan hiteles módjával kapcsolatban. Antonín Bohàë helyesen mutatott rá egyik vonatkozó tanulmányában, hogy az olyan soknemzetiségű és többnyelvű államokban, mint amilyen például a Csehszlovák Közársaság is, a népszámlálások nemzetiségi statisztikái mindig különösen nagy jelentőséggel bírnak, éppen ezért „a nemzetiségi (ill. nyelvi) statisztika eredményeit a mi államunkban is bizonyára a legnagyobb érdeklődéssel és izgalommal várják".18 A szerző kifejtette idézett tanulmányában, hogy az addigi népszámlálások a nemzetiségi hovatartozás legobjektívabb kritériumának minden államban a megszámlált lakosság anyanyelvét, esetleg családi vagy társalgási nyelvét tekintették. Rámutatott, hogy mind a nemzetiség, mind az anyanyelv felvételezésének lehetnek ugyan buktatói, szerinte azonban az anyanyelv kérdezése a reálisabb, már csak azért is, j 17 Uo. 1505. IS Dr. Aul. Boháf: Pfíítí síitám' lidu. íeskoslovensk^ statisticky véstník, 1920. augusztus, 272.
