Századok – 1989
Cikkek - Juhász Kálmán: Az aradi káptalan (1135–1552) Történeti áttekintés III–IV/494
500 JUHÁSZ KÁLMÁN jéregyháza, Görcsöny, Háromfülű, Háromoltárom, Hek, Iváncs, Kamarás, Kisfalud, Kiskér, Komját, Kovászi, Marján, Mátyustornya, Meszt, Mikelaka, Milona, Molnári, Monostorlaka, Nóvák, Ség, Sopron, Szentandrás, Szentgyörgy, Szentiván, Szombathely, Orint, Veret, Vonuk, Vucsecs; Békés megyében: Décse; Zaránd megyében: Barnót, Bárd, Barosmegyer, Földvár, Kis- és Nagyváros, Köbörnyes (Kevermes), Simánd, Szentkirály és Varsány; Alsó-Fehér megyében: Szúnyogszeg; Torda megyében: Bábolna és Egyházfalva; Küküllő megyében: Asszonynépe és Fugád; Külső-Szolnok megyében; Szelevény; Krasznában, Urmánd vidékén három falu, végül Iber (meghatározhatatlan helység). A káptalan székhelyét koszorú alakban vették körül a káptalan törzs-jószágai: Hek, Ség (a mai Séga külváros), Milona (ettől kissé északra), Csemperlaka (a mai Buzsák külvárosnak a Holt-Maros felé eső részén) és Abád (Wiesenhaid, románul: Ibed). Alapításakor a várban valószínűleg csak azt a telket nyerte a káptalan, melyen egyháza és más épületei állottak. A várszerkezet bomlásakor a vár is a káptalan kezére került. A vár körül keletkezett Arad „városát", melyet így (civitas) nevez a káptalan egy oklevele (1329), valószínűleg már az alapító-király adományozta a káptalannak. A többi oklevélben mint mezőváros (oppidum) fordul elő. Az egyik káptalani kiadványban (1380) említett egyik széles utcája („Középutca") délről északra nyúlt. Ezen úgy egyezett meg a káptalan, hogy a tőle keletre (a Maros partjáig lakó jobbágyok a káptalannak, a nyugati házsorokban élők a prépostnak engedelmeskedjenek. Arad közelében, a várostól délnyugatra állott Szent-Péter egyháza, mégpedig már 1384-ben, „emberemlékezetet meghaladó idők óta" elhagyatva. Ezt 1384-ben, majd 1499-ben újraépítették. Ennek helyén, a Szent-Péter tér közelében épült később az aradi gör. orth. szerb templom, talán az egykori Szent-Péter-egyház köveinek felhasználásával. A káptalan egyik régi birtokát, Mikelakát valóságos őserdő övezte. A lassan lépkedő határigazítóknak három napjába is belekerült ennek körülkerülése. Mikelakára Aradról, az említett Közép-utca északi végétől kelet felé, a Maros kanyarodásának megfelelő módon út vezetett. Ennek mindkét oldalán, a Holt-Maros zsilipje környékén a Keszeg nevű halászóhely (piscina) és a későbbi mikelakai katonatemető helyén a Tatárszeri nevű mező terült el. Aradot és Mikelakát a „Marosköz" választotta el.Ennek északi részén, tövisbokrok, cserjék és gyümölcsfák közt, mezőségen át vezetett az út. Mikelaka közelében a Maros kiöntéseitől képződött halastavak sorakoztak egymás mellé: Talamir, Farkaslyuk, Papfürdő („Papferedew"), Onna és Szent-György-tava. Ezek partjain többnyire gyékény („herba mattarum, quae vocatur vulgo: gyeken") és nád tenyészett. A „Marosköz"-re gyalog vagy csónakon könnyen eljuthattak a kanonokok. Az út egy részét gyümölcsfák szegélyezték.31 A préposti és káptalani birtokok elválasztása Aradon valószínűleg 1380 körül, tehát későbben következett be, mint más káptalanoknál. Egyes jószágok ezentúl is közös kezelésben maradtak. Voltak ezentúl külön préposti, külön káptalani, továbbá préposti és káptalani közös birtokok. A jószágokat a dékán kezelte. Ezt a káptalan saját kebeléből abból a célból is választotta, hogy a testületet a törvény előtt képviselje és a jobbágyok közt rendet tartson. Név szerint ismerjük a következő dékánokat: Hencz (1269), Pelios Karácsonyi János, Az aradi prépostság és káptalan birtokai. Tört. Ért., 1890. Balássy Ferenc, Nyomozása az aradi káptalan birtokainak. Magyar Sion, IV. évf. M. 388. M. 175-9.
