Századok – 1989

Tanulmányok - Hajnal István: Kézművesség írásbeliség és európai fejlődés III–IV/407

KÉZMŰVESSÉG, ÍRÁSBELISÉG 421 kísműheíyben, nemcsak tanítói, hanem bizonyos hatósági jogokkal is tanítványai felett. Évek közeli tapasztalatai alapján, magister-társak jelenlétében, ő minősíti az egyetemi fokozatokra a tanítványt, a kancellár köteles, hacsak különös okot nem tud ellene felhozni, kiadni az ifjúnak a magister, tanítói jogosítványt. Idővel 4-500 magisler tanít a fakultáson, holott a tanítványok - akiknek száma több ezer - a magisteri fokot megszerezve túlnyomó többségben külső pályákon helyezkednek el. A tanítás mindennapos módjáról a források természetszerűen keveset mondanak. Valószínű, hogy a magisterek egyes csoportjai is bizonyos specialitásokat képviseltek. Főleg valószínű az, hogy egyes vidékek különleges szokásaihoz, hivatásformáihoz alkalmazkodva. Még az egyidejűleg kialakuló francia klerikushivatalnok testületek is, '•aga a parlament és a királyi tanács is, e szerint specializálódott. Minden tanuló közlés volt egy magisterhez csatlakozni, szoros állandó kölcsönösséggel. Különösen a Ovolibb vidékiek és külföldiek választottak hazájuk viszonyait értő mestereket. Az arum facultas „natio"-k szerinti korporációkra is oszlott - inkább vidékeket, mint r emzeteket kell érteni ezen. A magyarok a lengyelekkel, skandinávokkal együtt az anol natióhoz tartoztak, amely később a germán náció nevét vette fel. Az egyetemek szerepét, bár a kezdeti egyoldalú „alkotmánytörténeti" szemponm már túlhaladva, még mindig túlságosan csak tudománytörténeti szempontból értéîli a történetírás. A kutatások ilyen irányban már részletekben is elevenen megviláották az egyetemi üzemet,19

de aránylag kevéssé a folyamatot, amely a mindennapi ellektuális munkára szerelte fel a klerikust, s ezzel az értelmiségi rétegződés euróai alapjait vetette meg. A mindennapos feladatokra való képzés fejlődését, nézetem i'erint, legcélszerűbben magának az írásnak és az írásfogalmazásnak megfigyeléséből iindulva vizsgálhatjuk meg - mint a kézművesség mindennapos munkáját a technikából kiindulva. S amint aztán nyomon követhetjük a lovagi életben, az egyházban, a kézművességben az életközel-szokásszerűen gyakorolt funkciók helyi és szakmabeli önállósodását és az utódképzéssel való szoros viszonyukat, úgy jelenik meg előttünk a korszak új hivatalnoksága is; a királyi udvarban a kancellár az író-klerikus „hűbérfelsősége", erős szakmabeli önállósággal a királlyal szemben is: a klerikusok pedig ugyancsak csupán a „királyi pecsét" szakképzett kiszolgálói, akik mai értelemben vett „iroda" nélkül, otthon végzik munkájukat, a kézművesmesterhez hasonló önállósággal, de hasonló kölcsönös szakmabeli fegyelemmel és felelősséggel is. Nem írnokok, hanem az ügyeknek hiteles formák szempontjából feldolgozói is, közvetlen érintkezésben a királyi tanácsnak referáló tagjaival és a felekkel is. Egyúttal azonban, ez az utolsó évtizedek kutatásai alapján kétségtelenné vált, az oklevélírás sokszor szinte művészi munkáját is maguk végzik, nincsenek külön másoló írnokok, az írásművelet 19

Újabban Stephen d'lrsag nagyszabású műve: Histoire des universités françaises et étrangères, I. k. Moyen âge et renaissance, 1933. - M. Grabmann klasszikus tökéletességű kutatásai (Die Geschichte der scholastischen Methode, 1909.; Mittelalterliches Geistesleben, 1926-36.) természetesen csak a tudománytörténetre irányulnak, azonban, úgy hiszem, állandóan kiérződik belőlük, különösen a dialectica módszerének szerepét rajzolván, az artes klerikusságának folytonos ösztönző szerepe is, amely a tudományt elvontságából kimozdítja s a társadalomélettel kapcsolatban tartja. Az artes szerepét a teológiában kézzelfoghatóan érzékeltetik a P. Feret terjedelmes, bár csak kompilatív művében (La faculté de théologie de Paris, Moyen Age, I-IV. к., 1894-1897.) közölt teológus-életrajzok is. A párizsi egyetemi típusban kétségtelenül a facultas artium volt a törzs-szakma, amely a többi számára az alapvető módszereket szolgáltatta.