Századok – 1989
Tanulmányok - Hajnal István: Kézművesség írásbeliség és európai fejlődés III–IV/407
418 HAJNAL ISTVÁN értelmiségi szakember, bár az írás még nem kenyere. Mégis, ismeri a betűket és számokat, ért nemcsak a liturgiához és vallásos szövegekhez, hanem általában a recitáláshoz s a társadalomélet sokféle gyakorlati-ünnepi formájához. Ott van már a klerikus, mint udvari káplán, a lovag mellett; a faluban a plébános mellett, sőt mindenfelé a gyakorlati életben, különösen a kézműves korporációk mellett. Mindenütt mint hiteles, képzett, megbízható hivatást kezelik. Sokasodnak a kegyes alapítványok, imákért, oltárszolgálatért, miséért: nyilvánvalóan gyakran a klerikusok szakmabeli foglalatosságainak honorálására. Eleven értelmiségi hivatásképződés, már az írásbeliség előtt is; döntő a nyugati egyház fejlődésére, mert sokszorosan és szakszerűen tagozódott bele a társadaloméletbe.17 Az egyház mindig írást-használó volt, de amíg az antik jellegű jogász-értelmiség működött, csak vallásos-liturgikus célokra, a nagybetűs könyveket másolva. A középkori írásfejlődésről H. Fichtenau 1946-ban megjelent műve18 ad modern s valóban eredeti áttekintést. Kár, hogy az írást elsősorban az emberi psziché, s ebből következően a korszakok szellemi magatartása, főként pedig esztétikai magatartásuk szempontjából magyarázza. Előadását tehát ki kell egészítenünk, át kell értelmeznünk, az írás szociológiai beállításával. Annak ellenére, hogy a koraközépkornak mind kevésbé volt szüksége az írásra, mégis fel kell figyelnünk jelentős újításokra. Az antik papyrust, viasztáblát, e romlandó kommerciális cikkeket, leváltotta a primitív állatbőr, a pergamen - amely azonban jobban illett a szívós, szokásokat megörökítő társadalomhoz. A könyvírás már régóta kerekebb betűkké tette a geometriai szabályosságú antik nagybetűket, s már e kerekebb „unciális" írásnak szárai is kezdenek fel-lenyúlni egyes betűi „kisbetűkké" válni, jeléül, hogy nem csupán kódexmásolásra használják az írást, hanem a gyakorlatban is. Nagy Károly idején, 800 körül, tudatos reform rendezi ezt az írást, a „Karolingminuszkulát", mai európai írásunkat. Kétségtelen, hogy a reform tudatosan csak a latin szövegek olvashatóságára nézett, egyúttal a romlott latin nyelvű szövegek javítását is propagálva. De a reform, mint Fichtenau hangsúlyozza, nem volt antik szellemű reneszánsz, hanem pogányellenes és az antik írást és tartalmát csak kifejezésformának kezelő. Az, hogy az új egységírás könnyedebb, tagoltabb s ezért a szem egy pillantásával felismerhetőbb betűket választott, nézetem szerint annak a praktikus gyakorlatnak következménye, amely most már a káptalani iskolákban és a klerikus-hivatásokban állandósulni kezdett. A klerikusok nagy tömege még sokáig csak az olvasásnál maradt, még a XIII. században is tudunk prépostokról is, akik csak olvasásra ismerték a betűket; az előírások nem is követeltek többet. De a káptalani klerikusképzésből 17 Az egyház „elhűbéresedéséről" Chénon, Perről, Bloch idézett műveinek idevágó fejezetein kívül jó áttekintést ad. A. Luchaire: Manuel des institutions françaises, 1892. I. P., L. I. - A klerikusságnak szerepéről a gyakorlati életben minden összefoglaló gazdaságtörténet is megemlékezik. A „clerc" név a nyugati nyelvekben idővel az üzleti „commis" jelentését vette fel. (H. Pirenne: L'instuation des marchands au moyen âge. AHES 1929., 13. 1.) A XIII. században, a francia király egy irata szerint, az országban mintegy 20 000 tonzurált él üzletből, az egyházi kiváltságjog alá bújva. Ha ez az adat a visszaéléseket jellemzi, másrészt bizonyítja, mennyire általános típus volt akkoriban a világi foglalkozást űző klerikus. 18 Mensch und Schrift im Mittelalter. (Veröffentlichungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Bd. 5. Wien, 1946.)