Századok – 1989

Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar írásbeliség kialakulása III–IV/381

404 KUMOROVITZ L. BERNÁT ve és előadva van, megerősít. A városoknak és mezővárosoknak is van a királyoktól és fejedelmektől nyert hiteles pecsétjük, amelynek az előttük fennforgó és közöttük felmerülő tényekre és dolgokra nézve teljes ereje van. Nem hitelesek pedig a magánszemélyek pecsétei, és az ilyenek semmi örökösséget magukban nem foglalhatnak. Ezeknek sok neme van; mert más a főpap uraké, nemkülönben az örökös ispánoké és egyéb báróké, akik a bíróság tisztét viselik; ismét mások az ilyen báróktól leszármazóké, és ismét mások az ország nemeseié és előkelőié, melyek megannyian valóságos és külön címerekkel vannak kimetszve és ábrázolva. A magasabb főpapok tehát, mint az érsekek, püspökök, nemkülönben az aurániai perjel s az ország szabad és örökös ispánjai és a rácországi despota a saját valódi és nyilvános pecsétjeikkel megerősített oklevelükben ügyvédet rendelhetnek. A többi bárók és magánosok pedig, valamint a nemesek az ügyvéd-rendeléseket és egyéb bevallásaikat az ország rendes bírái és a hiteleshelyek, tudniillik a káptalanok és konventek előtt tartoznak tenni. Azonban az ország rendes bírái és a hiteleshelyek, akinek és melyeknek hiteles pecsétjük van, az ő saját pecsétjük alatt (de szabályosan és törvényesen) ügyvédeket rendelhetnek és mindennemű más bevallásokat is tehetnek!"111 Levéltárainkban mégis ritkán találkozunk olyan magánoklevéllel, amelyet a nagybírák vagy hiteleshelyek saját birtokügyükből kifolyólag adtak volna ki. Ezt megakadályozta a pártatlanságnak nálunk igen korán kifejlődött elve. Viszont a nagybírákat nehéz volt felkeresni, azért a magyar magánjogi írásbeliség középkori fellegváraivá a hiteleshelyek erősödtek. Ezért a XIII. század utáni időből származó magánokleveleink rendszerint csak még további hitelesítésre szoruló végrendeletek, nyugták, kötelezvények és záloglevelek.112 Különösen az utolsóként említett záloglevél érdekes és eddig figyelemre még nemigen méltatott jelensége középkori magánjogi írásbeliségünknek. Talán azért nem tűnt föl eddig különösebben, mert nem közhitelű, tehát Werbőczy szavaival élve, örökösséget nem lehetett vele átruházni. Pedig társadalom- és birtokpolitikai okokból éppen ezért használták. A középkori zálogjog szerint a zálogul lekötött ingatlan a visszaváltásig, a földesúri hatalom gyakorlásával együtt, a hitelező birtokába ment át. A szerződést tanúk előtt, s éppen* ideiglenes volta miatt, eleinte szóbelileg kötötték meg, s csak ha a viszszaváltás nem következett be, a rokonok és szomszédok beleegyezésével szállott át örökjogon is a hitelezőre, vagy arra, aki azt elővételi joga alapján magához válthatta. De erről már hiteleshelyi, tehát közhitelű oklevél készült. Később, főleg, ha hosszabb időre szólt az elzálogosítás, éppen az ideiglenesség kifejezésére a zálogszerződés általában magán, azaz nem közhitelű, tehát nem örökjogot biztosító oklevél kíséretében történt.113

S érdekes, hogy az 1255-i privilégium szerint a zsidók és keresztények közötti ingatlan elzálogosításnak is már a XIII. század közepén, a magánpecsétes oklevél volt a kísérője és biztosítéka olyformán, hogy a keresztény adós a zsidó hitelezőnek átadta a zálogföldre vonatkozó privilégiumát sajátpecsétes magánoklevele 111

Kumorovitz: Pecséthasználat 31. és 40. §. 112

Szentpétery: Oklevéltan 143. §. 113

Timon i. m. 411. 1. - A zálogkölcsön XIII-XIV. századi fejlődésével és pénzügyi természetével kimerítően foglalkozik Lederer E.:A középkori pénzüzletek története Magyarországon... Budapest, 1932.