Századok – 1989
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar írásbeliség kialakulása III–IV/381
398 KUMOROVITZ L. BERNÁT lária felállítását. Az oklevél ekkor a társadalom kultúrszükségletévé kezd válni. A bíráskodás új üteméről a Váradi registrum nyújt tanulságos képet: az egész országban permanenciában vannak a bírák. Ez a folyamat már a XII. század végén megindulhatott. Ugyanilyen nagy a forgalom a királyi udvarban, különösen a XIII. század első évtizedeiben. II. András már áttekinthetetlennek mondja ezt a munkát. A kérelmek tárgyalásának, illetve a királyi személyes kihallgatásnak patriarkális közvetlensége már tűnőfélben van. A Képes Krónika szerint már ő kívánta nálunk az írásbeli kérvényezési, s az ügyeknek az írásbafoglalását is ő szerette volna általánossá tenni. Mindez más részről az írásbeliség decentralizálását is kívánta. A földszerzéssel szükségessé vált a birtok körülhatárolása, s a határoknak pontos lerögzítése stb., de különösen érezhető volt az írásbeliség hiánya s a szóbeliség ingatag volta a peres ügyek egyes fázisainak intézésében. Idő folyamán itt is egyre nagyobb lett a differenciálódás: „idézések, próbatételekhez való kísérések, ítéletek bevallása a káptalanok előtt, becslések, iktatások stb. fordulnak elő: s a szóbeliség, nem állván más megoldás rendelkezésére, kénytelen mindezen feladatok elintézését egy emberre, a pristaldusra, ennek vallomására, megbízhatóságára bízni; ez pedig azt eredményezte, hogy szinte az egész bíráskodás a szóbeliség e képviselőjének, a pristaldusnak kezére jutott, ennek a vallomásától függtek sokszor igen fontos jogok". Pristaldus nélkül nincs ítélet, mondja találóan egy XII. századi oklevél. Az írásbeliség reformjára és kibővítésére tehát hazai okokból is megérett a talaj, s a hamu alatti parázs így könnyen kapott lángra.69 9. A fejlődés természetesen időt kívánt. Nyugaton többféle fórum állott az oklevélkérő felek rendelkezésére, s a magánoklevél is használatos volt már ott ebben az időben. Ilyenek nálunk ekkor még nem voltak. Az egyház iránt érzett bizalom újból, de már a saját ügyükben, a püspökökhöz, a káptalanokhoz és konventekhez irányította az embereket, hiszen ők az írástudás letéteményesei. Helyhez kötöttségük és az ország területén való arányos eloszlásuk is predestinálta őket az ilyen tevékenységre. Az istenítéletekkel kapcsolatban is már régóta közreműködtek az igazságszolgáltatásban. Csak egy lépést kell még tenniök, hogy általánosan elismert, és nemcsak a javukra adományozók és végrendelkezők, hanem mások által is igénybe vett oklevélkiállító szervvé lépjenek elő. Az előgyakorlatot már akkor szerezték meg, amikor a részükre tett végrendelkezéseket és adományokat saját szerkesztésű királyi pecsétes oklevelekbe foglalták. De velük s általuk egyidőben a társadalom is előkészült az írás nagyobb mérvű használatára. Ezekben a végrendeletszerű adománylevelekben ugyanis nemcsak az oklevélszerkesztő egyház részesedett, hanem az adományozó hitvese, édes-, mostoha- vagy fogadott gyermekei, rokonai és esetleg szolgái is, akik szintén drága kincset kaptak: földet és különböző mértékű szabadságot.70 Az egyház birtokában levő oklevél az ő örökségüket is védte azáltal, hogy pontosan nyilvántartotta az örökölt birtokrészek terjedelmét, jogi természetét, szerzésük módját és a velük kapcsolatos tanúkat és pristaldusokat. Erről tanúskodik Magdolna asszony chirographu-69 Ezt a szakaszt 1. bővebben: Kumorovitz: Pecséthasználat 20. §. 70 Ld. a tárgyalt és jegyzetekben feltüntetett okleveleket. Ebből a szemszögből érdemes lenne velük részletesebben is foglalkozni és származási, .valamint rokonsági viszonyaikat pontosabban meghatározni. Az az érzésünk, hogy diplomatikai megállapításaink ezáltal csak erősödnének, s örökösödési és adományozási jogunk alakulása plasztikusabban megnyilatkoznék.
