Századok – 1989

Tanulmányok - Lackó Miklós: Gépgyári munkások az 1930-as években I–II/3

28 LACKÓ MIKLÓS Saját tulajdonú lakással rendelkezők aránya a főbb rminkáscsoportokban Szakmunkás 29,8 Gépmunkás, betanított munkás 31,4 Napszámos, segédmunkás 20,0 Átlag 24,7 Ha a fenti csoportok lakásjogcím szerinti megoszlását szakmai és foglalkozási kategóriák szerint tovább bontjuk, a következő „mikroadatokat" kapjuk (csak a legfőbb lakásjogcímeket emeljük ki): Lakásjogcim és szakma kapcsolata (százalékos arány) Szakma Bérli Sajátja Albérlő -ágybérlő öntő, kovács 59,3 25,6 8,1 Jól kvalifikált gépipari szakmák 42,0 14,6 8,3 Lakatosok 46,6 17,3 7,9 Nem vas-gépipari kisipari szakmák 40,7 34,4 3,1 A szakképzett munkásságon belül a gyár kisipari szakmunkásai (asztalosok, ácsok, bádogosok stb.) rendelkeztek a legnagyobb mértékben saját lakástulajdonnal, utánuk az öntők, kovácsok, majd a lakatosok következtek; a leginkább városi környezetben élő, leginkább városi proletárcsaládból származó esztergályosok, szerszámlakatosok között volt a legkevesebb lakás- (illetve ház-) tulajdonos. Megjegyzendő, hogy az albérlői státusz (az ágybérlők száma, mint láttuk, igen alacsony volt) egyáltalán nem tekinthető azonosnak a legrosszabb lakásviszonyokkal: a jól kvalifikált gépgyártási szakmák munkásai között sokkal több volt az albérlő, s igen kevés az önálló iparosnépséggel a legszorosabb kapcsolatban álló - és az esetek jelentős részében saját háztulajdonnal rendelkező - hagyományos kisipari szakmák dolgozói körében. Jellemző, hogy a műszerészek, villanyszerelők között 18 százalék volt az albérlők aránya. De ha közelebbről nézzük, úgy azt találjuk, hogy a lakásjogcím és a munkabér nagysága között részben mégiscsak más irányú volt a kapcsolat. A heti 32 pengőt vagy annál kevesebbet, illetve többet keresők így oszlottak meg: Bérlőből Tulajdonosból Albérlőből 32 pengőt vagy annál kevesebbet keresett 64,0 57,5 79,1 32 pengőnél többet keresett 36,0 42,5 20,9