Századok – 1988
Tanulmányok - Banaszkiewicz Jacek: A tájbeli a társadalmi rend és a népi eredethagyományok egysége 769/V–VI
784 JACEK BANASZKIEWICZ e vélemény megerősítéséül hozzátette: „fides antiquitatis religione firmatur".66 Nem tudjuk Lucka lakóiról, hogy gondozták volna a földjükön levő kultuszközpontot. Pedig, akárcsak a semnonusok, a legnemesebbek a közösségben, és középen vannak, akár a redárok, a radogoszczi szentély tulajdonosai. A Germaniában viszont nem említik azt a tényt, hogy a suebusok között az elsők olyan területet foglalnak el, amelyet a fennhatóság központjának tartanak. Tacitus, bár megadja a semnonusok sikerének példáit - kiterjedt, délceg nép -, tehát joggal tekinthetik magukat a suebusok fejének (caput Sueborum), mégsem tesz említést arról, hogy a szövetség közösségében „medii" voltak. Szem előtt tartva Kosmas utalását a luczanokról és más fent említett forrásokat, éppen ilyen pozíciókat kell a semnonusoknak tulajdonítani, a luczanok területén pedig az egész közösség legfontosabb kultuszhelyének, valamint az uralkodó székhelyének kellett elhelyezkednie. Ha egy eposz hőse el akar pusztítani valamilyen vidéket, a kozmikus fa felgyújtásával kezdi - írja Slawoj Szynkiewicz a jakutok régi kultúrájáról szőlő munkájában.6 7 Ennek az elvnek a szellemében járt el Nagy Károly is, amikor a szászok ellen harcolva eresburgi (a Diemel folyó menti Niedermarsberg) szentélyük ellen vonult, és 772-ben elpusztította az ott tisztelt Irminsult, az égboltot tartó oszlopot, amely természetesen a világ közepén állt.68 Az ellenséget a legérzékenyebb pontján megsérteni és tulajdonképpen megsemmisíteni akkor lehet, ha elveszik tőle azt, aminek világában, abban a rendben, amelyben él, a legnagyobb értéke van. Ezért a középkori győztes elvitte az elfoglalt városból a perront, a közösség különállóságának, rendjének jelképét, a királyságból az uralkodó jogaiba iktatására szolgáló rituális követ vagy a királyi jelvényeket.6 9 Ezért határozták el időnként, hogy az ország legérzékenyebb, középső pontjára mérnek csapást, az egész meghódításának nagy kockázatát vállalva, és nem elégedtek meg az ország könnyebb és jövedelmező kirablásával. Bfetislav támadása Krakkó és Gniezno, Lengyelország két fővárosa elfoglalására irányult, és egy bizonyos időre félbeszakította az ország politikai egzisztenciáját. Hasonló szándékú volt Ferdeszájú Boleszláv Biafogard elleni támadása, el kellett pusztítani azt a központot, amelynek különleges jelentősége volt a pomerániai közösség számára. A gazdag Koíobrzeg, amelyet érdekesebb volt megtámadni, később harc nélkül adta meg magát, ha hihetünk Gallnak.7 0 Ilyen megsemmisítő csapás stratégiáját mutatja be egyébként az említett krónikás, beszámolva Vitéz Boleszláv Oroszország elleni hadműveleteiről.7 1 Azt írja, hogy amikor Boleszláv behatolt az ellenség területére, és az visszavonult, a király nem foglalkozott várak elfoglalásával vagy pénz szedésével, hanem haladéktalanul Kijevnek tartott. Be akar-66 Germania, 39, 1. 67 S. Szynkiewicz: Herosi tajgi. Mity, legendy, obyczaje Jakutów (A tajga héroszai. A jakutok mítoszai, legendái, szokásai). Varsó 1984. 121. 68 R. Meissner: Irminsul bei Widukind von Corvey. Bonner Jahrbücher. CXXXIX. köt. 1934. 41. 69 J. Meier: Ahnengrab und Rechtsstein. Veröffentlichungen der Kommission für Volkskunde. Bd. 1. Berlin 1950. 67. 70 Call, II, 39, 110. 71 Gall, I, 7, 22.
