Századok – 1988
Folyóiratszemle - Swiatek Riszard: Pilsudski politikája az 1916. november 5-i nyilatkozattal kapcsolatban 747/IV
FOLYÓIRATSZEMLE 747 kortársak ebből az elszegényedésre következtettek, de Hryniuk másként vélekedik. Egyrészt mai ismereteink alapján nem szabad alábecsülni a burgonya tápértékét, s túlzottan kötődni a gabonatermesztés hagyományához, másrészt azt is meg kell vizsgálni, mit termeltek a felszabadult vetésterületen a parasztok. Az általános felfogás szerint a nagybirtokosok hamarabb vezettek be újításokat, s hamarabb vállalkoztak az új - főként ipari - igények kielégítésére. A szerző azonban azt vallja, hogy ez nem mindig alakult szükségszerűen így. Az 1902-es összeírás szerint például az egyik podóliai járásban a szeszfőzdék 190 burgonyaszállítója közül 129 két hektárnál kisebb területen gazdálkodott. Egy másik forrás dél-podóliai specialitásnak tekinti a dohánytermesztést. Sok termeivényről pedig nem is készült hivatalos statisztika (mák, kömény, ánizs, len, kender stb.). Különösen azokról, amelyeket a galíciai paraszt a kukorica, káposzta, burgonya között termelt, holott a magas piaci árak miatt, ezek jelentős jövedelemforrást jelentettek. Egyre nagyobb területen termeltek takarmánynövényeket is, s ez több állat tartását tette lehetővé. Az 1890-es években hirtelen megnőtt az állatok száma a paraszti gazdaságokban, s 1900-ra az állatállomány nagyobbik része paraszti tulajdonban volt. Kelet-Galícia sem jelentett kivételt ez alól. A két hektár alatti gazdaságokban tarották a lovak 9%-át, a szarvasmarha 21%-át, a juh 11 és a sertés 25%-át, a két és tíz hektár közötti gazdaságokban pedig a lovak 65%-át, a szarvasmarha és a juh 58%-át, a sertés 61%-át. De nemcsak az állatállomány számának az emelkedése volt jelentős, javult a minősége is. Mindezek következtében a birtokaprózódás ellenére az állattartó parasztok - s ez a parasztság többségét jelentette - valószínűleg jobban éltek, mint azt korábban feltételezték. Számba véve a modernizálási törekvéseket, a szerző fölteszi a kérdést, miért formált a történeti irodalom mégis olyan sötét képet Galíciáról. A magyarázatot a tanulmányában már érintett tényezők összefoglalásával adja meg. Hryniuk úgy véli, sikerült bemutatnia, hogy a korábbi felfogással ellentétben a kelet-galíciai parasztság sokat tett helyzetének javításáért, megpróbált a 19. század végének mezőgazdasági fejlődéséből profitálni. Igaz, hogy a mezőgazdaság termelékenysége elmaradt a fejlettebb társadalmaké mögött, s a parasztság nem gazdagodott meg. De éppen a kisgazdaságoknak sikerült az új mezőgazdasági kívánalmakhoz alkalmazkodni, s a paraszti népességet nem az a rettenetes elmaradottság és nyomor jellemezte, mint amit a régebbi szakirodalom leírt. (The Slavonic and East European Review, 1985. 2. sz. 228-243. I.) N. Gy. SWIATEK, RISZARD PIISUDSKI POLITIKÁJA AZ 1916. NOVEMBER 5-1 NYILATKOZATTAL KAPCSOLATBAN A lengyel történetírás már többször foglalkozott a témával. Az általános nézet szerint: Pilsudski .az 1916. november 5-i nyilatkozatot egy olyan lépésnek tekintette, amely lehetővé teszi a megszálló hatalmaknak, hogy a lengyel segélyhaderő szervezése érdekében a Lengyel Királyság embertalékaihoz nyúlhassanak. Azt következtette belőle, hogy a lengyel „adu" egyre jelentősebb Németország és Ausztria - Magyarország számára. Az 1916. november 5-i nyilatkozat egyértelműen politikai célokat szolgált. A novemberi nyilatkozat egy lengyel bábállam megalakítását körvonalazta, amely a Német Birodalomtól függő ütköző államok részét képezte volna, amelyeknek feladata Németország keleti határainak a biztosítása volt Oroszországgal szemben. Bethmann-Hollweg kancellár látta, hogy a központi hatalmaknak már nem sikerül olyan győzelmet elérniük, amilyenre számítottak, s 1916 második felében már egy kompromisszumos békekötés látszott a legreálisabbnak. Németországnak az volt az érdeke, hogy a lengyel kérdést még a nemzetközi konferencia előtt megoldja. A teljes bekebelezés nem jöhetett számításba, a tét a német érdekszféra létrehozása volt. A kancellár szinte a háború kezdete óta ilyen értelemben igyekezett a lengyel kérdést megoldani. Nem kevés volt azonban az ellenzők száma főleg Poroszországban és a hadseregben. Az utóbbiak leszerelésére vetette be a kancellár a lengyel önkéntes hadsereg szervezésének az érvét. Úgy a német, mint az osztrák-magyar hadvezetés számára a lengyel állam létrehozásáról szóló nyilatkozat célja az volt, hogy erősítést szerezzenek a hadsereg számára. A
