Századok – 1988

Folyóiratszemle - Zotov N. M.: A portugál gyarmatosítók és Angola valamint Mozambik népeinek harca a függetlenségért 738/IV

738 FOLYÖIRATSZEM LE A gazdasági együttműködési elképzelések elsősorban a vámunió létrehozására összpontosultak, noha tényleges jelentősége a megvalósulás esetén sem lett volna túl nagy; valamennyi új latin-amerikai állam legfontosabb külkereskedelmi partnere Nagy-Britannia és az Egyesült Államok volt. Némileg meglepő módon a liberális demokrácia egyes képviselő hívei voltak annak, hogy egy esetleges reakciós rendszer hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében egy-egy latin-amerikai állam fegyveresen avatkozzon be egy másik belügyeibe. Ezzel szemben mind a négy pánamerikai értekezlet a be nem avatkozás elvét tette a magáévá. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az egységes spanyol-amerikai állampolgárság csak nagyon távoli célkitűzés lehet, ezért a különböző tervezetek csak ajánlásokat tartalmaztak e tekintetben, az egyes államokra bízták, hogy a területükön tartósan élő más latin-amerikai állampolgároknak milyen fokú jogegyenlőséget biztosítanak. A menedékjog intézménye fokoztosan elfogadottá vált Latin-Amerikában, noha maga Bolivar a reakciós beállítottságú politikai menekültek kiadását szorgalmazta. A négy pánamerikai konferencia kudarca alapvetően annak tudható be, hogy a 19. században a konzervatív és a liberális politikai erők küzdelme eldöntetlen maradt. Mégis, a latin-amerikai egység gondolatának politikai csírái tovább éltek és jól kitapintható befolyást gyakoroltak a kontinens 20. századi eszmeáramlataira, így Haya de la Torre aprizmusára, Sandino nacionalista forradalmiságára, Manuel Ugarte szocializmusára, de még Mariátegui marxizmusára is. Ma pedig része a tudományos szocializmusnak, amely egy Latin-Amerikai Egyesült Államok képét vetíti elénk - összegezi a szerző. (Casa de las Americas, 1987. júniuslfúlius, 23-36. I.) M. T. ZOTOV.N. M. A.PORTUGÁL GYARMATOSÍTÁS ANGOLA VALAMINT MOZAMBIK NÉPEINEK HARCA A FÜGGETLENSÉGÉRT A 19. sz. utolsó évtizedeiben záró szakaszába jutott Afrika gyarmatosítása. A folyamatot az angol, francia törekvések és vetélkedés határozta meg, de Németország, Olaszország, Belgium és a „tradíciókkal" rendelkező Portugália is aktivizálta magát. Hídfőállásokkal már rendelkezett az ibériai ország. Mozambik, Angola és Guinea partmenti területeit az ellenőrzése alatt tartotta. A fekete kontinens belső területeire a századvég előtt legfeljebb misszionáriusai, földrajzi utazói és kereskedői jutottak el. A vidék elmaradottsága, agrárjellege következtében gazdasági expanzivitásról, stratégiai célú terjeszkedésről nem lehetett beszélni. Az angol, német, francia rivalizálást, a belső angolai és mozambiki területek elmaradottságát, a törzsi megosztottságot igyekeztek kihasználni - a nagyhatalmak némelyikének (többnyire Angliának) a garanciáira is támaszkodva. Az 1885-ös berlini megállapodások alapján - amelyek az érdekszférákat körvonalazták Afrika déli részén - Portugália kétoldalú szerződésekkel igyekezett a maga számára gyarmati területeket biztosítani. Az angolai, illetve mozambiki partvidékről kiindulva transzafrikai portugál befolyási övezet kialakítására törekedett, ami angol és német érdekeket egyaránt érintett. A ké.t nagyhatalom vetélkedését kihasználva, földrajzi expedíciók számára igényeltek a portugálok területeket. Az angolok - elkerülendő a németekkel való összeütközést - egyezményekben is akceptálták a portugál fennhatóságot, de gyakorlatilag saját gazdasági befolyásuk alá kívánták vonni a Mozambikkal szomszédos területeket — Brit Kelet-Afrika kiépítése jegyében. 1898-ban e törekvés zárószakaszában, a búr háború előestéjén titkos megállapodás is született az angolok és a németek között a portugál területek feletti osztozkodásról. A fashodai incidens hatására a megállapodás nem realizálódott, sőt 1899-ben Anglia egyezményben ismerte el a portugál igényeket. A nyugati (angolai) part felől eredményesebb volt a portugál behatolás. A missziós, kereskedelmi és földrajzi expedíciók által „bejárt" területek egymással rivalizáló törzsfőnökeivel számukra előnyös egyezményeket írattak alá a portugálok. Mozambik irányából már erősebb

Next

/
Thumbnails
Contents