Századok – 1988
Történeti irodalom - Die Donauschwaben. Deutsche Siedlung in Südosteurópa (Ism.: Bellér Béla) 706/IV
710 TÖRTÉNETI IRODALOM azoknak a német vezetőknek a fényképeit mutatják, akik a legtöbbet tették a német gazdasági egyesületek, szövetkezetek létrehozásáért. Közéjük tartozott Franz Blaskovics (1864-1937) prelátus kanonok és Johann Röser (1870-1932) kereskedő és szövetkezeti vezető. A dunai sváb iskolaszervezet fejlődését a Bácska és a Bánát iskolarendszerének tükrében, tanulságos példákon keresztül mutatja be a katalógus. Mindkét területen igen fejlett volt az oktatás, mint ezt az iskolatérkép, az iskolaépületek fényképei és különféle iskolai dokumentumok elénk tárják. A katalógus nem mulasztja el a régebbi iskolai helyzet összehasonlítását az 1920 után Magyarországon kialakult iskolarendszerrel. Közli az 1937. évi nemzetiségi iskolai adatokat. A trianoni Magyarországon ekkor mindössze 46 német tanítási nyelvű iskola volt, amelyekben a kisebbség 8,7%-a nyert oktatást. A 183 vegyes tannyelvű iskolában a kisebbség 18,4%-a tanult, 53,1%-ának azonban csupán a magyar iskola állt rendelkezésére, amelyben heti néhány órában tantárgyként oktatták az anyanyelvet. (202.) Az első világháború előtti tipikus kelet-európai főiskolai életet az 1875-ben megnyílt és egészen 1914-ig, az orosz csapatok benyomulásáig működő csernovici egyetem példáján mutatja be igen érdekesen a katalógus. Az iskolaszervezet után a délkelet-európai német tudományos, irodalmi és művészeti élet áttekintése következik. A dunai svábok - mint azt Anton Tafferner helyesen megállapítja — egészen 1920-ig egy szellemi vezető réteget nélkülöző nép volt. Aki egyetemi végzettséget szerzett, az vagy elmagyarosodott, vagy - kisebb részben - osztrákká lett. A német városi, különösen a fővárosi német lakosság gyermekei számára annyiban kedvezőbb volt a helyzet, hogy tudományos képzettségük megszerzése után visszatérhettek hazájukba. Tipikus példája ennek Semmelweis Ignác Fülöp budai polgárivadék, aki bécsi tanulmányai után visszatért Budapestre, és itt érkezett el életpályája csúcsára. Úttörő felfedezését Budapesten és Heidelbergben egyaránt emlékmű hirdeti. Az előbbinek képe benne van a könyvben is. A katalógus ezután sorra veszi a német helytörténetírás, tudományos élet kiválóságait, akik tevékenységük java részét Magyarországnak szentelték. Külön rész foglalkozik a 18. század végén megindult délkelet-európai német történeti kutatás kifejlődésével, Johann Heinrich Schwicker, Raimund Friedrich Kaindl, Fritz Valjavec, Harold Steinacker és Karl Kurt Klein tevékenységével. Nem kevésbé tanulságos a német költészet és germanisztika magyarországi fejlődéséről festett kép. Az irodalmi élet középpontjába természetesen kerül Nikolaus Lenau költő és Adam Müller-Guttenbrunn regényíró. A hazai német nyelvjáráskutatást a soproni származású budapesti egyetemi tanár, Petz Gedeon, a hazai germanisztikát a bácskai származású Schmidt Henrik (és nem Hermann! 1215./) és Bleyer Jakab alapozták meg. A dunai sváb képzőművészetet Sebastian Leicht, Friedrich A. Müller és Mathias Wurtz képei, fametszetei és szobrai képviselik. A néprajzi fejezet a házformák gazdagságával, a különböző alkalmakra szóló népviseletek színpompájával és a népszínház műfaji sokszínűségével nyűgözi le az olvasót. Az egyházi viszonyokat bőséges statisztikai anyagon tanulmányozhatjuk. Különösen tanulságosak a magyarországi vallásos közösségeket és a nemzetiségeket egybevető táblázatok. (235.) A statisztikát szociológiai és valláslélektani elemzések mélyítik el, ill. egészítik ki. Az elemzések egyértelműen a dunai svábság mély és őszinte vallásosságát bizonyítják. A katolikus svábok vallási meggyőződését erősítették a liberálisokat fölváltó, olyan hitbuzgó főpapok, mint Prohászka Ottokár (és nem Ottó! /236./) és Csernoch János. A katolikus népéletnek látványos és nagy érzelmi erejű megnyilvánulásai voltak az évenkénti katolikus napok és a búcsújárások. Mindazonáltal a német liturgikus nyelv 1867-1914 közt kezdett visszaszorulni, annak ellenére, hogy több főpap, így Glattfelder Gyula csanádi és Augustin Pacha temesvári püspök is védelmére kelt. Az egyházi életről szóló részt beszédes - részben színes -dokumentumok, főpapok, templomok, orgonák, plébániaépületek, búcsúk és más egyházi ünnepek képei színezik. A katalógus Bevándorlás és kivándorlás címet viselő fejezete két család megindító sorsát mutatja be. Az egyik a pócsai (Baranya megye) Huber család, amelyből az apa és fia a fronton volt. így hát az anya és leánya vágott neki 1944 őszén a menekülés útjának. A két nő egy közönséges paraszti szekéren indult el Németország felé. Sopronig kocsival, onnan vasúton mentek a Majna parti Weisman/Lichtenfelsig, ahol végül is otthonra találtak. A másik a Zimmermann család, őseik 1832-ben Gronauból (heilbronni kerület) vándoroltak ki Orosz-Lengyelországba, majd tovább a besszarábiai Friedenstalba, és ott éltek hat generáción keresztül. A szovjet-német egyezmény után 1940-ben visszavándorlásra kényszerültek. Visszatértek régi városukba, Gronauba, ahonnan őseik 112 évvel ezelőtt vándorútra keltek.
