Századok – 1988
Történeti irodalom - Dessert Daniel: Fouquet (Ism.: Tóth István György) 704/IV
705 TÖRTÉNETI IRODALOM oldalán, a Fronde nehéz éveiben a fiatal intendáns az új fó'miniszter, Mazarin pártjához csatlakozik. Államtanácsos, majd főügyész lesz, és vele emelkednek rokonai is, akik fontos tisztségeket töltenek be, mind befolyásosabb családokkal házasodnak össze. Ahogy apja Richelieu, úgy most Fouquet Mazarin környezetének lett befolyásos tagja, pénzügyeinek egyik irányítója. Ezen a ponton az életrajz - szerzője érdeklődésének és kutatásainak megfelelően - átcsap pénz-és gazdaságtörténetbe. Röviden, világosan, de leegyszerűsítések nélkül mutatja be a francia királyság pénzügyeit a 17. század derekán. Rámutat, hogy Fouquet működése a koraújkori francia történelem leghosszabb háborúja, a pireneusi békével záruló francia-spanyol összecsapás idejére esik, amikor a Richelieu által háromszorosukra emelt adók sem fedezik már a hadikiadásokat. A szerző szemügyre veszi a bevételeket, a királyi birtokok jövedelmeitől a pénzrontásig, és megállapítja, hogy a királyság mindvégig a pénzügyi csőd szélén állt, és ha ez mégsem következett be, abban igen nagy szerepe volt a pénzügyek főfelügyelőjének, Nicolas Fouquet-nak. Dessert részletesen bemutatja, hogyan talál Fouquet Mazarin követelésére újabb és újabb jövedelemforrásokat, hogyan szilárdítja meg a Fronde után a királyság pénzügyi helyzetét. Bukása után utódja, Colbert mindent elkövetett, hogy befeketítse Fouquet-t, és egész politikáját hibásnak tüntesse fel, hogy így bizonyítsa be, mennyivel sikeresebb volt az ő pénzügyminisztersége. Valójában azonban, mutatja ki Dessert, Colbert csak folytatja Fouquet politikáját, amely a Richelieu által megszabott irányban haladt, akár az adókról, akár a hajóépítésről, manufaktúrákról vagy a gyarmatok benépesítéséről volt szó. Az utókor Fouquet-képét mind a mai napig Colbert vádjai határozzák meg: a sikkasztásai által hatalmas vagyont összeharácsolt pénzügyminiszter portréja azonban nem állja ki a kritikát. Fouquet-ra már apja is nagy örökséget hagyott, ezt házasságai és sikeres vállalkozásai révén tovább növelte. A letartóztatásakor lefoglalt vagyon pedig, mutat rá Dessert, csak töredéke volt mestere, Mazarin bíboros hagyatékának. Az életrajz gondosan rekonstruálja az összeírásokból a bíboros vagyonát, a készpénztől a képekig, a hitelektől a gyémántokig, és megállapítja, hogy a több mint 35 millió fontnyi Mazarin-vagyonhoz képest a Fouquet-től elkobzott 15 milliós érték csekélynek mondható, és ráadásul ugyanannyival, szintén 15 millióval adós volt még hitelezőinek. Ha a mértéktelen fényűzésről, a miniszter kicsapongásairól költött rágalmak (szerzőjüket nem nehéz Colbert-ben megtalálni) nem is felelnek meg a valóságnak, Fouquet természetesen nagyon gazdag ember volt, akinek gyűjteményei, kastélyai nemcsak kitűnő ízléséről, de pénzügyi lehetőségeiről is tanúskodnak. Mazarin halála után XIV. Lajos nem nevezett ki új főminisztert, maga vette kezébe a kormányzást. Alig hat hónap múlva letartóztatják a halott bíboros bizalmasát, Fouquet-t. Dessert részletesen nyomon követi, hogyan keltette fel Colbert a gyanút a fiatal királyban: Franciaország pénzügyi gondjai valójában Fouquet sikkasztásaiból adódnak, majd hogyan pecsételte meg sorsát a gazdagságát elővigyázatlanul fitogtató miniszter, és milyen gondosan kitervelt csapdába esett bele Fouquet. A király barátságosan Nantes-be hívta, eltávolítva így környezetéből, ahol azután a meglepett minisztert letartóztatják. Ami ezután következik, Fouquet pere, a hamis vádak, bebörtönzése, hosszú és embertelenül kemény fogsága, kísérletek kiszabadítására, találkozás a börtönben húsz évig nem látott családjával, majd halála a pigneroli erőd tornyában — mindez már nem Franciaország története, csak egy igaztalanul megvádolt, bukott politikus személyes tragédiája. „Az életrajz a legjobb és legrosszabb műfaj'' - írja könyve előszavában Daniel Dessert. Neki sikerült jó életrajzot írnia, olyat, amelyben az olvasó az egyéni sorson, a felemelkedésen, a dicsőség és a hatalom korszakán, majd a tragikus bukáson keresztül az egész korszakot megismeri. Ez azért is nagy teljesítmény, mert az adóügyek, a bevételek, hitelek, a csatáknál vagy diplomáciai cselszövéseknél sokkal hálátlanabb anyagot jelentenek egy életrajzíró számára. Tóth István György
