Századok – 1988
Közlemények - Jeszenszky Géza: A dunai államszövetség eszméje Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban az I. világháború alatt 648/IV
A DUNAI ÁLLAMSZÖVETSÉG ESZMÉJE ÉS AZ ANTANT-HATALMAK 653 mellett.1 9 Ez azonban nem jelentett igazi kötelezettségvállalást, s az 1917 tavaszától 1918 márciusáig tartó, Ausztria—Magyarországgal kötendő különbékére irányuló titkos tanácskozásokon a brit és a francia kormány kész volt megfeledkezni az emigránsoknak tett ígéretekről.20 A tradicionális - és tradicionálisan osztrákbarát — brit politikai elitnek nem esett nehezére ez a fordulat, hiszen nem rokonszenvezett igazán sem a nagymúltú birodalom fölosztásával, sem a kis népek kispolgári emigránsainak a nemzeti törekvéseivel. Ekkor a Foreign Office is újra fölfedezte a „balkanizálódás" veszélyeit, és a föderalizálásban kezdte látni a Monarchia szláv népei számára a legjobb megoldást.21 A titkos tárgyalásokat különösen erőteljesen támogatta (és szerepet is vállalt bennük) a többségi Liberális Párt „liberális imperialistá"-nak nevezett szárnya, akik zömmel a „fehér" domíniumokból származtak vagy korábban ott működtek. Curzon, Smuts, Milner és az utóbbi „óvodája"-ként ismert kör azt a tanulságot vonta le a búr háborúból, hogy a kemény föltételekhez való ragaszkodás szükségtelenül meghosszabbítja a háborút. Mint „imperialisták" (a szó eredeti, birodalmi elkötelezettséget kifejező jelentésében) bizonyos rokonszenvvel tekintettek a Habsburg-birodalomra. Milner szócsöve, a magyarországi származású Sidney Low a Monarchia romjain keletkező államok jelentős kisebbségeire és veszélyes geopolitikai helyzetére hívta föl a figyelmet, és nem találta lelkesítőnek azt a perspektívát, hogy „elpusztítsunk egy olyan politikai csoportosulást, amelyben legalább van valami összetartó erő és szilárd szerkezet, és ezzel szabadjára engedjünk egy sereg laza felépítésű kísérleti államot, amelyek az európai politika örvényes vizeiben az éles fogú, nagy birodalmakhoz veszélyesen közel fognak úszni".22 Látva az Orosz Birodalom bomladozását, Milner hangot adott félelmének, hogy-, „Ausztria fölbomlása nyomán Porosz-Németország maradna az egyetlen erős hatalom a Baltikum és a Földközi-tenger térsége között. Megszűnne hatni rá egy másik nagy és részben német állam, amely az utóbbi időben ugyan valóban szolgai eszközének mutatkozott, de mégis mindig potenciális riválisa maradt." Az új államok nem fognak sok bizalmat kelteni maguk iránt, s kérdés, hogy a horvátok szívesebben veszik-e majd, ha az olaszok és szerbek uralkodnak fölöttük.2 3 E gyarmati érdekeltségű politikusok már elérve látták háborús céljaikat (további gyarmatok biztosítását), ezért szívesen látták volna Európában a kompromisszumos megoldást. Ezen a ponton az intellektuális konzervativizmus orgánuma, a Saturday Review is állást foglalt a nemzetiségi elvvel szemben: egész Európában káoszt teremtene, viszont egy közép-európai nagyhatalom, amelyben a szláv lakosság kellő befolyással rendelkezik, 19 Sterling Kernek: The British Government's reactions to President Wilson's ,Peace Note' of December 1916. The Historical Journal, 1970. 20 Lajos Iván, W. Steglich, F. Engel-Jánosi, P. Renouvin és Z. А. В. Zeman kutatásaira építve a különbéke-kísérletek történetét összegezi Galántai József: Az első világháború. Bp., 1980. 375-376, 405-412. 21 A hivatalos gondolkodás változásaira Rothwell, 1971. 83 és kk; Fest, 1981. 54-57. és 81-87. 2 2 Sidney Low: Peace and Settlement. Atlantic Monthly, 1917. 49., idézi May, 1966. П., 542., aki rámutat, hogy a brit sajtó nem volt hajlandó közölni az írást, ezért kellett vele az óceán túlsó oldalára menni. Vö. A. M. Gollin: Proconsul in Politics. A study of Lord Milner in Opposition and in Power. London, 1964. 535-538. 23 The Nineteenth Century, 1917. május, idézi Fest, 1981. 97-98.
