Századok – 1988
Közlemények - Monok István: Cseffei László 1592–1662 622/IV
646 MONOK ISTVÁN tanácsosnak, Küküllő vármegye főispánjának, tudniillik hogy ő már 67 éves, s csak testi bajok, a kólika az, ami elszólítja a szolgálattól, s nem a restség. Ő köszönetet vár eddigi szolgálataiért.173 II. Rákóczi György vissza is adta főispánságát.17 4 Minden bizonnyal 1662-ben halt meg a fentiekben bemutatott mozgalmas élet után.17 s Befejezés A bevezetésben Cseffei László pályája vizsgálatának szükségességét azzal indokoltuk, hogy példával kívánjuk érzékeltetni a 17. század első felében Erdélyben kialakuló újfajta értelmiségi réteg tulajdonságait, s azzal, hogy olyan történeti személyt mutatunk be, aki Erdély történetének egyik legmozgalmasabb évtizedében (1629-1639) az egymást váltó fejedelmek gyakorta egymás ellenes fellépései közt is megőrizte pozícióit, s ezt úgy tette, hogy személyes meggyőződését sem tiporta sárba. Értelmiségi családból származott, de ősei közt akadtak, akik olyan hivatali tisztséget is viseltek, amellyel a katonáskodás is együtt járt. Mint ítélőmester azt a hagyományt folytatta, amelyet 16. századbéli elei a kancelláriai írnoksággal kezdtek; mint főispán pedig - a közigazgatási teendőkön kívül - azt, amelyet nagyapja, s apja is hivatásukként gyakoroltak: a katonáskodást. Mint értelmiségit olyan tulajdonságok jellemezték, mint nyitottság és érdeklődés a körülötte történő dolgok iránt csakúgy, mint a tudomány irányában; cselekedeteinek mozgatójaként olyan elveket választott, amelynek mindig szilárd pontja maradt Erdély békéje, s ezért hajlandó volt olyan engedményeket is tenni, mint például, hogy tétlenül nézte az őt felemelő Bethlen család kiszorítását a nagypolitikából, ám ekkor is megőrizte személyes hűségét, az említett szilárd elv jegyében. Elveinek másik biztos pontja a fejedelem tisztelete és szolgálata. Ezt következetesen megvalósította függetlenül attól, hogy ez a szolgálat nem változott elvtelen kiszolgálássá, hanem az események mérlegelése utáni cselekvésben nyilvánult meg. Mint ítélőmester s mint főispán nyilván jelentős jogi műveltséggel bírt, e műveltség nagy része azonban még az úzusból táplálkozott, mint ahogy tanult hadvezérnek sem tekinthetjük, annak ellenére, hogy a megyei hadakat el kellett tudnia vezetni ahová parancsolták, s ezeknek egységként a harcokban is részt kellett venniök az ő irányításával. Nem volt szakértelmiségi tehát, de feltehetjük, ha lett volna fia, akkor annak a nevelését már valamely hivatás elsajátítására (például jogi pályára) irányította volna. Analógiaként említhetnénk meg a sokkal kisebb jelentőségű s egy fél emberöltővel később élt Rétyi Zsigmondot, Apafi fogarasi számvevőjét, aki fiát már meghatározott elvek szerint iskoláztatta, megtervezte, hogy mi legyen belőle, könyveket szerzett be neki e célból. Ugyanerre az erdményre jutottunk Cseffei életmódjának vizsgálatakor, amely arról győzött meg bennünket, hogy az a típusú ember volt, aki a család gyarapítását nem a végletekig való zsugorisággal, de azért mindig a jövőre gondolva erőlteti, még abban a tudatban is, hogy nincsenek utódjai. 17 3 Cíe/jfeí-levelek: csonka, datálatlan levél. A szövegben Cseffei 67 évesnek mondja magát. 174 Trócsányi 1.980. 357. 17 5 Lásd 29. jegyzetünket.
