Századok – 1988

Történeti irodalom - Magocsi Paul Robert: Our People. Carpathe–Rusyns and Their Descendants in North America (Ism.: Puskás Julianna) 517/III

518 TÖRTÉNETI IRODALOM A könyv első részében a szerző a következő kérdésekről ír: e nép történeti háttere, migrációjuk, települési modelljük és gazdasági helyzetük az Egyesült Államokban. Foglalkozik egyházi és világi szervezeti életükkel, kulturális és politikai mozgalmaikkal. Végül tájékoztat azokról az erőfeszítésekről és azok sajátos nehézségekői, amelyeket az etnikai csoport fenntartása érdekében folytat. A második rész „útmutató a gyökér-kereséshez az óhazában" címen közli a Monarchiában azoknak a falvaknak a nevét,"ahol ruszinok éltek, feltüntetve azokat a változásokat, amelyeket az idők folyamán a más-más államkeretbe tartozás előidézett. A 86 fotó és 4 térkép több mint illusztráció: szerves kiegészítése a szöveges mondanivalónak. A könyv egyaránt szól szakemberekhez és a szélesebb olvasóközönséghez. Az ún. „új bevándorlókhoz" sorolt etnikumok történetében sok közös mozzanat van. és ugyanakkor sajátosságok is. Példázza a szerző munkája is, hogy ez utóbbiak a történeti háttér és a kultúra különbözőségeiből erednek. De azt is, hogy mennyire nem könnyű az etnikai körülhatárolás és a sajátosságok pontos körvonalazása a kárpát-ruszinok esetében. Eredetükről, múltjukról, nyelvükről napjainkig különböző, sőt egymásnak ellentmondó vélemények alakultak ki a kutatók körében is. A „Honnan jöttek?" „Miért van olyan sok nevük?" kérdések felvetésével a szerző a kárpát-ruszinokat külön etnikumnak tartja, és jellegzetességeik kialakulását elsősorban a görögkatolikus egyházhoz tartozásuknak tudja be. A kárpát-ruszinok kivándorlásának méreteit a szerző szerint lehetetlen megállapítani, mivel számbavételükre vonatkozólag különösen megkérdőjelezhetők a statisztikai források. E könyvben is olvashatjuk a magyarországi nemzetiségeket illetően oly gyakori hivatkozást, hogy etnikai öntudat hiányában közülük többen magyarnak vallották magukat. A mennyiségi becsléseknek valóban számos akadálya van, véleményünk szerint azonban szélesebb összehasonlító vizsgálatokkal csökkenthetők a bizonytalanságok. Segítene az is, ha a kutatók szabadulnának az etnocentrikus szemlélettől, amely az elvándorlók számának minél magasabb és elfogult becslésére ösztönöz. Meglehetősen hagyományos és nem eléggé mélyreható a könyvben a nemzetközi migráció térhódításának és okainak elemzése. Hiányzik az újabb kutatási eredmények adaptálása, vagy kritikája. Tanulságosabb információkat nyújt a kárpát-ukránok földrajzi elhelyezkedéséről és főbb települési helyeikről az USA-ban. Ezek bizonyítják, hogy a Monarchiából bevándorolt népcsoportok, közülük is leginkább a szlovákok, magyarok és kárpát-ruszinok többnyire ugyanazokra a helyekre települtek. (Gyümölcsöző lenne tehát együttes vizsgálatuk!) Meglehetősen általánosságokban tájékoztat a szerző a kárpát-ruszin kivándoroltak gazdasági helyzetének alakulásáról, és hiányoznak olyan jelzései, amelyekből kiderülnének az eltérések a többi „új bevándorolt" etnikai csoport helyzetétől. Minden bizonnyal vannak ilyenek is, amelyeknek feltárása további kutatásokat és öszehasonlító elemzéseket igényelne. A könyv legjobban sikerült fejezetei az etnikai közösségek és intézmények szervezéséről tájékoztatnak, azokról a konfliktusokról, amelyeket a görögkatolikus egyházba tartozás, az ebből eredő kultúra és tradíció (pl. a szláv nyelvű keleti liturgia, a Julianus-naptár használata és a papok nősülési joga) az új környezetben előidézett. Az amerikai római katolikus hierarchia tájékozatlan, értetlen és az etnikai törekvéseket elutasítani igyekezett. Az óhazai politikai körök pedig akadályozni próbálták a Monarchia két országából származó népesség egy csoportba szerveződését, ugyanakkor az orosz ortodox egyház azon dolgozott, hogy minél többet magához vonzzon közülük. Ezek mind feszültségekkel töltötték meg a kárpát-ukrán bevándoroltak beilleszkedési folyamatát. A ruszin kivándorlók társadalmi rétegződését illetően a szerző hangsúlyozza a kárpát-ruszin bevándorlók paraszti hátterét. Szembeszökően kevés volt körükben az értelmiségi és azok is csaknem kizárólagosan egyházi személyek. Az új környezetben közösségeikre és etnikai kultúrájukra, sőt politikai mozgalmaikra is az egyház erőteljesen rányomta bélyegét. Politikai mozgalmaik figyelemre méltóbbak az első világháború időszakában lettek, bár e vonatkozásban inkább vezetőik álláspontjait ismerjük, azt már kevésbé, hogy a tömegeket mennyire hatották át a nemzeti célkitűzések. A politikai mozgalmaik saját indentitásuk szilárdságának hiányában bizonytalanságukat, a történelem viharaiban ide-odasodrődásukat tükrözik. Az 1920-as évektől a kárpát-ukránok Csehszlovákiához és Lengyelországhoz, 1939-től 1944-ig egy részük ismét Magyarországhoz tagolódott, 1945-től pedig három állam (Csehszlovákia, Lengyelország és Szovjetunió) keretében élnek. E helyzetek értékeléséről közösségi vezetőik nézetei megosztódtak. A múlt és jövő megítélésének zavarait tovább növelték azok, akik 1945 után — ha nem is nagy számban — emigráltak a kárpát-ukránok köréből is Észak-Amerikába. Az USA 1980. évi censusának kimutatása szerint mindössze 8485 személy identifikálta magát etnikailag ruténnek (Ruthenian), „Russian", azaz oroszként lettek számba véve ekkor a Szovjetunió területéről bevándorolt etnikumok, így ismeretlen a ruszinok, „Rusyn"-ok száma is. Mindezek következtében jut a szerző arra a következtetésre, hogy manapság lehetetlen bármiféle becslést is