Századok – 1988

Történeti irodalom - Jászai Magda: Cavour (Ism.: Borsi-Kálmán Béla) 497/III

497 TÖRTÉNETI IRODALOM demokrata-republikánus) kormányzata 1801-ben felváltotta a leginkább George Washington nevével fémjelzett föderalista adminisztrációt. A virginiai ültetvényes Jefferson elnökké választását Adams az 1776-os évvel felérő forradalomnak láttatja, amely Jefferson és tetterős munkatársai személyében a „legarisztokratikusabb demokratákat" jutatta be az épülőfélben lévő, még falusias Washington kormányhivatalaiba. (Ő volt az első elnök, akit az új szövetségi fővárosban iktattak be.) Jefferson nagy energiával látott hozzá virginiai republikánus eszméinek valóra váltásához. A centralista föderalistákkal szemben az általa képviselt irányzat nem kívánt sem erős államot, sem erős hadsereget, a flottától meg egyenesen idegenkedett, legszívesebben szárazdokkba záratta volna a korábbi években épített néhány hadihajót is. Az egyes államok belső önkormányzatára fektette a hangsúlyt, viszolygott a központi adóktól, mert „értelmes elvek nem igazolják, hogy megadóztassuk polgártársaink iparkodását, hogy kincset halmozzunk fel olyan háborúkra, melyek nem tudjuk, mikor következnek be". Az Egyesült Államoknak a nemzetközi kereskedelemben betöltött egyre növekvő súlya is elegendőnek látszott ahhoz,, hogy az idegen hatalmak, mindenekelőtt az Észak-Ame.Yíában gyarmati pozíciókkal rendelkező Anglia, Franciaország és Spanyolország érdekeltek legyenek a fegyveres konfliktusok elkerülésében a katonailag gyenge országokkal szemben. Jefferson azt is felismerte, milyen veszélyeket rejteget a végrehajtó hatalom túlzott befolyása, hogyan korrumpálhatja a kegyeiért versengő intézményeket és személyeket. Intő példaként állt előtte George Washington, akinek elnöksége utolsó éveiben a még mindig kiforratlan amerikai politikai rendszerben monarchista hajlamokat tulajdonítottak. Jefferson el akarta kerülni ezt a hibát, s még ellenfelei is csak azzal vádolhatták, hogy „az elnök hivatalának gyengítésével saját személyes hatalmát fogja növelni". A mindenben harmóniára törekvő Jeffersontól azonban mi sem állt távolabb ettől. Első elnökségének négy éve mégsem a kitűzött célok megvalósításának jegyében zajlott. A bel- és külpolitikában elért fényes győzelmei olyan új feltételeket teremtettek, amelyek lehetetlenné tették ezt. Louisiana megvásárlása Franciaországtól (az Egyesült Államok „legnagyobb üzlete" 15 millió dollárba került), amelynek révén nemcsak mintegy kétszeresére nőtt az ország területe, hanem a tényleges birtokba vétel a felvetődő alkotmányjogi kérdések rendezése által törvényszerűen a központi hatalmat erősítette az egyes államok kormányaival szemben. Tripoli kalózai ellen a Földközi-tengeren fellépni belpolitikaiJag népszerű volt ugyan, de ez elkerülhetetlenül a flotta további bővítését eredményezte. Jefferson mindössze öt főből álló első kabinetje lényegében csak egy vonatkozásban felelt meg saját, eredeti célkitűzéseinek: a közkiadások minimális szinten tartása tekintetében. A költségvetés mintegy felét fordították az előző kormányok által felhalmozott — egyébként nem túl jelentős — államadósság kiegyenlítésére, így elérhető közelségbe került annak teljes felszámolása. Az újjáválasztott Jefferson 1805-ös második beiktatási beszédében már a béke idejében „folyókra, csatornákra, utakra, művészetekre, manufaktúrákra, oktatásra és más nagy célokra" fordítható jövedelmekről beszélt, amelyek háború esetén is fedezni fogják a költségeket anélkül, hogy ez újabb eladósodáshoz vezetne. A fiziokrata Jefferson így szinte „véletlenül" olyan központosítási folyamat kezdeményezőjévé vált, ami az elveivel szöges ellentétben álló ipari Amerika kifejlődéséhez vezetett. Ez Adams történeti teljességre törekvő, Napóleontól Toussaint Louverture-ig minden jelentős személyt és eseményt felvonultató művének fő témája. Ez a céltudatos sokrétűség teszi a könyvet napjainkban is páratlanul érdekes olvasmánnyá. Bur Gábor JÁSZAY MAGDA CAVOUR Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986. Nagy emberek, kiemelkedő politikusok életéről ími látszólag igen hálás dolog. Hiszen még az átlagolvasó is rendelkezik annyi tudással, hogy a róluk készült életrajzot nem csupán kézbe vegye, hanem haszonnal is forgathassa. De mi történik akkor, ha a szerző olyan könyvet kíván publikálni, amely a népszerű előadásmódot a szűkebb szakmai körök elvárásaival próbálja „összhangzásba hozni"? S a váratlan nehézségek csak növekednek, ha egy másik nemzet jelentős történelmi személyiségét kívánja valaki bemutatni. Mert — egyebek között — az óriási forrásanyagot egy másnyelvű s részben eltérő történelmi