Századok – 1988

Történeti irodalom - Szeged története (Ism.: Rácz István) 484/III

484 TÖRTÉNETI IRODALOM még nem vált a legbefolyásosabb személyiséggé. A metropolita és A.F. Adasev játszottak ekkor — a szerző szerint — meghatározó szerepet. А П. fejezet központi problémája a pópa és a cár elhidegülésének, szakításának datálása. Ezúttal is a vonatkozó irodalom interpretálásával kezdi a szerző. Az orosz-szovjet történetírást általában monoton homogenitással jellemzi, de ebben a kérdésben sokféle álláspont mutatható ki. A Kazany bevételét követően kialakult helyzet belpolitikai orientációs vitái hozták felszínre a nézetkülönbségeket? 1553-ban, IV. Iván súlyos betegsége idején Szilveszter is részt vett a bojárok „lázadásában"? A Sztarickij iránti szimpátiája erősödött fel ekkor — ahogy Szolovjov értelmezte a történteket —, s ez árnyékolta be a felépülő uralkodó és a lelkiatya viszonyát? Kurbszkij levelei és Sz.F. Platonov munkája alapján a szerző úgy ítéli meg, hogy 1553 ugyan próbára tette IV. Iván és Szilveszter pópa viszonyát, de az évtized végéig befolyásos „belső" ember maradt a novgorodi pópa. Közrejátszott ebben Adasev szilárd pozíciója, egyes felfogások szerint Iván cár tudatos kegyessége is, s ezért nem torolta meg lelki tanácsadója 1553-as lavírozásait. A fordulópont 1560-ban következett be. A pontos dátum és a közvetlen kiváltó ok azonban vitatott. Ja. Sz. Luije a külpolitikai orientációval kapcsolatos nézetkülönbségek jelentőségét hagsúlyozta. A pópa eszerint nem értett egyet a nyugati irányú „ablaknyitási" törekvéssel. Grobovszkij szerint voltak ugyan véleménykülönbségek — s ezeket Szolovjov alapján vázolja —, de az Iván—Kurbszkij levelezés és D.N. Alsic újabb kutatási eredményei azt valószínűsítik, hogy IV. Iván feleségének halála jelentette a fordulópontot a cár és a pópa szakításában. A könyv III. fejezete az alapvető forrást jelentő „levélváltás" kritikai értékelésével foglalkozik, s SZ. B. Veszelovszkij eredményeit is hasznosítja. A cári levelekben minden felelősség egyoldalúan a pópára hárul. Kurbszkij forrásértékét csökkenti, hogy menekülése után áttételesen jutott moszkvai információhoz. Mindezek ellenére elsődlegesen ezekből kell építkeznie a kutatásnak. Más források, pl. a Piszkarevszkij évkönyv — amelyre Zimin és Szkrinnyikov is támaszkodott —, legfeljebb kontroll szerepet játszhatnak szerzőnk szerint. Alapvető, elengedhetetlen követelménynek tartja a személyiségek — elsősorban Iván — analízisét. Ez Szvák munkájának is egyik értéke. A magyar szerző — Kurbszkij nyomán — eredendően torz, végletekre, kegyetlenkedésre hajlamos személyiségként állítja be IV. Ivánt. Ezt, az egész uralkodását meghatározó, beárnyékoló vonást szorította háttérbe Szilveszter (és Adasev) hatása, ahogy aztán szakításukat követően (1560-tól) szabadon érvényesülhessen az uralkodó jellemvonása. Megítélésünk szerint a történelmi, társadalmi-politikai és intézményi feltételeket nem szabad szem elől téveszteni — s Szvák könyvének ebben látjuk az igazi értékét. Grobovszkij — könyve IV. fejezetében — a személyiség-vizsgálatnak nem az individuálpszichikai aspektusát helyezi előtérbe, hanem a középkori ember vallásosságának hangsúlyozásával keresi a magyarázatot IV. Iván és Szilveszter viszonyának alakulására. (A Carsztvennaja knyiga és a Szinodalnij szpiszok képezik az argumentációs alapot.) Ez a vallásos mentalitás tette lehetővé a doktriner módon valláserkölcsi alapon álló pópa lelki hatását, s ezáltal politikai befolyását a cárra. De ez sosem vált kizárólagossá. Felesége halála jelentett olyan lelki traumát Iván számára, hogy tovább nem tudta elviselni a pópa lelki gyámkodását — itt egybecseng Grobovszkij és Szvák álláspontja —, s „felszabadította" önmagát. A pópa és Adasev hatásától megszabadulva kiteljesítette személyiségét. 1560 utáni politikájával kiérdemelte a rettegett jelzőt. Menyhárt Lajos SZEGED TÖRTÉNETE 2. SZERK.: FARKAS JÓZSEF Szeged, 1985. 845. I. Ma már szinte szokatlannak tűnik, ha egy többkötetes történelmi szakmunka folyamatosan, időbeli sorrendben jelenik meg, annyira eluralkodott a könyvkiadásunkban az összevisszaság. A sorozatszeikesztők sohasem szokták indokolni a rák módon való járás vagy a foghíjasság okát, azt azonban mindenki tudja, hogy az efféle rendszertelenségek elsősorban nem a kiadók rovására írhatók. Ha ilyen görbe tükrön keresztül nézzük a Szeged története című monográfiát, szinte rendhagyónak minősíthetjük, hiszen