Századok – 1988

Közlemények - Rényi Zsuzsa: Felvilágosult művelődéstörténeti eszmények tükröződése Schwartner Márton „Statistik des Königreichs Ungarn” c. művében 385/III

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI ESZMÉNYEK TÜKRÖZŐDÉSE 389 A művelődéstörténeti fejezet a könyv jelentős részét, a terjedelem közel egy-nyolcadát teszi ki. Már az a tény is, hogy ilyen tág teret szán ennek a témának, azt jelzi, hogy nagyfontosságúnak tartja azt. Ennek a fejezetnek a szerkezete ennek ellenére sokkal lazább, mint a korábbiaké. Valójában Schwartner csak a 18. századi felvilágosult kultúrpolitikáról kíván beszélni, de épp ennek jelentőségét úgy kívánja érzékeltetni, hogy ahistorikus módon egy előtörténetet kreál. Mivel azonban ez csak arra szolgál, hogy visszamenően igazolja a felvilágosult kultúrpolitikát, szükségszerűen igen hézagos. Az első három pontban a magyarság műveltségi viszonyait exponálja. (186—189. pont) Itt egy jelentős fogalommal találkozunk: felveti az „európai" (értsd: nyugat-európai) kultúra és a „nemzeti" kultúra kapcsolatának kérdését. A művelődéstörténetből azt követi nyomon, hogyan „zárkózott fel" a magyar nép, mely „egykor a lappok szomszédja volt" az „európai kultúrához". (498. 1.) Ugyanitt előreutal saját korára, amikor „a kül- és belföldiek a tudományok és a felvilágosodás boldog állapotát" láthatják hazánkban. S hozzáteszi, hogy a magyar nemzet „ma már teljes joggal a kulturált európai nemzetekhez tartozónak vallhatja magát". (498. 1.) Áttekinti a megyarországi kultúra kialakulását s fejlődésének főbb állomásait, Szt. István koránál kezdve a visszapillantást. A letelepült magyarokat „új európaiaknak" (498. 1.) nevezi. A legfőbb eredménynek azt tartja, hogy barbárokból „nyugodt polgárokká" (498. 1) váljanak. Az oktatási intézményeket bemutatva megállapítja, hogy „az új állam első évtizedeiben a tudomány és az irodalom igen szegényes volt" (499. 1.), csak néhány kolostori vagy káptalani iskola működött, s a papság képzése a külföldi iskolákra hárult. Ezt követően a 15—16. századot emeli ki, nagyra értékelve Itália jelentőségét az európai kultúra terjesztésében, mely a magyaroknak ,»könyvtárosokat, filozófiát, költőket, építőket, a legjobb történetírót s Mátyás feleségét adja".(499. 1.) Elismerően szól a reformáció korának német egyetemeiről; a korai kerszténységnek kultúrateremtő, a reformáció kori Németországnak pedig kultúramentő jelentőséget tulajdonít. Itt, az összefoglaló részben csak röviden említi a református, az evangélikus s a jezsuita iskolákat, mivel ezekkel később külön pontokban foglalkozik. A 189—191. pontokban elismeréssel szól a katolikus oktatás pozitívumairól is, e tekintetben a protestáns szerző elfogulatlanságát értékelhetjük: a jezsuitákról elismeri, hogy jelentős szerepük volt a katolikus ifjúság nevelésében, a piaristákat pedig jó pedagógiai hajlamaikért s a jozefin rendeletek készséges támogatásáért dicséri. Elismeréssel méltatja Pázmány Péter életművét, dicsérve a magyar nyelv ügyének támogatását s azt, hogy elődeinél „politikailag okosabban" fogott a protestánsok térítéséhez. Kiemelkedő érdemnek tartja a nagyszombati egyetem megalapítását. A 190. ponttól az ország akadémiáinak s egyetemeinek helyzetét tekinti át. Méltatja Mária Terézia kultúrpolitikai intézkedéseit: a nagyszombati egyetem átszervezését és a Ratio Educationis bevezetését. Bemutatja, hogy a „felejthetetlen" császárnő (514. 1.) Van Sweiten bécsi iskolareformjának szellemében kezdett hozzá a nagyszombati egyetemen folyó oktatás megreformálásához — ezt a lépést „heroikusnak s igen jelentősnek" (515. 1.) tartja. Nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy kibővítette a jogi kart, és hogy orvosi fakultást létesített. Természetesnek tartja, hogy a királynő ragaszkodott Horváth Róbert'. Hatvani István professzor és a magyarországi statisztika-tudományok kezdetei. Bp. 1963