Századok – 1988

Tanulmányok - Kovács I. Gábor: A kalendárium eszköz a nemzet haladásához. (A reformkor naptárirodalma) 316/III

338 KOVÁCS I. GÁBOR támogatás eredményeként meg is született az a nagy példányszámú naptár: a Mezei Naptár, amely jól szolgálta e célkitűzéseket. A magyar kalendárium történetében felvilágosodáskori elszigetelt elképzelések után most megerősödött az az igény, hogy a naptár a tudatos művelődéspolitika eszközévé váljon. Ettől kezdve változó erősséggel mindig felbukkan majd ez a követelmény. Legjobban azonban 1820 és 1870 között érvényesült. Ezzel párhuzamos jelenség a kiadók oldaláról, hogy a sok kis nyomda naptárvállalkozása közül kezdenek kiemelkedni a nagyobb pesti kiadók. Az újszerű vállalkozás egyre nagyobb része itt indul. Sőt itt jelenik meg az első olyan naptársorozat, amelyet egy nagyobb formális szervezet (a Magyar Gazdasági Egyesület) hozott létre. A műfaji fejlődést vizsgálva a kalendárium két funkciójánál figyelhetünk meg új fejleményeket. A közvetlen gyakorlati igényt kielégítő funkció egyrészt tudatossá vált, s a felvilágosodásra visszautaló „közhasznúság" követelményének a hangoztatásával elméleti alátámasztást kapott. Másrészt a funkciót szolgáló tartalom differenciáltabb lett, sok új, korszerű szükségletet kielégítő tartalommal gazdagodott. Az ismeretterjesztés feladata pedig korábbi kezdemények után csak ekkor formálódott ki határozottan, ónálló, jól megkülönböztethető funkcióvá. A szórakoztató funkciót szolgáló terjedelem nem nagyon nőtt, az aktualitásokról tájékoztató funkció pedig a Mezei Naptár kivételével átmenetileg vissza is szorult. Az új funkciók megjelenésével együtt az egész magyar kalendárium-irodalom differenciálódott. Ar, formátum, terjedelem, tartalom szerint a reformkor naptárai a korábbi viszonylagos egyneműséggel szemben nagyjából három csoportra oszthatók: új jellegű, ismeretterjesztő s gazdag információs tartaJommal megjelenő nagy és közepes naptárakra s a többnyire hagyományos tartalmú kis naptárakra. Ezzel együtt a közönség is sokrétűbb lett. Korábban jobbára — az egyébként addig is tagolódó — ún. „második szinthez" kötöttük szinte az egész kalendáriumirodalmat. Most a többszólamúvá vált kalendárium-választék olvasói között ott találjuk a második szint hagyományait továbbvivő rétegek mellett a második szint sokféle irányban változott, a polgárosodás különféle szintjei és változatai felé elmozdult rétegeit, a polgári csoportokat, a parasztságból kiemelkedő kispolgárosodó elemeket, sőt a harmadik szintnek, a parasztságnak a tiszta szóbeliségből kiváló részét is. Az egész mozgásban érvényesült egy olyan tendencia, hogy egyre szélesebb rétegek, csoportok kerültek kapcsolatba a kalendáriumon keresztül is a magas kultúrával, ill. annak bizonyos új eredményeivel, népszerűsített változataival, népszerűsíthető részével. Az első vonalbeli kultúrához tartozó, abban otthonosan mozgó írók, újdondászok s más elismert tollforgatók ügyködtek immár a kalendáriumok körül. Bár még többnyire név nélkül. Már az előző korszakban hatalmasan kiterjedt az írásbeli kultúra hatóköre. Az írásos kultúra kiterjesztésével szélesebb társadalmi rétegekre, egyben meg is oszlott ez a kultúra. (Erre a megoszlásra gondolva mondhatjuk, hogy a magyarországi tömegkultúra legtávolabbi gyökerei valahol itt keresendők.) Európa-szerte a 18. század végétől, a felvilágosodás korától, illetve az ipari forradalom elterjedésétől kezd karakterisztikusan különbözni a folklór feletti kultúra magasabb szintje egy alatta elhelyezkedő, egyre szélesedő, alsóbb, de szintén az írásbeli kultúrához tartozó szinttől. A fejlettebb országok kultúrájának ez a megoszlása ugyan elég lényegesen és sok mindenben eltért a ma-