Századok – 1988
Tanulmányok - Gebei Sándor: A rendi monarchia (a rendiség) kérdése Oroszországban 283/III
A RENDI MONARCHIA OROSZORSZÁGBAN 301 csoportok (bojárság, papság, nemesség, hivatalnokság, kereskedők) szerveződésének motívumait elsősorban a szociális közegben lehet és szükséges megragadni. Első feladatunknak azt tartjuk, hogy az uralkodó osztály különböző rétegeit és azoknak egymáshoz és az államhoz való viszonyát bemutassuk. A feudalizmus tipikusnak elfogadott (nyugat-európai) válfajában a rendi tagozódás határvonalai világosan kirajzolódnak s még Aragónia esetében sem nehéz a főnemesség, a köz(kis)nemesség, a papság, a városiak rendjét kimutatni. Hogy Aragónia példájára hivatkozunk, az annak tulajdonítható, hogy a szovjet történészek hajlamosak az aragóniai — orosz rendek rokonítására. Kétségtelen tény, hogy a bojárság-papság-nemességkereskedők felosztás nagyon hasonlít az aragóniaihoz. Vajon társadalmi súlyuk, szerepük, funkciójuk ismeretében is hasonló megállapításhoz jutunk? Usztyjugov professzor — posztumusz művében — az uralkodó osztályba való tartozás jogi kritériumát a földhöz való, a jobbágyok feletti tulajdonjogban és a szolgálati kötelezettségben (katonai, állami) jelölte meg. Hangsúlyoznunk kell, hogy az említett tényezők egymástól elválaszthatatlanok, azokat csak komplex egységként szabad kezelni. Ezért az orosz társadalom csak tulajdonviszonyok alapján történő vizsgálata aligha vezetne bennünket célhoz, hiszen az orosz nagykereskedőknek például érvényes tulajdonjoga volt földre, jobbágyra, és mégsem számítottak az uralkodó osztály tagjainak. Éspedig azért nem, mert a szolgálathoz való joggal nem rendelkeztek, ily módon a legfontosabb privilégiumot nem birtokolták. Tehát az a személy tartozott elsődlegesen a kiváltságosok közé, aki az állam szolgálatára jogosult, és a kijelölt katonai vagy más természetű megbízatásokat (diplomáciai küldetés, hivatalok irányítása, vidéki ügyek kivizsgálása stb.) maradéktalanul teljesítette. Következésképpen, az állami szolgálatból kirekesztettek (jobbágyok, kézművesek, kiskereskedők, halászok, prémvadászok) a társadalom alsó rétegeit alkották, míg a meghatározatlan időre, időszakos szolgálatba hívottak, pl. a nagykereskedők, az átmeneti kategóriába tartoztak. A középkori orosz társadalom, ha sémába foglaljuk, szolgáló, instabil szolgáló és szolgálatból kizárt emberekre osztható. Mielőtt ezt a leegyszerűsített struktúrát a 15—16. század elejéről örökölt ranghierarchia bevezetésével a hallatlan bonyolult realitáshoz közelítenénk, egy-két kérdésre válaszolnunk kell. Honnan eredhet az állami szolgálat mindent háttérbe szorító fontossága? Hogyan válhatott társadalmat klasszifikáló erővé? Úgy véljük, hogy a feleletet a moszkvaijiagy fejedelmek államegységet teremtő cselekedeteiben találjuk meg. Ш. Iván és Ш . Vaszilij nemcsak független (az Arany Hordától való elszakadás 1480-ban), hanem a részfejedelemségek felszámolásával (Jaroszlavl 1463, Rosztov 1474, Novgorod 1478, Tver 1485, Pszkov 1510, Rjazany 1521) egységes orosz államot is teremtettek. Az egységes jelző ugyan némi megszorítással használható, mivelhogy a centralizáció nem a részfejedelemségek meghódításával, hanem a részfejedelmek vazallusi függőségbe való kényszerítésével ment végbe. Dy módon a nagyfejedelmeknek nyújtott katonai segítség, a személyes vazallusi kötelesség az állami centralizáció eszköze lett, a nagyfejedelmi és az állami szolgálat közötti különbség megszánt. Ez a gyakorlat öröklődött át — megítélésünk szerint — a későbbi évszázadokra. A cári parancs által kiszabott szolgálat nem volt más, mint az állam javára végrehajtott tevékenység. Az állam javára azonban nem mindenki volt képes és alkalmas cselekedni, 62 Usztyjugov N. V.: Naucsnoje naszlegyije Moszkva, 1974 138
