Századok – 1988
Tanulmányok - Gebei Sándor: A rendi monarchia (a rendiség) kérdése Oroszországban 283/III
296 GEBEI SÁNDOR politikából kirekesztettek engedetlensége ássa alá a tekintélyét. A névtelen katonák, népfelkelők egyszerű gondolkodása, vallásos érzülete, a múlthoz való tradicionális ragaszkodása ebben a kritikus szituációban felértékelődött, nem lehetett nem megnyerni az ország — ebben az esetben Moszkva és a centrális területek — lakosságát a lengyelek és a svédek elleni háborúhoz. A bizalom visszaállításának és a szimpátia elnyerésének legfontosabb lépése egy megnyugtató cárválasztás volt. Ez pedig csak úgy következhetett be, ha visszatérnek az egyszerű emberek számára törvényességet jelentő úthoz, a hagyományhoz. Konkrétan, fel kellett tárni a Rurik-dinasztiához való legközvetlenebb kapcsolódási pontot, meg kellett találni a Rurik-házzal való jogfolytonosságot.. Nem tekinthető a véletlen művének, hogy a Kosztromában élő cárjelölthöz írott zemszkij szobor levélbe az alábbi került: „.. .a boldog emlékezetű Fjodor Ivanovics, egész Oroszország cárja és uralkodója unokaöccsét, Mihail Fjodorovicsot választottuk uralkodónknak, hogy minden úgy legyen, mint annak idejében, amikor Oroszoprszágra fény ragyogott, (határai — G. S.) minden irányba kiterjedtek, a szomszédos államok békességben éltek, háború és vér nem folyt.48 Az is árulkodó körülmény, hogy a zemszkij szobor küldöttségének vezetője (Fjodor Seremetyev) az ország cárok iránti engedetlenségét ekképpen magyarázta: Borisz Godunov maga kívánt cár lenni, Vaszilij Sujszkijt csak igen kevesen választották uralkodónak, de Mihail Fjodorovicsot „obrali vszeju zemleju" (az egész ország választotta).49 Fejtegetésünkből minden bizonnyal kitűnik, hogy az 1613. évi változást mi úgy értékeljük, mint a folytonosság fenntartását, az országot eggyé kovácsoló tradícióhoz való visszatérést, amely egyedüli eszköze volt a végveszélybe sodródott Oroszország megmentésének. Tévedés lenne azt hinni, hogy az ország politikai életének irányítása a bojárok kezéből kicsúszott. Grigorij Kotosihin, a Poszolszkij prikaz (Külügyi Hivatal) volt írnokának hitelt érdemlő feljegyzései arról tanúskodnak, hogy a IV. Iván halála után megválasztott cárok uralkodásukat korlátok közé szorító engedményekre kényszerültek. Ünnepélyesen arra kötelezték magukat, hogy a bojárokkal rangjukhoz néltóan bánnak, személyüket tiszteletben tartják, ártatlanul nem büntetik őket. Megígérték azt is, hogy minden ügyet megtárgyalnak a bojártanáccsal és annak tudta és beleegyezése nélkül nem intézkednek.50 Az államirányítás dolgaiban, az országos ügyek intézésében járatlan és tapasztalatlan új cár, Mihail Fjodorovics — kötelezvényétől függetlenül — a lengyel és a svéd háború befejezésében, valamint a kozák és parasztfelkelések leverésében csak a bojárokra, a politikusokra támaszkodhatott. Ok pedig, miután átlátták, hogy a fegyveres tömegekhez való kapcsolatukon lazítani, azok hatalomból való részesedését azonnal megtagadni kockázatos lenne — nemcsak saját, de Oroszország szemszögéből is — a zemszkij szobor összehívását kezdeményezték. 1613-tól egy évtizeden át — 1620-at kivéve — szinte állandóan ülésezett a zemszkij szobor, aminek következtében a szoborok működése végleges formát öltött. A források szűkszavúsága miatt azonban az ülések lebonyolításának rekonstruálása csak megközelítő 48 Razrjadnüje knyigi 1598—1638. 190. 49 Ua. 221—223. 50 Kotosihin: О Rossziji 139.
