Századok – 1988

Beszámoló - Mogersdorf Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpozion. Graz 1987. június 30–július 4. (F. Font Márta) 222/I–III

224 BESZÁMOLÓ Superiort értette, de nem az antik, hanem a Karoling-kori értelemben; azt a területet, amely az Árpádok korai államának törzsterülete volt. A középkori városok nem az antik romokon, hanem csak azok közelében keletkeztek, ezt jelzi az antik városnevek továbbélésének hiánya; ez alól egyetlen kivétel Savaria/Szombathely. A római municipiumokból elsősorban ispáni vagy egyházi igazgatási központ lett (castrum). E központoktól függőségben jött létre a suburbium (suburbia castri), a későbbi városi fejlődés letéteményese. Az előadás második részében a 12. századi arab tudósításokat elemezte Szűcs Jenő, adataikból a következő megállapításokat tette: — Az Abu Hamid által említett hetvennyolc városnak csak kb. egynegyede lehetett valódi város, a többség igazgatási központ. A valóságos helyzetet az Idrisi által felsorolt tizennyolc város közelíti meg. — A városok felsorolásában a távolsági kereskedelemben betöltött szerepük a meghatározó, erre utal az-Al-Duna-menti városok felsorolása, valamint olyanok megemlítése, amelyek egy-egy nagyobb nemzetközi kereskedelmi központ felé vivő út állomásai (Nyitra, Ungvár, szerémségi városok). — Legnagyobb számban a szerémségi városok szerepelnek, (ez a déli irányú kereskedelem túlsúlyát jelentette), amelyek 1250 után „kiesnek" a városhálózatból. E kontraszt mögött az a körülmény húzódik meg, hogy 1200 után Magyarország beépül a nyugati kereskedelembe, a keleti kapcsolatok pedig lazulnak. -A 13. század elejéről vannak adatok a Bécs felé irányuló velencei kereskedelemről, amelynek útvonala Nyugat-Magyarországon keresztül vezetett. Szűcs Jenő úgy véli, hogy e térség városai ennek köszönhették fellendülésüket. Ezen nyugat-magyarországi városok szerepelnek Idrisinél, ebből viszont arra lehet következtetni, hogy Magyarország már a 12. század közepén beépült a nyugat-európai gazdasági vérkeringésbe. A terjedelmes bizonyító anyag felsorolása helyett csupán utalunk az előadásnak ama részére, ahol azt fejtegette a szerző, miért nem ért egyet, illetve tartja túl kevésnek a bizonyító anyagot arra nézve, hogy Magyarországon is egy ún. „ázsiai" vagy „nomád" várostípus alakult volna ki. Lényeges eredménye Szűcs Jenő kutatásainak, hogy a 12. század közepétől meginduló latin betelepülés a korábbi, dualizmusnak nevezett (castrum — suburbium) városszerkezetet megváltoztatta; jogállás és szociális összetétel szerint (a városok körül különböző jogállású falvak keletkeztek) pluralizmusnak nevezhető állapot alakult ki. A tatárjárás előtti időszakban, midőn a király és az előkelők harca során a hatalom szférájában erőeltolódás következett be, a városok különböző hatalmi tényezőknek voltak alávetve — ez az archaikus vonások megerősödése irányában hatott. Változást a tatárjárás kényszerített ki (reformatio regni): 1242 után városprivilégium-adományozási hullám kezdődött, ami a nyugati típusú városi autonómiát erősítette. Ezt a törekvést (megerősített város + egységes polgári communitas) először a pannon térségben realizálta a magyar királyság, felszámolva az archaikus dualizmus rendszerét. 1300-ra 38 ilyen típusú települést találunk; zömük az újonnan városiasodó Észak-Dunántúlon és a határok közelében helyezkedett el, az ország belsejében. A városok későbbi sorsára utalva Szűcs Jenő rámutatott, hogy a pannon térségben egyedül Sopron került olyan kedvező helyzetbe, hogy a tárnoki városok sorába léphetett. Esztergom, Székesfehérvár, Óbuda „másodrangú" királyi városokká lettek; közülük Esztergom a 14. század végén függésbe, majd a 16. században érseki tulajdonba került. Győr