Századok – 1988
Tanulmányok - Kubinyi András: Bárók a királyi tanácsban Mátyás és II. Ulászló idején 147/I–III
BÁRÓK A KIRÁLYI TANÁCSBAN MÁTYÁS ÉS II. ULÁSZLÓ IDEJÉBEN 187 listájával (ld. a Függeléket), feltételezhető, hogy az itt feltüntettek — a salvus conductusban és a júniusi listákon egyaránt szereplő két főpap és az egyetlen világi Bánfi Miklós nélkül — Corvin ellen, és így apja politikájával szemben foglaltak állást. (Persze ez sem biztos.) E szerint 31 mágnás tartozott e csoporthoz. Corvin oldalán báró, vagy bárófi, azaz mágnás 12 maradt, éspedig olyan régi családok képviselői, mint Újlaki, Brankovic, Hédervári, Alsólindvai Bánfi, Kanizsai, Szécsi, Rozgonyi és Várdai. A Mátyás-korban bárói méltóságot viselt családokból Szokoli és Ellerbach tartozott ide. (Valószínűleg azonban Ernuszt János is, hiszen bátyja, Zsigmond pécsi püspök is Corvin híve volt, ő pedig nem fordul elő a júniusi listákon.) A király új báróinak többsége azonban az ellenpárt hívének látszik: Bodó, Dóci, a Geréb testvérek, Kinizsi, Magyar, a Pakosiak; valamint Mátyás alatt lett báró Baumkircher Vilmos apja is, noha eredetileg III. Frigyes embere volt. Az 1490 nyarának pártmegoszlása azonban más szempontból sem érdektelen: a mágnások egy része kivonta magát az állásfoglalás kényes és bizonytalan jövőjű kinyilvánítása alól. Hiányoztak a mágnások közül a választási harcban a Bebekek, Frangepánok, Korbáviaiak, Ongorok, Pálóciak, terebesi Perényiek, és távol maradt a szlavón—horvát bán, Egervári László is. Bár a bárók Corvin-ellenes többségi állásfoglalása nyilván a Mátyás-politika elleni szembefordulást is takar, egyesek részéről feltehetően a józan politikai megfontolás is számba jött: hiszen három külföldi trónkövetelővel szemben nehéz lett volna küzdeni. Az 1490-es eseményeknél azonban talán nem is annyira a bárók állásfoglalása volt a döntő, hanem a főpapságé. Mivel tanulmányom tárgya a tanács bárói tagságának vizsgálata, azért nem foglalkoztam eddig a főpapsággal, noha a tanácsban egyenrangú társa volt a báróknak. Bár nagybirtokosi érdekeik megegyeztek a bárókéval, voltak saját, rendi szempontjaik, hatalmuk pedig kevésbé a nagybirtokon, mint tizedjövedelmükön alapult.19 3 1490-ben a püspöki kar egyértelműen Corvin - és így a Mátyás-politika - ellen foglalt állást. Corvin mellett Váradi Péter kalocsai érsek, Ernuszt Zsigmond pécsi püspök, valamint Beriszló Bertalan vránai perjel állott a prelátusok közül, de a többi: Estei Hippolit érsek, tizenegy püspök és a fehérvári prépost nem támogatta Corvint. Pontosan fordított helyzet állott elő, mint 1459 elején (ld. a Függeléket), amikor Szécsi Dénes bíboros vezetésével a két érsek, kilenc püspök és a fehérvári prépost Mátyás, és csupán az erdélyi püspök Frigyes pártján foglaltak állást. Ebből az a tanulság, hogy a „prelátusok és bárók" - azaz a királyi tanács — döntésénél a királynak az előző réteget is figyelembe kellett vennie, illetve megvolt a módja valamelyik csoporttal a másikkal szemben többséget szerezni. Mivel a kegyúri jog révén a főpapok a királytól függtek, ez erősíthette a király helyzetét. Láttuk, hogy Bátori István eltávolításához is hozzájárult a püspöki kar összefogása. E fejezet elején több lehetőséget vetettem fel. A fentiek alapján véleményem szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a király a bárók tanácsi szerepét megszüntetni nemhogy nem tudta, de nem is akarta. Más kérdés az, hogy nem került-e sor a tanács összetételének átalakítására, vagy pedig jogkörének megnyirbálására. Az előbbire a királynak mindvégig meg volt a módja, részben neki megfelelő bárók (és főpapok) kinevezésével, részben alacsonyabb rangú személyek, hivatalnokok, szakbírák, királyi várnagyok, kamarások 1 ®3 Vö. pl. 1498:15.t.c. (Corpus Juris i.m. 602.) Az 1498:20.t.c. szerint a püspöki kar bandériumainak létszáma 4800, a többi egyházi testületé 1950 lovas, tehát jelentős katonai erő.
