Századok – 1988

Tanulmányok - Kubinyi András: Bárók a királyi tanácsban Mátyás és II. Ulászló idején 147/I–III

BÁRÓK A KIRÁLYI TANÁCSBAN MÁTYÁS ÉS II. ULÁSZLÓ IDEJÉBEN 165 bárók, a volt bárók és a még méltóságokat nem viseltek közt: 34, 17, 7. Százalékban: 58,6, 29,3 és 12,1. A II. Ulászló-kori 23 szűkebb tanácsülésen 32 fő mutatható ki, összesen 101 alkalommal. Hivatalban levő báró 74-szer, volt báró 12-szer és még méltóságot nem viselt 15-ször található a tanácsban. Százalékban ez 73,3, 11,9 és 14,8. A számok sok mindent elárulnak. így a tanácsüléseken átlag részt vevő bárók számának csökkenését: míg a Vitéz-összeesküvésig átlag 7 fő ült a tanácsban, ez Mátyás uralkodása második felében 4,5-re esett, hogy azután П, Ulászló alatt lényegében megmaradjon: 4,4. (Mátyás alatt 14 volt a maximum és 2 a minimum, II. Ulászló alatt 9 a maximum és 2 a minimum.) Érdekes a bárói méltóságot még nem viselt egyének tanácsülési részvételének egyenletes növekedése a tanácsban. Míg a Vitéz-féle összeesküvésig alig haladta meg számuk a két és fél százalékot, addig II. Ulászló idejében az arányuk majdnem hatszorosára nőtt. Ez azért is érdekes, hiszen ugyanakkor csökkent a szűkebb tanácsban részt vevők köre, és az átlagosan megjelentek száma is. Ami ennél lényegesebb, a báróságot nem viseltek által betöltött tanácstagi helyek abszolút szám szerint is növekedtek. Személy szerint már nehezebb különválasztani a méltóságot nem viselteket, hiszen később többségük báróként is a tanácsban ült. Mátyás alatt hat személyről van szó, négy lett báró később. П. Ulászló alatt nyolc fő, de közülük öt kapott bárói méltóságot. A régi, jogi értelemben bárónak tekintendők (a veri regni barones és a volt bárók) dominálták tehát egész korszakunkban a szűkebb tanácsot, a még nem méltóságviselők számuknak növekedése ellenére sem számszerűen, sem számarányban még mindig nem módosították a 14. században kialakult és Zsigmond alatt sem változott állapotot. A király szűkebb tanácsa tehát nem vált a „természetes", a „név szerinti" bárók, a „mágnások" vagy „úrfiak" gyülekezetévé, legfeljebb csírái mutatkoztak meg egy ilyen fejlődésnek. Lehet, hogy a „homo novus" tanácstagok egy részét a király azért vonta be a szűkebb tanács munkájába, hogy előkészítse őket későbbi bárói tiszt betöltésére. Ezért nem látszik indokoltnak Schiller nyomán alkalomszerű összejövetelekre gondolni. Igaz, Schiller a tágabb tanács esetében beszélt erről, de mivel adatai egy része a szűkebb tanácsra vonatkoznak, ennél a testületnél is kétségbe kell vonni nézetét. Az is valamiféle szabályszerűséget látszik igazolni, hogy az országos méltóságok közül kik és milyen arányban vettek részt a tanács munkájában. Minden jel arra mutat, hogy általános törvényszerűségek mellett itt is változott korszakunk folyamán a rendszer. Az egész korszak alatt három méltóság szerepel folyamatosan és rendszeresen a szűkebb tanácsban. Az összesen 47 ismert névsorú tanácsülésen a nádor 23-szor volt jelen, és ha figyelembe vesszük, hogy kilenc tanácsülés idején tiszte nem volt betöltve, méltóságának jelentősége még világosabbá válik. Feltűnő viszont az erdélyi vajda jelenlétének nagy aránya, 28 alkalommal igazolhatjuk megjelenését. Csakhogy ennek a magas aránynak értékéből erősen levon az, hogy 14 alkalommal a vajda egyben az országbírói tiszttel függött össze. Egyszer pedig a tárnokmesteri méltóság volt a vajdával összekötve, és ez is jelentheti azt, mint az országbíróság. A vajda gyakori szereplésének értékével szembeni kételyt az is alátámasztja, hogy a szlavón bánnál épp ellentétes képet látunk. Nyolc alkalommal kilenc bán jelent meg a tanácsban. Az utolsó adat az, amikor 1504-ben mindkét bán ott ült (U.25.), ami különben az egyetlen II. Ulászló-kori adat a bánra a szűkebb tanácsban. Csakhogy a két kinevezett bán akkor nem tudta átvenni a bánságot,