Századok – 1988

Folyóiratszemle - Guboglo M. N.: A kétnyelvűség tényezői és tendenciái a szövetséges köztársaságokban élő orosz lakosság körében 1084/V–VI

FOLYÓIRATSZEMLE 1085 tisztikai adatra hívja fel a figyelmet. Az egyik azt mutatja, hogy 1959-ben az Orosz Föderáció lakosainak még 88 százaléka volt orosz, s 1979- ben ez az arány 83 százalékra csökkent. A másik adat szerint 1979-ben 24 millió orosz nemzetiségi! szovjet állampolgár élt a Föderáció határain kívül, a Szovjetunió többi köztársaságában. Történetiségében igen körülményesen lehet megragadni az oroszok kétnyelvűségét, mert az 1970-es népszámlálást megelőző lakossági összeírások (1920, 1926, 1939, 1959) erre vonatkozó adatokat nem regisztráltak. Retrospektív módszert alkalmazva lehet visszakövetkeztetni. Pl. az 1970-es népszámlálás 50 évesekre, ill. náluk idősebbekre vonatkozó adatai alapján. Az orosz nemzetiségűek 1917 előtti kétnyelvűségének 3 típusát különbözteti meg a szerző. Egy részük (hivatalviselők, áttelepültek) magabiztosan és tartósan használta az orosz mellett az adott etnikum nyelvét is. A következő típusba azok sorolhatók, akik átmenetileg voltak kétnyelvűek, s aztán az orosz tudásuk elkopott, nyelvileg asszimilálódtak. A harmadik eset, amikor átmeneti kétnyelvűséget követően ismét csak az oroszt használta valaki. 1917 után az általános kulturális felemelkedés során a nem orosz nemzetiségűek kétnyelvűsége terjedt, az oroszoké stagnált, mert a nem orosz szovjet emberek közül egyre többen tudták használni az orosz nyelvet. Vizsgálódásai eredményeit több táblázatban is összefoglalta Guboglo. Az első táblázat az 1970-es népszámlálás adataira támaszkodva minden etnikumra vonatkozóan kimutatja a kétnyelvűséget egyrészt korosztályok (11—29, 30—49, 50-től) szerint, másrészt annak megfelelően, hogy a saját köztársaságban vagy annak határain kívül éltek. Az orosz nemzetiségűek a Föderáció határain belül elenyésző arányban (1% alatt) ismertek másik szovjet nemzetiségi nyelvet. Más szovjet köztársaságok területén természetesen már jelentősebb arányban. A 30 év alattiak több mint egyötöde, az ötven felettieknek viszont csupán 13 százaléka. Ez azt mutatja, hogy a nem orosz köztársaságokban bekövetkezett gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés érdekeltté tette az orosz származásúakat is a helyi nyelv megismerésében. Tanulságos az 1. táblázat adatai a nem orosz nemzetiségűek kétnyelvűségével kapcsolatban is. A saját köztársaságukban élő középázsiai nemzetiségűek körében az 50 év felettiek között (a viszonylagos elmaradottság következtében) igen kevesen (7-9%) tudtak oroszul. A hasonló korú lettek és beloruszok között 37-39%, a többiek esetében 20% körüli ez a mutató. A 30 év alattiak körében a legkisebb arányban (22—25%) az azerbajdzsánok, az üzbégek, a türkmének és a grúzok tudtak oroszul — a saját köztársaság területén. A legnagyobb arányú kétnyelvűséget ebben a korosztályban a beloruszok (75%), a lettek (61%) és az ukránok (58%) között regisztrálták. A saját köztársaságuk határain kívül élő nem orosz nemzetiségűek közül a grúzok kétnyelvűsége emelkedik ki: az 50 év alatti korosztályokban 80—84%. A legalacsonyabb ez a mutató - 10-15% - a kirgizek, a tadzsikok és a türkmének körében. Az 1970-es években (az 1970-es, ill. az 1979-es népszámlálás adatai alapján) felgyorsult az oroszok kétnyelvűsége. Míg számuk 6,5 százalékkal nőtt, addig a kétnyelvűek száma 24 százalékkal - 3,9 millióról 4,8 millióra. Természetesen ezek globális mutatók, amelyek belsőleg tagolódtak köztársaságok, foglalkozások és korosztályok szerint. Guboglo arra is felhívja a figyelmet, hogy a népszámlálási adatok nem adnak teljes képet a kétnyelvűségről. A perfekt nyelvtudást mérték fel, holott ha a második nyelv alacsonyabb fokú ismeretét is figyelembe veszik, nagyobb arányúnak bizonyul a kétnyelvűség. Reprezentatív - főként a Moldvában élő oroszokra vonatkozó - felmérések alapján négyszeres kétnyelvűségi arányt mutat ki a városi lakosok körében. Figyelmet érdemlő az a jelenség is, hogy a Föderáció határain kívül élő, a második nyelvet beszélő oroszok zöme (83%) az ukránt és a beloruszt ismeri. 6,6 százalékuk a balti köztársaságokban, 5,3 százalékuk a török nyelvű népek körében él, azok nyelvét beszéli. Az Ukrán és a Belorusz köztársaságok területén élő oroszok kb. egynegyede beszéli a helyi nyelvet. Érdekes, hogy a Litvániában élők (90 ezer) egyharmada. Általában korrelál a különböző szovjet köztársaságokban élő oroszok számának és kétnyelvűségének alakulása. Kivételt Kazahsztán és Moldva jelent, ahol gyorsabban nőt a 70-es években az orosz nemzetiségűek száma, mint ahogy körükben a kétnyelvűség terjedt. A cikk befejező részében - elsősorban moldvai adatok alapján - a kétnyelvűség városi és falusi tendenciáit elemzi a szerző, továbbá a második nyelv elsajátításának módjait. Városokban az oktatási rendszer, vidéken személyes motivációk játsszák a fő szerepet. Általános, hogy a hadseregben, a katonai szolgálat idején ismerik meg a második nyelvet - az orosz nemzetiségűek is. (Isztorija SzSzSzR, 1987. 2. szám 25-43. I.) M.