Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Táncsics Mihály. A Magyar Történelmi Társulat; az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8-án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga (Ism. Pajkossy Gábor) 963
964 TÖRTÉNETI IRODALOM 964 Lukácsy Sándor tanulmánya Táncsics eszmevilágával foglalkozik. Lukácsy utópistának tartja Táncsicsot, akit a józan észből kiinduló dedukciók vezetnek, aki gyökeres, mindenre kiterjedő változtatást akar (innen Táncsics távlatos gondolkodása, de nemegyszer léptéket tévesztő kicsinyessége is), aki a változtatást a nevelés útján képzeli el (innen a fáradhatatlan nevelői buzgalom, és innen a forradalomnak az 1840-es években kemény szavakkal való ostorozása), aki a nyelvet a közboldogság megvalósítása nélkülözhetetlen eszközének tartja (elsősorban innen a makacsság, amellyel a magyarosodást szorgalmazza). Pándi Pál az újszociális eszmék magyarországi elterjedését kutatva úgy látta, hogy Táncsics 1843/44-ben foglalta rendszerbe kommunisztikus meggyőződését. Lukácsy még korábbra, az 1830-as évek közepére datálja az eszmevilág kialakulását. Lukácsy ábrázolása bővelkedik ugyan szellemes megfogalmazásokban, ellene vethető azonban, hogy a kép statikus és homogén. Úgy látom, hogy Lukácsy tézise semmiképpen sem áll az életpálya egészére: Táncsics gondolkodásmódja, attitűdje az 1840-es években — miközben sokat megőrzött utópizmusából — realisztikusabbá és politikussá vált. Ezt a változást érezte volna Lukácsy is, amikor mindössze kétszer utal 1847 utáni nézeteire? De Kulin Táncsics plebejus radikalizmusa kialakulására irányuló kutatásai az 1830-as, 1840-es évekre vonatkozóan is más képet mutatnak: Kulin kimutatta, hogy Táncsics eszmevilágában újszociális eszmék és a felvilágosodás társadalmi eszméi feleselnek, hogy szemlélete kettős — plebejus és polgári — kötöttségű, végül a Pazardi c. regény (1836) elemzése révén bizonyította, hogy Táncsics ekkor még alapvetően polgári orientációjú. (Tegyük hozzá: számos jel mutat arra, hogy Táncsics élete végéig nem adta fel a polgárrá válás reményét és célját — s ez eszmevilágán is nyomot hagyott.) Ugyancsak Kulin mutatta ki, hogy Táncsics csak az 1840-es évek elején távolodott el a Széchenyi fémjelezte reformprogramtól, addig történetfilozófiai optimizmusa éppen a reformokhoz fűződő reményein alapul. Három tanulmány foglalkozik Táncsics 1848-ig terjedő politikai pályájával. — Orosz István tanulmánya két szakaszt különböztet meg Táncsicsnak a jobbágykérdésben elhangzott állásfoglalásai fejlődésében. 1848 előtt — állapítja meg Orosz, utalva a jobbágyfelszabadításra vonatkozó liberális és konzervatív politikai koncepciók és Táncsics eszmei-politikai fejlődésének egymásrahatására — a liberálisok harcostársaként, ám azokétól alapjaiban eltérő megközelítéssel arra ösztönöz, hogy ne elégedjenek meg részleges megoldásokkal. A kárpótlás nélküli jobbágyfelszabadításnak legteljesebben a Nép szava isten szava c. röpiratban, 1846—1847-ben kifejtett követelése visszavezethető arra a korábban is kifejtett gondolatára, hogy a feudális előjogokat önkény szülte. A javaslat azonban nem mozdíthatta volna elő a jobbágyfelszabadítás ügyét, ha a liberálisok korábbi erőfeszítései be nem vágják az útját annak, hogy a jobbágyfelszabadítás a jobbágy kézen lévő földállomány megcsonkításával valósuljon meg. Szekfű szerint a „félművelt" Táncsics „képtelen volt megérteni a politika aktuális kérdéseit". Orosz referátumának Táncsicsa a politikai életben is egyre jártasabbá válik, aki csupán az egyik, bár optimális megoldási módnak tekintette javaslatát, s kidolgozott más lehetőségeket is; valamennyi javaslata azonban az állami kárpótlás — ekkorra már Kossuthék által is elfogadott — elvére épült. — Táncsics 1848-ban (a korábban megváltakozott helységek kárpótlása kérdését kivéve) hangot adott a jobbágyfelszabadítás megoldatlan kérdéseinek, és törvényjavaslatot terjesztett be a bordézsma és a regálék megszüntetésére, illetve a legelők újramérésére. Nemcsak Táncsics, hanem a liberális reformmozgalom jobb ismeretét is ígéri Táncsics és Batthyány Kázmér gróf 1840-es évekbeli útjának összevetése, amelyre Füzes Miklós vállalkozott. A plebejus forradalmár és a liberális gondolkodású, sőt „a polgári demokratikus eszmékért legmesszebb elmenő" (?) főnemes pályáját nemcsak Táncsics bródi bujkálása és a (Füzes által eddig ismeretlen levéltári források segítségével bemutatott) 1848-as siklósi követválasztás kötötte össze, hanem a feudális előjogok megszüntetéséért vívott küzdelmük és védegyleti tevékenységük is. (Meglepő hát, hogy személyes találkozásukra nincs adatunk.) Úgy látom azonban, hogy Táncsics politikai pályája ábrázolásánál nem elégedhetünk meg az Életpályám nyújtotta adatok kiaknázásával. Orosz Istvánnak a Nép szava ... c. röpiratról adott, Füzesétől eltérő jellemzése is arról győz meg, hogy a liberálisok és Táncsics változó kapcsolatának, a kölcsönhatásoknak teljes mélységében történő feltárásához most már eddig — e vonatkozásban — nem hasznosított forrásanyaghoz: az egykorú levelezéshez, az Informationsprotokolle kellő kritikával jól hasznosítható anyagához és az egykorú sajtó anyagához kell fordulnunk.
